Az ország állása

Mi történt 2014-ben Magyarországon? Az év utolsó napjaiban ideje összegezni. Ha nagyobb perspektívából nézzük, akkor lényegében semmi alapvető jelentőségű változás sem volt. De talán mégiscsak felgyorsult év végére egyfajta szükségszerű erjedés.

2015 kérdése az lesz, ledobja-e a fedőt, vagy elcsitul? Majd az utókor történészei a későbbi fejlemények ismeretében elemezni fogják az okokat, akár így, akár úgy alakul a dolog.

Elvileg legfontosabb az alacsony részvétellel zajló áprilisi parlamenti választás volt. Ezen, a megbuherált szabályok miatt rég nem látott csekély támogatással is, hajszállal ugyan, de újra korlátlan felhatalmazást szerzett a 2010 óta szándékai szerint örök érvényűen berendezkedni óhajtó állampárt. Hadd ne elemezzük itt és most a részleteket.

Elvileg felmerül, mi lett volna ha az érdemi ellenzék bojkottálja az egészet? Akkor lenne egy formálisan négypárti parlament MSZP, DK és balliberális reszli pártocskák nélkül, de továbbra is be lehetne hazudni a külvilágnak a többpárti demokrácia látszatát.

A két másik választás kisebb jelentőségű s igazából nem hoztak semmilyen komoly változást. Az európainak talán annyi fejleményét érdemes csak kiemelni, hogy felrakta a térképre Gyurcsány pártját, melyet még a balliberális vetélytársak is kitartóan igyekeztek a víz alá nyomni. Őszintén szólva, Orbán legtehetségesebb ellenfeléről van szó, aki már bizonyított is, ezért nehezen felfogható, miért támadják mégis éppen az ő pártját bizonyos baloldali, “értelmiségi”, “véleményformáló” körök…

Szerencsétlenek nem jönnek rá arra az egyszerű igazságra, hogy amennyiben “Gyurcsány a hibás”, akkor bizony Orbánnak és a fidesznek igaza van! Tehát ha önmaguk rossznak tartják a 2004-2009 közti Gyurcsány-kormányzást, azzal magukról állítanak ki alkalmatlansági bizonyítványt, méghozzá elégtelen érdemjeggyel.

Az októberi helyhatósági választáson is szerepelhetett volna jobban az ellenzék. Budapest és néhány nagyobb város nyerhető lett volna. Viszont csak minimális, de elégtelen mértékű javításra, a 2010-esnél valamivel jobb, de továbbra is elégtelen teljesítményre futotta.

Mindezek az Orbán-rendszer kifulladásának a jeleit mutatták amúgy, a háromszoros “győzelem” ellenére is, ami nem jött volna létre a szabályok fidesz-érdekű alapos átírása nélkül egyik választás esetében sem.

Persze a magyar nyelvű tájékoztatás 90 %-ának elfoglalása és a nonstop sikerpropaganda némelyeket még képes az Orbán-szuggesszió hatása alatt tartani, nem beszélve a rendszer nem nagyszámú, de létező eltartottairól és haszonélvezőiről.

Nem szívesen használok nagy szavakat s némileg túlzás a Titanic-hoz hasonlítani az orbáni hatalmi-haszonszerző vállalkozást, de az október végén kirobbant elégedetlenség és ami mögötte még ismeretlenül áll, a lelepleződött, de nyilvánosságra egyelőre nem került állami szintű korrupció, könnyen jéghegynek bizonyulhatnak.

Nem vagyok benne biztos, hogy az Orbán-klán akár fél év múlva is még az ország feletti hatalom birtokában lesz!

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s