Hősök Napja

Május utolsó vasárnapja 1917 óta a Hősök Napja. Mint a dátumból is látható, eredetileg az első világháborúban életüket áldozó, vagy testi épségüket vesztő honfitársainkról szólt. A szerencsésebbek, mint anyai dédnagyapám, Kozmor Sándor, vagy apai nagyapám, Dénes Elemér megúszták némi sebesüléssel, hadifogsággal.

Volt értelme? Persze nem önként vállalt feladat volt, hanem a hazára hivatkozva kellett menni a kutya Szerbia,  a csalfa Itália, vagy a cári Oroszország ellen. Mármint az 1914-1918 közti első világégés idején.

Egy alkalommal -2003-ban – én is tartottam megemlékező beszédet, melyben elég rendesen leszedtem a keresztvizet Magyarország mindenkori vezetőiről, ostobaságukról és minden általuk felkínált demagóg maszlagot bekajáló népünk butaságát is ecseteltem. Közben a hallgatóság némileg meglepett arckifejezésén láttam, hogy elértem a célomat a nyílt és igaz beszéddel.

Apám, 2012-ben mondott utoljára nyilvános köztéri beszédet. Ez volt az első olyan megemlékezés, amelyiket már a – sajnos csak részben – megújult Főtéren tartottunk:

id. Dénes József 2012.05.27.

Őt az akkor már mögötte álló csaknem nyolc évtized óvatosabb fogalmazásra szoktatta. Másfél éve nincs köztünk.

Fotó: Charles Kóbortól, köszönettel!

Nagykosztolány – akasztófák erdeje

Az 1467-es esztendő elején sikerült Mátyás királynak kiostromolnia a Vág völgyének nyugati oldalán, Nagykosztolány mezőváros Szent Vid titulusú temploma körül a “husziták” – azaz cseh és osztrák zsoldosok – által “árokkal, dupla sánccal és számos toronnyal” kiépített erődítményt.

A Bonfinitől idézett leírás szerint a lázadók vezetőjét, az ostromlott erősségből kiszökött, de pechjére elfogott zsoldosvezért, Svehlát, kb. 250 társával együtt a még kitartó védők elrettentésére a király a szemközti dombon felakasztatta. A három legmagasabb bitófára Svehlát magát, valamint tőle jobbra a papját, balra pedig az apródját húzták fel.

Ettől megrémülve Kosztolány védői feltlétel nélkül megadták magukat. Ők alkották aztán a későbbi híres “fekete sereg” magvát.

Az erődítmény helye a Szent Vid templom dombján műholdról:

Nagykosztolány mh1

Az akasztófa-erdő talán a templomtól északra lévő dombon állhatott:

Nagykosztolány tp1

Csepregi múzeum

Tegnap ülést tartott a csepregi képviselő-testület, melynek – szokásom szerint – az elején ott voltam. Mint a működést illetően tapasztalatokkal rendelkező ex-képviselő tudom, hogy a lényeges dolgok ilyenkor szoktak kiderülni. Nem utolsó sorban pedig a legutóbbi ülés óta eltelt időszakról szóló polgármesteri beszámoló az, amiből majd az utókor is értesül, mi is történt Csepregen 2015-ben az adott hetekben.

A hangulatból és a feltett kérdésekből, az azokra adott polgármesteri válaszokból mindig sok mindenre lehet következtetni. Eget rengető szenzációs események – sajnos vagy hál’ Isten, ki-ki eldönti – nem voltak.

A talán legaktívabb képviselő, Kovács András bizottsági elnök úr három dologra kérdezett rá:

1. Miért maradt el a nyitott pincék napja?

2. Miért nem nevezett, regisztrált be a város a kihívás napjára?

3. Mi újság múzeumi állapotfelmérés, leltározás ügyben?

PM úr tájékoztatása szerint a szervezők álltak el az egésztől, ő nagyon sajnálja s reméli, hogy legközelebb majd folytatni lehet a sikeres rendezvényt. Mivel az érintettek nem voltak jelen, az ő véleményüket nem ismerjük. A város beregisztrált volna a kihívás napjára, ha emailt kapott volna az országos szervezőktől, de nem kapott – ha jól értettem.

A múzeumi “nulladik lépés” megtételével, azaz a gyűjtemény alapleltárainak létrehozásával és az egész anyag szakmai átnézésével, dokumentálásával, állapotfelmérésével kapcsolatos munkáról PM úr elmondta, hogy a bekért ajánlatok közül a legkedvezőbbet adóval, azaz velem, tegnapelőtt sikerült az előzetes ajánlatban megadottnál lényegesen kedvezőbb feltételekkel megállapodnia.

