Konzervatív, az akkor régimódi?

Miután hétfőn délután a helyi választási bizottság kisorsolta a polgármester- és az egyéni listás képviselőjelöltek szavazólapon megjelenítendő sorrendjét, másnap reggel elküldtem egy megállapodás-tervezetet a másik három PM-jelöltnek a választási kampány tisztaságának elősegítése végett (azért nem a “biztosítása” szót írtam, mert – számoljunk reálisan – az nem biztos, hogy meg is valósítható, de azért törekedni kell rá!).

Háromi Jenő, Király Árpád és Vlasich Krisztián kollégáim azonban olyannyira “fontolva haladók” – hogy ezt a konzervatívokra értett reformkori kifejezést használjam – hogy Pató Pál módjára még egyikük sem reagált. Mi lesz – ne legyen! – ha esetleges megválasztásuk után majd arról értesítik őket, hogy mondjuk árad a Répce?…De legyünk jóhiszeműek, a város jelenlegi, kifutó ciklusbeli felelős vezetőiként talán más, fontosabb ügyekkel vannak elfoglalva? A kampánynak pedig még csak az elején vagyunk!

Megjegyzem, ilyen etikai megállapodásra nem volna szükség, ha mindenkinél feltételezni lehetne, hogy olvasta és önmagára nézve alkalmazza is Szabó István Andor 1931-ben megjelent kis könyvében leírtakat:

Az úriember

Sajnos, mentek már le csepregi választásnál békába. Elnézést a kétéltűektől! Most azonban nem kéne…

Reklámok

Konzervatív, az akkor régimódi?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Király Árpád PM(-jelölt) úr is elfogadta a megállapodást, azzal a megjegyzéssel, hogy akkor írja azt alá, ha a negyedik jelölt úr is pozitívan nyilatkozik.

    Válasz
  2. Azért erre kíváncsi leszek! Ha nem fogadja el irányelveidet Háromi és az utolsó pillanatban visszalép Vlasich javára egy negatív kampány után, akkor egy gerinctelen féreg. Ha nem fogadja el, de nem is lép vissza, akkor bunkó. Ha elfogadja és megméretteti magát, akkor bátor ember és erkölcsileg tisztán kerül ki ebből az egészből!

    Válasz
  3. Lacus!

    Olyan ez a választás, mintha egymás után beleharapnál 4 citromba, aztán azt kéne megmondanod hogy melyik a legédesebb!

    Na jó, Háromi nem sima citrom, hanem lócitrom… 😀

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s