Felelős viselkedés

Ezek nem könnyű percek – mondhatnánk egy régi sláger részletére utalva. Megvallom nyíltan, kicsit elfáradtam. Nem fizikailag, inkább figyelmileg. Ugye végigcsináltam egy 50 napos intenzív kampányt. A sajnos papírforma szerint várható s a gyengébbek kedvéért mondom: általam is bekalkulált végeredmény (?) után kezelni kell a helyzetet. Meg kell mondjam, ahogyan azt a gondolataimat e hasábokon követni igyekvők úgyis tudják – úgy néz ki, hogy elkerültük a lehető legrosszabbat, a “minden marad ugyanúgy” helyzetet. Csepregnek ugyanis tényleg változásra van szüksége!

Közben a cégem dolgait is intézni kell, egy könyv lektorálásának utómunkálatai és kismillió egyéb ügy szimultán kezelése is zajlik. Ja és bűnügyi nyomozás is folyamatban van a hétfő este sérelmemre elkövetett plakátgyalázás miatt. Mindez együtt az oka átmeneti dekoncentráltságomnak.

Képzeljék el, tegnapelőtt bemegyek a postára levelet feladni. Nyúlok a zakózsebemhez. Hoppá! Elfelejtettem a pénztárcámat belerakni (az még a kerékpáros short oldalzsebében maradt otthon). Tegnap meg a Forrás üzletben vásároltam és pénztárnál derült ki ugyanez (a csütörtöki zakóban maradt ugyanis). Szóval, kicsit sok volt így a napokban.

Természetesen, ha nem gondolkodnék a város egésze iránt érzett felelősséggel, akkor már régen túl lennék az egészen!

“Barátaimat” azonban el kell szomorítsam, mert gyorsan regenerálódom. Az orromról elűnt tegnap a múlt heti pattanás nyomán keletkezett heg. Ma pedig 7-ig aludtam, mint a tej – ami nálam olyasmi, mint egy fiatal nőnél, ha 10-ig alszik…

Reklámok

Felelős viselkedés” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Kíváncsian várom a hétvégét, azon belül is a Trió-tv adását! Hátha az új polgármesterünk kiáll elénk, s elmondja, mit miért csinált, mert sok mindenről pusmognak a városban és az ember már ki sem igazodik a sokszor egymásnak ellentmondó híreken! Ezekből idézek:
    Konkrétan kinek köszönte meg az eddigi munkáját, s hány embernek, ezt szerintem csak Vlasich meg az érintettek tudják egyedül. Viszont, hogy miért, nos ott már érdekes találgatások vannak!
    Egyesek szerint csak arról szól a történet, hogy lecseréli azokat az embereket, akikkel nem tudna együtt dolgozni, mert nap mint nap attól kéne tartania, hogy hátba támadják. Mások szerint nem ilyen egyszerű a történet, hanem a háttéralkuk eredménye az egész!
    Arról is regélnek, hogy a környezetterhelési díj egyes személyeket nagyon hátrányosan érintett, akik Vlasich befolyásos szavazói és ők követelték tőle habzó szájjal a felelős kiebrudalását. Mások azt mondják, hogy beletenyerelt a jegyzőnő olyan évtizedek óta eltusolt, szaftos dolgokba, ami sérti Vlasich legfőbb támogatóinak érdekeit s azért kell mennie.
    Egy tény! Ő legalább nem az alsó kocsmában tartott ügyfélfogadást, hanem hivatali időben mindig a hivatalban!
    Én csak azt tudom mondani, mint eddig is! Ha a változtatások a város érdekét képviselik, akkor a cél szentesíti az eszközt módszerrel bármi elfogadható. Ha csak egy szűkebb kör vagy érdekelt csoportok kedvére cselekszik, akkor alja ember! Ennyi!

    Válasz
  2. Csak a jegyzői témához tudok hozzászólni. Vlasich Krisztián nekem kedden azt mondta, hogy a közös megegyezést látja járható útnak. Ebben igaza is van, de az időzítés és az egész kivitelezés formája nem szerencsés – meg is mondtam neki. Főleg, ha a “mibe fog ez még kerülni? ” kérdése is felmerül. A közös megegyezést ugyanis utólag akár meg is lehet támadni s akkor drágább lesz a leves, mint a hús.
    A lényegben egyetértek, csak a város érdeke számít! De azért akkor sem megyünk keresztül lánctalpas járművel még a kóbor macskákon sem.
    Nem tudom hogyan áll a megválasztott képviselőkkel való előzetes egyeztetés? Akit én kérdeztem, azzal még nem volt konzultáció. Szerdáig el kellene dönteni az alakuló ülés forgatókönyvét s meg kell egyezni – ha az lehetséges – egy alpolgármester személyében. Hogy aztán sikerül-e majd megválasztani? Ki tudja, merre..(még szerencse, hogy kint van a Városházán Székelyföld zászlaja is).

    Válasz
  3. Én csak egyet tudok mondani. Az ilyen típusú , nagy visszhangot kiváltó döntések után egy felelős vezetőnek ki kell állni a nyilvánosság elé és megindokolni azt, hogy elejét vegyen mindenféle pletykának, téves következtetések levonásának. Mert minél később történik meg az indoklás, annál rosszabb és hiteltelenebb lesz az egész eljárás. Ahogy Háromi esetén az igazgatóváltás. Ő nagy stratégiai hibát követett el azzal, hogy nem állt ki az emberek elé, hanem elbújdosott a Felvidékre.Ha meg nem állt szándékában sunyi módon eloldalogni, akkor a lehető legrosszabbkor időzítette azt a bejelentését!

    Válasz
  4. Közös megegyezéses munkaviszony megszüntetést valóban meg lehet támadni, ha a munkavállaló mondjuk egy multicégnél alkalmazott és arra hivatkozik hogy elé tették és ő nem jogvégzett ember, ezért írta alá.

    Ha egy városi jegyző aláír egy közös megegyezéses dokumentumot, és utána olyanra hivatkozik mint a fentebbi példában a multinál dolgozó melós… Hát szerintem a diplomáját is elveszik tőle!

    A közös megegyezés azt jelenti ugyanis hogy mindkét fél ezt akarja, -tehát az nem kirúgás!

    Válasz
    • Erről a 2011. évi 199. tv. rendelkezik. hogy arabusul írjam ki a számát. A jegyző 30 napon belül megtámadhatja a saját maga által aláírt közös megegyezést. A tét 8 havi pénze, azaz kb. 4 M Ft. Ha a városnak ez nem gond, akkor persze ennek igazán semmi jelentősége!

      Válasz
      • Ha ez valóban így van akkor a jogállam, és jegyzői hivatal betöltéséhez szükséges végzettség egyenlő a nullával!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s