Önkormányzati tanácsadó

A hétfő délelőtti vagyonnyilatkozatokba történt betekintéskor szó esett a november 27-i ülésen elfogadott új helyi alkotmány (SzMSz) alapján bevezetett újdonságról, az önkormányzati tanácsadóról is.

Érdekes beszélgetés alakult ki a jelenlévők füle hallatára a város jelenlegi és előző ciklusbeli polgármestere között erről. Ebbe, mint 2010-es majdnem érintett én is be kellett kapcsolódjak. Így nem indiszkréció, hogy megosztom az ott hallottakat, tapasztaltakat is.

Különösen, mert a város lakossága semmit sem tud a – ki tudja milyen jelentőségű – dologról. Király ex-PM úr is csak ott hallotta, hogy már x napja be is van töltve a hivatal létszámemelésével kreált új állás. A szombathelyi ifjú hölgy előzőleg a Foglalkoztatási Információs Pont irodájában dolgozott. Ezt a mostani PM egyesülete működteti évek óta. Rákérdeztem Vlasich PM úrra, hol sikerült neki a hivatalban helyet találni?

A titkárságon már így is ketten dolgoznak, kis helyen. Kiderült, hogy a szintén nem túl nagy polgármesteri szobát osztja meg legfőbb személyes segítőjével. No, ilyent sem hallottam még! Egy magasabb vezető önálló irodában szokott dolgozni. Ez a feladatok és a lehetséges partnerek fogadása szempontjából eléggé magától értetődő – legalábbis számomra.

Mint elmondta, inkább asszisztensnek nevezné a tanácsadó hölgyet. Ránézésre kb. 20 éves (valós életkorát, iskolai végzettségét, nyelvtudását nem ismerjük). Tényleg jó megjelenésű, szimpatikus, kulturált. Viszont el sem tudom képzelni, vajon miféle tanácsok kaphatók tőle? Esetleg a fiatalok speciális problémáinál tud okosakat javasolni? PM úr, jó volna ezeket a város nyilvánossága elé tárni! Hisz a jó működés mindig az átláthatóságon, a világos helyzeteken és a bizalmon keresztül jön létre. Igazán nem szerencsés, ha a polgárok csak szóbeszédből, vagy mint én tegnapelőtt, véletlenül értesülnek dolgokról.

(Visszatérve 2010-re, engem anno az alakuló ülésen felkért az akkori új PM, Király Árpád egy tanácsadó testület létrehozására, de aztán nem lett belőle semmi. Ennek okát firtatta Vlasich Királynál, aki kerülte a választ. Nekem kellett azt pótolni. Akkori informális közlés szerint a képviselő-testület többsége ellenezte ezt a megoldást s Király PM úr respektálva ezt hozzájuk igazodott. Azt már a zárójelen belül is zárójelben mondom, hogy azért erről engem egy A/4-es lapon, a közvéleményt pedig egy rövid közleményben tájékoztathatta volna. Tudniillik élő egyenes adásban kért fel, de utána néma csend volt a témában, így sokan még évek múlva is azt hitték, hogy valamiféle főtanácsadó vagyok. Pedig egyáltalán nem az általam előzőleg javasolt irányba mentek a dolgok! Tehát itt is le kell szögeznem, semmi közöm az előző ciklus véleményem szerint részben helytelen döntéseihez. Ilyen értelemben pozitívnak tartom, hogy némi változás történt. Szkeptikus vagyok azonban a kilátásokat illetően, mert ezek nem a lényeget érintik. Márpedig Csepreg csak akkor fog egyről kettőre jutni, ha a fontos lépések megtételéhez alkalmas vezetése lesz. Az előző sem s a mostani sem az! Persze a 7-ből öten ugyanazok s a fennmaradó kettő is csak formálisan új. Egyikük a város tavaly nyugdíjba vonult jegyzője, másikuk pedig a kettővel ezelőtti ex-PM felesége. Ez a “fényes” helyzet Csepregen 2014 végén!)

Reklámok

Önkormányzati tanácsadó” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nem akartam hinni a fülemnek ma!
    A feleségem azzal jött nekem, a szomszédasszonnyal értekezett s nagyon megbánta, hogy Vlasichra szavazott az utóbbi napok történései miatt, hogy azt gondolta, a fiatal lendület pozitív változást hozhat városunk életébe, de nagyon nagyot csalódott a Krisztiánban. Mert nem lát mást, mint sumákolást, titkolózást, a nyilvánosság teljes mértékű kerülését és lemondatná az összes olyan képviselőt, aki megszavazta a vagyonnyilatkozat elsumákolását a polgárok elől! S találgatja, kiknek mi eltitkolnivalója lehet.
    Legalább egy embernek már felnyílt a szeme!

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s