Vissza a múltba?

Elég megdöbbentő dolgokat hallani. Petőfi, Jókai és társaik Heckenasték sajtójának jelképes lefoglalásával és a 12 pont, valamint a “Nemzeti dal” kinyomtatásával 1848 márciusában sikerrel kivívták a sajtó szabadságát. Azóta persze az nem érvényesült folyamatosan, időnként voltak masszív visszaesések az ellenőrzött tartalmak felé. Elég az 1849-et követő önkényuralomra, vagy a kőkemény Rákosi-korszakra (1948-1953) gondolni. Puhább kontroll érvényesült a konszolidált Kádár-rendszerben (1963-1988) is.

Most azonban azt hallani, hogy van olyan kisváros, ahol a PM személyes ellenőrzése nélkül semmi sem jelenhet meg a megyei napilapban. Nem is akarom elhinni!

Külföldi tulajdonosok és tapasztalt magyar lapszerkesztők mennének bele egy ilyen nyíltan pártállami cenzúrába? Egy vicc a 21. században! A sajtó, mint állampárti propaganda eszköz? Hazudunk reggel, délben, meg este?

Ébresszen fel valaki, hogy ez nem igaz! A társadalom meg olyan birka, hogy ezt tűri? Nem egy demokráciában és jogállamban élünk, ahol a törvény védi a sajtó szabadságát?

“Alaptörvény IX. cikk (2) Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.”

Advertisements

Vissza a múltba?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Aki ku……./politikusnak áll azt időnként meg…/kritizálják!
    Ezt letiltani kár, úgysem lehet.
    ( Ui: A második bekezdésben egy “meg” lemaradt.)

    Válasz
  2. Mivel informálisan jött az erről szóló anyag, nem nevezhetem meg. Mindenesetre új seprű, jól söpör…persze ehhez a “jó” fogalmát unortodox módon kell értelmeznünk.

    Válasz
  3. Korunk magyarországi viszonyairól ez a vers jutott eszembe:

    Radnóti Miklós:
    Töredék
    Oly korban éltem én e földön,
    mikor az ember úgy elaljasult,
    hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
    s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
    befonták életét vad kényszerképzetek.
    Oly korban éltem én e földön,
    mikor besúgni érdem volt, s a gyilkos,
    az áruló, a rabló volt a hős, –
    s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
    már azt is gyűlölték, akár a pestisest.
    Oly korban éltem én e földön,
    mikor ki szót emelt, az bújhatott,
    s rághatta szégyenében ökleit, –
    az ország megvadult, s egy rémes végzeten
    vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.
    Oly korban éltem én e földön,
    mikor gyermeknek átok volt az anyja,
    s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
    az élő irigylé a férges síri holtat,
    míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
    ………………………………………..
    Oly korban éltem én e földön,
    mikor a költő is csak hallgatott,
    s várta, hogy talán megszólal újra –
    mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, –
    a rettentő szavak tudósa, Ésaiás”

    Jó tudom, egy-két gondolata a költőnek a mai kor viszonyaira értelmezve valóban túlzásként hat, de a konklúzió valami hasonló lehet minden reálisan és normálisan gondolkodó ember számára!

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s