Sirmium, Szávaszentdemeter, Szenternye

Szerémvár? Folytathatnánk az egymással szoros kapcsolatban lévő nevek felsorolását. Nemrég  egy szerb kolléga írt a város középkori emlékeiről (Jeremić, Miroslav: Sirmium – Civitas Sancti Demetrii. In: Építészet a középkori Dél-Magyarországon. Szerk.: Kollár Tibor. Bp., 2010. 605-633.). Ez az értékes tanulmány késztetett engem is a problémák újragondolására.

Sirmium a Római Birodalom egyik 4. századi fővárosának neve volt, császári palotával és hippodrommal, valamint – többek közt – Szent Demeter és Szent Ernye (Ireneus) korai keresztény templomokkal. Ezek (?) neve a középkorban is továbbélt településnévként, ellentétben a csak közvetetten – jogi fogalomként – emlegetett Szerémvárrral, a hasonló nevű megye névadójával.

Györffy György feltételezése szerint a Száva-balparti Szentdemeter már a honfoglalás óta magyar területnek számított, viszont a folyam szigetén elhelyezkedő Szerémvár (azaz Szenternye) 1018-ig bolgár, majd utána 1072-ig bizánci határváros volt. Úgy vélte, hogy Szenternye-Szerémvár a Száva-jobbparti Mačvanska Mitrovicának felelhetett meg. Ezek szerint egy ókori-koraközépkori nagyváros nyomtalanul elpusztult volna…Ami, nem nehéz belátni: képtelenség.

Jeremić tanulmányával sem jutottunk sokkal beljebb, de az eddigi kutatások összefoglalásával mégis hozzásegít minket közelebb jutni a megoldáshoz. Ennek lényege, hogy az antik nagyváros erődítményeit 567-582 között kisebbre vették, nagyjából a Jeremić ábráján sárgával színezett területre szűkítették.

Szávaszentdemeter 1k

Nyilván az új városfal előtti vizesárokba belevezették a Száva vizét, így nyerte el a város szigetszerű elhelyezkedését! Ez volt Szenternye-Szerémvár, míg az északi – falon kívüli – városrész az eredeti Szentdemeter. Más kérdés, hogy utóbb az egész városra átterjedt a Szentdemeter, a szláv (Di)Mitrovica. Marsigli térképén a 17. század végén még mindig a 6. századi, bizánci eredetű városfalak láthatók:

Szávaszentdemeter Mg1

Azt sajnos még mindig nem tudjuk, hol állt a szerb despoták, majd az Újlakiak által birtokolt 15-16. századi vár? Nem valószínű ugyanis hogy magát a várost értették volna alatta. Talán a városfalon belül?

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s