Három a magyar igazság

A Háromi meg a negyedik, tréfálkozhatnánk. Hárominé legalább bekerült, expolgármesterünknek meg állás került, mind a kettőnek. Az újnak meg talán nem lesz gond az élet! Fideszék szépen megfizetik s reméljük megy is majd valamire az új városvezetés (?). Gratulálok Krisztián! Vagy akár Coubertin bárót is idézhetném magamra vonatkozóan, az újkori olimpiai mozgalom alapítóját: nem a győzelem, hanem inkább a részvétel a fontos.

Meg azt is mondhatnám szinte mindenkinek, hogy részvétem! De nagyobb baj nem történt, mint hogy megint nem történt semmi, illetve sikeresen elnapoltuk nehezen megoldható gondjaink előbb-utóbb majd szükségessé váló megoldását. Csepreg akarna is fejlődni, meg nem is. Lényeg hogy nem mer, de ha valaki ingyen megoldaná neki, akkor lehet, hogy elfogadná. Most majd meg sem lesz oldva, de nagyon…

Én magam megköszönöm az elmúlt 50 napot, igazi élmény volt számomra. Jó volt az idő, sokat kerékpározhattam és alaposan gyarapítottam Csepregről szóló ismereteimet. Végig gondolhattam, hogy mit kellene csinálni egy komoly városvezetésnek és tegnap a hosszú kampány utolsó napján már azon gondolkoztam, mi lesz majd – pozitív eredmény esetén – hétfőn, kedden és szerdán…

Reméljük, hogy jó idő!

Este vittem magammal egy minőségi rosé pezsgőt, de nem volt azt miért felbontani, úgyhogy haza is hoztam. Mindenesetre akit csak itt érek el az engem bizalmukkal megtisztelők közül, azoknak köszönöm szépen a voksokat. Gratulálni sajnos nincs kinek és nincs mihez.

Szegény Csepreg! Lesz azonban mit elemezni és még egyszer “kurva jó könyveket fogok írni” olyasmikről is, amiket sajnos az ún. helyi “közéletben” az elmúlt negyedszázadban megtapasztaltam. A szerencséseknek, akik még hisznek a mesékben, mindenesetre szép álmokat kívánok! Kíváncsian fogom nézni a gúzsba kötve táncolást, amit előre megjósoltam.

Van egy jó hírem is persze. Minden nehézség ellenére, azért az ország és benne Csepreg egyszer majd fejlődni is fog. A kérdés csak az, hogy mikor és mi magunk megéljük-e? Rajtunk is múlik, fel ne adjunk semmit sem!

Reklámok

Három a magyar igazság” bejegyzéshez ozzászólás

  1. A probléma a testülettel lesz, mert semmi nem fog változni, minden úgy fog menni, ahogy eddig! Ziembicki, Király, Erdősy nem tudják magukat megerőszakolni, ahogy Hárominéból sem nézek ki reformokat!
    Az meg csak a mese kategória és nagyon naív ember vagy szellemi fogyatékos, aki bevette azt, hogy ha Vlasich nyer, dőlni fog ide a lóvé! Ő építgetni fogja szépen a saját karrierét!
    bettercsepregnek!
    Ugye mondtam, hogy a büki meccs abszolút nem lefutott, bár a régi PM győzelmének aránya erősen meglepett. Nem tudom, verhették-e így agyon a FIDESZT bárhol is az országban.
    Azért tart jóval előbbre az a település, mint mi, mert ők mindig tudtak idejében lépni és mindig is haladó gondolkodású emberek lakták! Mi meg éldegélünk szépen évszázadok óta a “magyar ugaron!”

    Válasz
  2. Better! Még nem tudjuk, mert Vlasich Krisztiánon (?) múlik. Legvalószínűbb verzió az, hogy kiegyezik a royalista táborral s minden marad a régiben (mottó: “cherchez la femme”, de persze három a “kislány”). Elvileg még Hárominé esetében sem biztos, hogy elzárkózik tőle, ha így sikerülhet az egyesületeinek nagyobb támogatást szereznie. Rabi és Erdősi dr. viszont elég nehéz ügynek tűnik Krisztián szempontjából. Viszont ha ez a “kiegyezés” lenne, annak súlyos erkölcsi ára lehet. A város lakói látni fogják ugyanis, hogy ez esetben folytatódik a Mutyiland, az etetés-itatás, ingyencirkusz, fényevés és a helybenjárás. Illetve nyilvánvalóvá válik, hogy be lettek csapva a változást akarók. Ezért magam is érdeklődéssel várom a Krisztiánnal való első beszélgetést.

