Kormányozhatóság

A napokban végigjárom az önkormányzati intézményeket s igyekszem mindenütt konkrétan tájékozódni, valamint megnyugtató nyilatkozatokat teszek, miszerint felelős és a munkahelyek megőrzésével járó hatékonyságnövelő lépésekre készülök. Nincs ok aggodalomra a változás esetén! Sőt, nagyobb bizonytalanságot jelent, ha vakon követjük az eddig járt – képletesen szólva – pocsolyákkal teli utat. A menedzsment irodalomból ismert a “ne billegtessük a csónakot” elv, a változástól való félelem, mint negatív tényező. Nos, ha egyről kettőre akarjuk juttatni Csepreget, le kell ezt is győznünk.

Csupa pozitív üzenettel teli szórólapom kapcsán is megállított az utcán egy nyugdíjas hölgy. Szép dolog, hogy a fiatalokkal kezdem, de mi lesz velük, idősebbekkel? Mit tud tenni értük a város? Jobban fogjuk működtetni az egészet, rendbe tesszük a várost – mondtam, mert őszintén zavarba is jöttem. Igazságosan kezeljük a szociális nehézségeket, ott segítünk majd jobban, ahol az indokolt – tettem hozzá.

Persze előbb labdát kell kapni, anélkül lehetetlen gólt rúgni – hogy megint a sokak által kedvelt futballal példálózzak. Ez arról jut eszembe, hogy többen is rákérdeztek, mi van, ha csak képviselőnek jutok be? Akkor sajnos nem tudom alapvetően megváltoztatni a helyzetet, marad az a nyűglődés, amelyet régóta ismerünk és tapasztalunk. Nem kéne…

Az egyik korábbi polgármester visszalépése kapcsán is kérdezik, ki tudja majd jól “kormányozni” a várost? A legifjabb s még viszonylag keveset tapasztalt jelölt támogatóit zömmel a bejutásra kevésbé esélyes körbe sorolják. Emiatt esetleges győzelme könnyen kormányozhatatlanságba torkollhat. A most múló négy év polgármestere, ha lehet még nála is esélytelenebb, mert csak két képviselőjelölt bizalmát élvezi. Meg kell mondjam, sajnos már az enyémet sem. Csak azért nem mondom még egyszer, hogy lépjen vissza, mert Háromi Jenő visszalépése így is többletköltséget okozott nekünk adófizető polgároknak, hisz miután egyszer már kinyomtatták az összes szavazólapot, most újra kell még nyomtatni az egészet.

Vajon én tudok-e majd boldogulni az előre kiszámíthatatlan összetételű leendő képviselő-testülettel? Előre nem tudjuk s nem akarok elbizakodott kijelentést tenni. Megpróbálom. Ha hármunk közül valakinek, akkor talán nekem lehet erre esélyem.

Advertisements

Kormányozhatóság” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Sajnos nem tudom, de mivel nem csak a polgármesteri, hanem a képviselői szavazólapokat is újra kell nyomtatni, 8000 nyomtatványról beszélünk. Ha Háromi Jenő egy nappal később lépett volna vissza, akkor a szavazatszámláló bizottság tagjainak kellett volna egyesével, vonalzóval kihúzni a nevét – úgy olcsóbb lett volna. Ha még valaki(k) visszalép(nek), az már “ingyen” lesz.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s