Civilség és politika

A civis szónak több korszakból többféle jelentését ismerjük, ahogyan elmondható ez szinonímájáról, a civilről is.

A civis a kora középkorban ‘várnép’ jelentéssel bírt, de ez a fogalom ma már teljesen ismeretlen. A ‘várszervezethez’ kötődő, a ‘várföldek’ valamelyikén élő, a ‘várnak’ termelő, adózó, kötött jogállású személyeket jelentett. Kérdezhetnénk, melyik várhoz kötődtek? Mondjuk a sopronihoz, locsmándihoz, karakóihoz, legalábbis Csepreg környékén. Másutt meg Zemplénhez, Kolozsvárhoz, Hunyadvárhoz, Somogyvárhoz stb.

Később a városok polgárait jelölte a civis. Ilyen értelemben szerepel Csepreg 1360 előtt vésett pecsétjén is: “Csepreg város és polgárainak pecsétje” – S(igillum) Civitatis et Civium de Schepreg.

Még később a mezővárosok polgárait értették civisen. Debrecent egyenesen civis-városként tartja számon ma is a köztudat.

Napjainkban a nem politizáló, hanem soraiban a legkülönfélébb felfogású, ízlésű embereket egy-egy közös cél érdekében összefogó spontán, alulról szerveződő közösségeket értjük a civil szervezet fogalmán. Ez a cél lehet a kultúra, a hagyományok ápolása, a városszépítés, a környezet védelme, a tűzvédelem, a szabadidő kellemes eltöltése, zenélés, éneklés, sportolás, vagy akár csak a szórakozás.

(Nem is Magyarországon lennénk, ha mindezzel együtt nem volnának még “álcivil” szervezetek is. Ezek célja bizonyos politikai érdekek civil köntösbe bújtatott képviselete.)

Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy vasárnap, Szent Mihály napjának előestéjén, tűzgyújtással és mesemondással egybekötött vigalmat rendeznek Csepregen is helyi civil szervezetek a tűzoltószertár belső udvarán. “Belépőként” egy-egy mesét kell magukkal vinniük az eseményen részt venni szándékozó esetleges külsőknek – ha jól értem. Bár ki az, aki úgymond hívatlan vendégként oda menne “potyázni”? Mint tudjuk, állambácsi (azaz mi, valamennyien) adja (adjuk) a pénzt, a kérdés csak az, kit értünk annak címzettjén? A város egészét-e, vagy csak a civil szervezetek tagjait? Félreértés ne essék, ők valóban kiemelt megbecsülést érdemelnek! De, …

Hogy ez kötődik-e egyik vagy másik polgármester- és/vagy képviselőjelölthöz? Hivatalosan biztosan nem, mert az ugye közpénz rendeltetésétől eltérő felhasználásával folytatott kampány volna. Bár, ha belegondolunk Mikszáth Kálmán szépen leírt már hasonlókat, jó száz évvel ezelőtt is.

Helyénvaló-e, hogy ha már egy népboldogító rendezvényt szervezünk, azt ne a város Főterén, vagy a helyi ‘Práterben’, a Malomkertben tegyük? Itt értünk vissza a civisség avagy civilség kérdéséhez! Belterjesség vagy nyitottság-e a jobb? Én, ha választani lehet, feltétlenül az utóbbira szavazok.

A választáson pedig két hét múlva mindenki eldönti, mi a jobb, a maradás vagy a haladás?

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s