Csend és néma tartomány?

Már négy hét eltelt a helyhatósági választás óta, de ha jól sejtem, még további hármat kell várnunk arra, hogy november utolsó napjaiban elkezdje az érdemi munkát az új képviselő-testület.

Az egyik helyi képviselő, a Humánpolitikai Bizottság elnöke, tegnapi facebook-bejegyzésében siralomházi hangulatról beszél a Városházán. Elmondása szerint részt vett ugyan első ülésükön az új PM, de szinte harapófogóval kellett belőle információkat kiszedni s úgy kommunikált, mint aki előzőleg citromba harapott.

A polgárok leginkább szóbeszédből jutnak némi kétes értékű hírhez, álhírhez. Két hete nem jártam – konkrét ok híján – én sem a Polgármesteri Hivatalban. Így csak hallomásból értesültem a földszint átalakításáról, mely munkálatok még a távozó jegyzőnő kormányablakkal kapcsolatos lépései miatt kezdődtek.

Hogy ki és milyen megfontolásokból hoz jelenleg döntéseket? Formailag nyilván az új PM. Hogy kire, kikre hallgat? Ki tudja? Sejtések voltak, vannak, lesznek. Hogy aztán jól van-e ez így?

Passz.

Reklámok

Csend és néma tartomány?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Egy biztos! Vlasich nemcsak ígérgetett, hanem már tettek nyomai is látszódnak. Gondolok itt a Promenádon még délutáni két órakor is érdemi munkát végző emberekre, a hivatalban végrehajtott személyi változásokról – ezen amúgy még mindig találgatásokba bocsátkoznak az emberek, talán a nyilvánosság elé kéne állnia az új polgármesternek és elmondania mit miért csinált! Aztán a Városgondnok nyugdíjazására, s valamint még valami feltűnt! A Művelődési Ház vezetőjét nem látjuk furikázni a közösségi autóval. Nem ott van egyébként a városlakók problémája, hogy furikázott, hanem ott , hogy CSAK ŐT láttuk mindig vele, valamint a művelődési ház előtt parkolni, senki mást, pedig annak idején úgy kommunikálták, az a városé az az autó!
    Mégis van rá esély, hogy végre kiszórják a régi csontvázakat a szekrényből?

    Válasz
    • Személyi változás még nem igazán történt. Kivétel a jegyzőnővel aláírt (?), a város számára komoly pénzkidobást jelentő közös megegyezés, állítólag december 1-től. A formailag nem is létező városgondnokság “vezetője” tudtommal jelenleg táppénzen van. A művházvezető asszony által használt autó elvileg az egyik kistérségé s könyvtári szolgáltatás miatt használjuk. Hogy a közmunkások dolgoznak Orbán nagyobb dicsőségére, sag’ schon…

      Válasz
      • Ezért kéne tisztán látnunk, mert mindenféle pletyka terjeng a városban, kit küldtek már el, kit fognak még az Önkormányzattól elzavarni, kinek a munkáját szervezték át! Ezért kéne végre kiállni az emberek elé s elmondani mindent töviről hegyire, mert népmesei elemekkel kevert történetek szállnak szájról szájra, s mindenki csak találgat!

  2. A múlt héten a dolgom bevitt a városházára. Hát, nem tapasztaltam világvége hangulatot. Bármilyen meglepő, mindenki végezte a dolgát és ráadásul még udvarias is volt! Nem is értem, hogy miért kell hangulatot kelteni!

    Az pedig, hogy Z. Erzsi nem furikázik a város autójával, szerintem senkinek sem fáj! Amúgy is nekem jobban tetszene, ha a város kulturális és művészeti élete végre sokkal színvonalasabb lenne. (És nem lennének olyan röhejes pillanatok, mint ahol Z.E. felkonferálja a koszorúzókat, majd elhajítva a mikrofont kivágtat és ő is megragad egy koszorút – mint október 23-án.)

    Válasz
  3. Nem az fájt senkinek, hogy furikázik, hanem az, hogy csak ő furikázott! Miért nem láttuk azt az iskola előtt, az óvoda előtt, az Egészségház előtt, az öregek otthona előtt, a Tűzoltóság előtt stb. stb. Ha egyszer a város autója az, miért volt 1 személy által kisajátítva? Ez az, amit nem értek! Mintahogy azt sem értem, egy ekkora településen, mint Csepreg, miért van 2 polgárőrségre szükség? Jó lenne tisztán látni, mennyi önkormányzati támogatást kapnak ketten külön-külön? S mennyivel lenne olcsóbb? Vagy az egyik nem is kap semmit, a másik igen? Hogy is van ez?

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s