Oslo és Csepreg

Magyarország jelenlegi Norvégiába delegált nagykövete régi személyes (elv)barátom. Említhetném hazánk athéni követét is, aki meg az azóta elhunyt egyik kiváló magyar várkutató barátom/mesterem, egyik legfőbb vitapartnerem leánya.

Csak azért említem mindezt, mert hallottam már olyant, hogy másnak is milyen jó személyes politikai kapcsolatai vannak…

Legfőbb riválisom tegnap azért távozott korábban a 2010-2014 közti leköszönő testület utolsó üléséről, hogy Kőszegen a jelenlegi magyar kormány miniszterelnök-helyettesével fotózkodhasson, többedmagával (az eredményt lásd a mai megyei lapban).

Mint “intimitást”, csak annyit jegyzek meg ehhez – nem az e műfajban igazán fölösleges “verseny” miatt, hogy a szűkebb ismerősi-baráti, közeli körömben van olyan kiváló közgazdász, korábbi jegybankelnök, akit a mai miniszterelnök önmaga helyett ajánlott nyolc évvel ezelőtt. Két korábbi miniszterelnökkel is igazán baráti nexusban vagyok. Az egyik a ma élő egyetlen “jobboldali”, a másik pedig a legtehetségesebb “baloldali”. Már ha ezeknek a szavaknak egyáltalán van értelme a mai Magyarországon. Persze kellene, hogy legyen, de most nem politológia órán vagyunk az egyetemen!

Csepreg szempontjából csak az a fontos, hogy olyan polgármestere legyen, aki akkor sem jön zavarba, ha az utcasarkon megállítják, meg akkor sem, ha éppen egy nagykövettel, miniszterrel, vagy akár miniszterelnökkel kell megbeszélnie valamit.

Advertisements

Oslo és Csepreg” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Az ilyen fotózkodásoknak és minden egyéb szereplésnek, pózolásnak mindig megvan a hozadéka!
    Sok választó csak azt látja hogy ez az ember mindenütt ott van, nagy emberekkel mutatkozik, ismeri őket, rá kell szavazni és majd a nagy ember segíti őt is és a várost is!

    A jelek szerint kajálja a csepregi közvélemény ezt a stílust, íme:

    Toronymagasan vezeti a mezőnyt “egy internetes felmérés alapján”! 😀

    Válasz
  2. Azt azért tedd hozzá, hogy Csepregen, aki nem fideszes, az az elvakult Fidesz-hívők szemében nem is ember, hanem aljanép. S -igaz nem tudom, csak sejtem- hogy ez a facebookos közvélemény-kutatás eredménye, ahol vállalni kell a nevet. Én nekem nincs igényem rá, a feleségemnek, gyerekeimnek van, onnét hallottam róla.
    Reális eredményt csak akkor kapsz, ha mondjuk bedobálsz a házakhoz közvélemény-kutató íveket, kire fog szavazni, s azt mondjuk bedobhatják az emberek egfy erre a célra felállított ládába.
    Sajnos itt tartunk 2014-ben Magyarországon,, Csepregen, hogy aki nem fideszes, az nem is számít EMBERNEK!

    Válasz
  3. Lacus! Nem csak Csepregen van ez így!

    Kb. három éve készítettek interjút egy pszichiáterrel az egyik TV adón, aki kifejtette hogy Orbán Viktor betegségének egyik sarokköve az, hogy ő nem tekinti embernek azt aki őt nem szereti!

    A Fidesz politikája innen fakad!

    Válasz
  4. Azt hittem eddig, ez sajátos csepregi jelenség, de ezek szerint tévedtem! D.J-t kérdezem: Mostanában nagy a hallgatás a Háromi-Vlasich paktumról! Talán mégiscsak kacsa volt, vagy majd az utolsó utáni pillanatban lép vissza majd a Jenő? Ha mondjuk mégse lép vissza és Te fogsz ezért nyerni, vajon a fidesznyikek szemében ő lesz minden romlásunk okozója?

