Miért kell változtatni?

Ma kezdődik az október 12-én sorra kerülő önkormányzati választás szavazólapjaira való felkerülést célzó aláírások gyűjtése. Két hét múlva derül majd ki, hány jelentkező lesz a polgármesteri és a helyi képviselői munkára?

Magán a választáson nincsen részvételi küszöb – tehát akárhányan vesznek részt, érvényes lesz s az lesz a PM, aki darabra eggyel több voksot szerez, mint az utána következő jelölt. Ugyancsak az a hat személy lesz képviselő, aki a mezőnyből a hat legtöbb számú szavazot kapja.

Szavazategyenlőség esetén a képviselőknél sorsolás (!) dönt. Abban a valószínűtlen esetben, ha a PM-jelöltek közt állna elő szavazategyenlőség, viszont új időközi PM-választást kell rendezni (ez akkor a képviselőtestület már megválasztott tagjait nem érinti – illetve ha közülük lesz valaki utóbb PM, akkor a listáról még egy személy jut be).
(ezek persze valószínűtlen esetek, majdnem biztos, hogy minden eldől a választás napján!)

Azért kell változtatni, mert több teljesítményt és jobb állapotokat szeretnénk Csepregen. Aki elégedett, az nyugodtan szavazzon a mostani PM-re! Aki a mesékben hisz, annak az álompárt jelöltjét javaslom. Aki pedig saját magáról és lakóhelyünkről felelősen gondolkodik, az döntsön egy érdemi változást és jobb teljesítményt ígérő új polgármesterről és egy dinamikus, fiatalos képviselő-testületről!

Advertisements

Miért kell változtatni?” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Tavasszal, egyszer már kiküldte az önkormányzat az idei gépjármű súlyadóról szóló csekkeket. Az egyik befizetési határideje március 16 volt, a másiké szeptember 15.

    Ma ismét kaptunk, (megkérdeztem, mások is) egy egyenleg ismertetőt. Abból kiderül hogy a márciusi befizetést teljesítettem és szeptember 15-ig van még egy feladandó csekkem. A borítékban volt még egy kiállított csekk, a második félévre. Persze megvan a régi is (amit tavasszal küldtek ki szeptember 15-ös befizetési határidővel), azt adtam volna fel!

    Ennyire gazdag a csepregi önkormányzat hogy a második félévre mindenkinek két csekket állított ki?

    Ki lehet a felelős ezért a dologért, és mikor fogja a saját zsebéből kifizetni a kb 1000 darab feleslegesen legyártott csekk költségét?

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s