    Válasz
  3. Királlyal, Ziembieckivel nem fogunk előrejutni egy tapodtat sem, egyszerűen nem is értem, hogy a csepregiek nagy része ezek szerint elégedett, semmi változást nem szeretne, itt van számukra a tejjel-mézzel folyó Kánaán, mert szavazóik az “ancien regime”-nek adtak még további haladékot. Erdősi szerintem túlságosan megalkuvó és gyenge ember- lehet, hogy gyengesége jóindulatából fakad, ezt nem tudom felmérni.De egyet tudok! Jegyzőként lehetősége lett volna a hivatali apparátus munkáját racionalizálni, az oda nem való embereket kipenderíteni, ezt nem tette meg!
    Rabi a testület erős embere, ő még fogékony is lehetne az újra, bár az a tény, hogy egy követ fújt Háromival, a szememben nem válik előnyére!
    Kovács Andrásban látok fantáziát, szerintem ő vezetésre termett ember, racionális döntéseket hozhat, politikailag nem elkötelezett, csak szerintem ereje kevés, túl sok mindent csinál ahhoz, hogy mindig megfelelően képben legyen , s mindig felelős döntést tudjon hozni.
    Hárominét nem ismerem, akár még jól is elsülhet, hogy a testületben van, ha el tud rugaszkodni mindig és minden áron a civilek érdekeinek érvényesítésétől, bár ő is annyi mindent csinál, nem tudom elképzelni hogy a mindennapi munkája mellett, az aktív egyesületi élete mellett hogyan is tud időt szánni felelős képviselői tevékenységre is!
    Viszont a pedagógusokat sajnálom! Ha tényleg Háromit kapják meg főnöküknek- állítólag a zsíros pozícióért cserébe köttetett háttéralku. D. J.-től kérdezem, egy tankerületi igazgatói székre normális esetben nem pályázni kéne? Mindenkit oda lehet ültetni politikai érdekek útján abba a pozícióba?
    Milyen igazgató lesz abból, aki a tanítványainál úgy keresett népszerűséget, hogy megengedte nekik a mobiltelefonozást órán? Én kipenderíteném az osztályból az ilyen gyereket telefonjával együtt az óráról, azért felesleges oda bemennie, azt bárhol tud!

    Válasz
    • A tankerületi vezetők kinevezési rendjét én nem ismerem. Elvileg talán pályázat révén, de hát a mi álságos poszt-, vagy inkább neokommunista értékrendű “demokráciánkban” ez csak afféle bürokratikus formaság, afféle parasztvakítás. A képviselők értékelésével jórészt egyetértek. Nagyon nehéz dolga lesz Vlasich Krisztiánnak, ha ténylegesen is, nem csak a reklám/PR szintjén, dolgozni akar…

      Válasz
  4. Sajna Neked, hogy nem sikerült. Amúgy a a pénteki üzenetem miért nem tetted ki? Nem bántásnak szántam. Tényleg, őszintén mondom a komédiázás jobban menne!

    Válasz
    • Mert inkorrektnek véltem s időm sem volt mérlegelni. Én inkább Csepreget sajnálom, nekem így könnyebb most. Pech Csepregnek, hogy megint nem próbálta ki, mire lettem volna képes a “komédiázáson” túl…a második legrosszabb verzió győzött, melyet súlyosbít a képviselő-testület megválasztott Pm számára katasztrofális összetétele és az új polgármester tisztázatlan függősége néhány helyi cégtulajdonostól. Reméljük kiderül, ki fogja Csepreget vezetni! Kell adni 100 napot az új embernek. Kíváncsi leszek a kezdeti lépéseire.

      Válasz
  5. Azt árulja már el nekem valaki hogy ezek a helyi “rettegett cégtulajdonosok” mit tudnak keresztbe tenni az önkormányzatnak?

    Leállnának a szegecs vagy a műanyag szarok gyártással és elmennének bakternak?

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s