    Válasz
  5. Ahogy látom, a fő ellentét Háromi és Vlasich között feszül. Ha előbbi vissza is lépne, az nem Vlasich malmára hajtaná a vizet, hanem megoszlanának Háromi eddigi támogatói háromfelé. Ergo, már nincsen jelentősége, hogy visszalép-e. Azt viszont én sem értem, mi szükség volt a felesége indítására akkor, amikor ő maga is indul? Mindent vagy semmit akar? Ha elvakult szemellenzősök voksaival mind a ketten bekerülnek, az jó lenne neki. De ugyanennyi erővel bejöhet a dupla leégés is, hogy egyikük sem kerül be, hiszen tényleg totál elvakultnak kell ahhoz lenni, hogy valaki egy házaspár mindkét tagját beikszelje.

    Válasz
  6. Háromit a saját vazallusa, P. Z. hozta nehéz helyzetbe azzal hogy elkezdte fűnek-fának beszélni Háromi visszalépését!

    Az emberek nagy többsége ma úgy tudja hogy Háromi visszalépett és a Vlasichra való szavazást támogatja. Innen nehéz lesz bármit is elérnie!

    Válasz
  7. DJ!

    Önnek lottóznia kéne… 😀

    Már minden csepregi tudtára adták hogy a “kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes is teljes vállszélességgel Vlasichot támogatja”!

    Nem csak a tejfelesszájú helyi országgyűlési képviselő, hanem egy nagykutya is!

    Háromi meg mintha nem is létezne!

    Válasz
  8. Egyáltalán nem lép fel összeférhetetlenség olyan esetben, ha bekerülne férj és feleség a képviselőtestületbe? Vagy ezt csak én gondolom úgy, hogy nem egészen etikus cselekedet?
    Lehet, hogy rosszul látom, de szerintem az a nyugdíjas, aki a templomban a prédikációban is hallja, kire is kéne szavazni, Háromi visszalépése esetén tutti, hogy Vlasichra szavaz! Királynak és Neked csak akkor lesz esélye, ha nem lép vissza a Jenő! Nos az én szememben mint EMBER akkor sokat nő! Amit bettercsepreg ide bemásolt, az a csepregi roland meg az 50-es évek valamely buzgó komcsi pártfunkcionáriusának ivadéka talán?

    Válasz
    • A férj és feleség egyidejű képviselőségét (PM és képviselőségét) a törvény nem tiltja, csak a jó ízlés. Bár olyant is hallottam, hogy ennyi erővel a rokonságból akár más is indulhatott volna.

      Válasz
      • Az anyós alpolgármester lehet(ne) még!
        Hiszen nem feltétel, hogy a képviselő-testület tagjaiból kell kikerülnie az alpolgármesternek!

  9. Lacus!

    Ha te is benéznél néha a Facebookra, akkor tudnád hogy Háromi hívei gyűlölik a legjobban Vlasichot!
    Elképesztő uszítás meg a Fidesz-KDNP mostani jelöltje ellen tőlük. Egyszerűen nem bírják elviselni hogy nem Háromit indította a Fidesz!

    Válasz
  10. Ezzel azt akarod mondani, hogy régi kokárdás meggyőződéses fidesznyikek elutasítják a PÁRT ifjú üdvöskéjét? Akkor a szószékről mit fognak majd a következő két vasárnapon kiprédikálni?
    Szerencsére nem sok Háromi-párti ismerősöm van, amúgy ők is Vlasichra szavaznának, ha Csepregen lakna- de ezek az ismerőseim Dénesre, Királyra nem szavaznának!

    Válasz
  11. Háromi és Pukler urak meg a baráti körük még külön Vlasichra fröcsögő oldalt is indítottak, -persze álnéven-, a Facebookon!
    De hamar törölték mert a Vlasich pártiak klónozták az oldalt és azóta azon a néven Vlasich-párti profil működik. Kb 50-szer annyi taggal mint amivel még anno Puklerék operáltak! 😀

    Hülyét csinálnak saját magukból is Háromiék, de az “újfidesz” netes hadoszlopa végkép padlóra küldte őket! Mindenféle megerőltetés nélkül…

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s