Belényesszentmiklós hercegi palotája

A Fekete-Körös fölötti dombtetőn egy XI. századi hercegi “udvarház” – mai szóval inkább palotának nevezném – romjai találhatók. Közelében egy kápolnából utóbb monostorrá alakított egyházi épülettel. Szentmiklós jelzője pedig arra utal, hogy bölényekben gazdag volt valamikor a környék. Ezekre is vadásztak itt az Árpád-házi hercegek: Béla, Géza, László, Álmos stb.

Belényesszentmiklós

Mindez egészen a tegnapi napig érthetetlen volt, mintegy a levegőben lógott a számomra. Miért pont ott épült? Nos, a Google műholdfelvételén úgy tűnik, egy nagy méretű várról van szó!

Belényesszentmiklós mh

A hegyek közül a Fekete-Körös éppen itt lép ki az alföldi síkságra:

Belényesszentmiklós tp1

Reklámok

Belényesszentmiklós hercegi palotája” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Vasárnap jártam ott, elhanyagolt, gazos terep övezi a templomromot (amit pálosnak tartanak a történészek), de sajnos már nyomát sem tudtam felfedezni a szóban forgó palotának, udvarháznak, mert már csak a kis méretű templom romanikus tornyának maradványai vannak meg, annak is rendre hullnak ki (főleg a felső részen) a téglái. Birkanyájak legelnek a környékén, valaki nemrég gyümölcsfákat ültetett a templomrom közelébe…

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s