Az, hogy idáig eljutottunk, öt hónapba telt. Bízom benne, hogy a feladatról szóló konkrét szerződést talán sikerül a jövő hét elején aláírni s aztán végre történik is valami.

Remélhetően valóban el lehet majd kezdeni a munkát.

falumúzeum

Bátorkeszi

Keszi Móric bán fiai az 1290-es években elég sokat garázdálkodtak a környéken, Esztergom megye Duna-balparti részén. Aki akkoriban ilyesmire vetemedett, annak általában vára is volt.

De ki volt Móric bán? A korszak tisztségviselőiről szóló kitűnő összeállítás (archontológia) szerint 1273-ben tengermelléki bán (banus maritimus) és spalatói podeszta tisztségeket viselt. Utóbbi a polgárok által a környékbeli tekintélyes nemesek közül határozott időre választott katonai vezetőt, védelmezőt jelent, aki időnként a bíráskodásban is közreműködött.

A helyszínen  még nem jártam, de a műholdképek alapján eléggé elszánthatták? Mindenesetre a régi katonai térképek kivétel nélkül ábrázolják.

Az első felmérésen “alte Schanz”:

Bátorkeszi 1

A második felmérésen Fenyér elnevezéssel, már pontosabban ábrázolva látjuk a várhelyet:

Bátorkeszi 2

Ezen és a harmadik felmérésen már feltűnik a közelben egy Várhegy felirat is, ami azonban valószínűleg nem egy további várra utal, csak a térképeken néha megfigyelhető “név-vándorlás” példája.

Bátorkeszi

Sóvár

Az Eperjes melletti nagy múltú sóbánya figyelő- és harangtornya, a Klopácska markáns mesterséges dombon áll, ahonnan a környéket is szemmel lehet tartani. Méretét, formáját tekintve igazi motte! A bánya működése kapcsán betöltött szerepe önmagában nem indokolná létezését, hiszen ahhoz nem kellett volna ekkora dombot összehordani.

A kétes hitelű, zavaros 13. századi Lengyel-magyar krónika szerint Sóvár I. Boleszló lengyel király vadászó uradalma lett volna. Györffy György felvetette, hogy inkább a Magyarországon emigránsként letelepedett II. Boleszló élhetett itt.1079-1083 között.

A hely fontosságát mutatja, hogy még Anonymus is Sóvárig hódíttatta meg Árpádékkal a környéket nevezetes elbeszélő művében!

A Google utcaképén:

Sóbánya-Klopácska sw

Másik fotón:

Sóbány-Klopácska

Dejte földhalomvára

A történelmi Pozsony vármegye Nyitra megyével határos szélén, a Pozsony városát Trencsénnel összekötő történelmi útvonalon található Dejte község. Az Alexandriai Szent Katalin plébániatemplom közelében, attól délre emelkedő mesterséges dombon (európai nevén: mottén) jelenleg egy kis kápolna áll, előtte kereszttel.

Jellegzetes példája ez az utóhasznosításnak!

A falu első ismert történeti adata arról szól, hogy királyi pohárnokok éltek itt, akiket IV. Béla 1252-ben addigi szolgálatukból felmentve, a harcosok közé sorolt át. Ez az adat arra is utalhat, hogy korábban a király akár helyben is igénybe vehette a pohárnokok szolgálatát. Persze nem okvetlenül kevéssel előbb, a már sokkal modernebb 13. században, hanem még a királyi-hercegi udvarhelyek korábbi “fénykorában”, a 11-12. században.

A megyehatár melletti fekvés kapcsán idézném Kálmán király törvénykönyvének 36. cikkelyét. “amikor a király vagy a herceg valamelyik megyébe megy, egy megyebeli harci mént vezessenek elő”. Hasonló adatunk van egy másik, Heves és Borsod megye határán fekvő királyi udvarhelyen, Szihalmon is 1067-ben a király lovainak szérűjét emlegetik.

Dejte motte

A témáról bővebben, még Dejte nélkül:

http://www.oroksegvedelem.hu/denes_jozsef_kiralyi_halmok/

Balony várhelye

Győr megye 1918, majd 1945 óta északi szomszédunkhoz tartozó részén, azaz a Csilizközben található Balony. A falu egy része a Pok nemzetség tagjainak birtoka volt az Árpád-korban.

Nagyon keveset tudunk a korszak síkvidéki várhelyeiről. Ezek egyike éppen Balony határában található.

A kataszteri térképen:

Balony-Várhely kat

A műholdkép alapján a szokásos, 25 m körüli átmérőjű belső területet övező kerek árok:

Balony-Várhely mh