Krónikáink és a magyar őstörténet

Nem Györffy György témába vágó, 1948-ban megjelent művéről akarok ma írni. Nem is a könyvtárnyi szakirodalmat s a még ennél is nagyobb mennyiségű, komolytalan össze-vissza írást kívánom ma elemezni. Utóbbinak amúgy sem volna az égvilágon semmi értelme…

hétforrás

Mindössze arra a kérdésre keresem a választ, hogy vajon mit tartalmazhattak az azóta elveszett régi írások a 11-12. században a magyar történelemről? A nép eredetéről és az ún. honfoglalásról?

Azt már könnyebb lenne elemezni, mit írtak – máig ható erővel – erről a 13. század második felében élt krónikások. Ők vetették ugyanis pergamenre az akkor még részben élő mondákat, hagyományokat. Csodaszarvas-monda, Emese álma, Fehérló-monda, Lehel kürtje, Botond hőstette stb. … Kb. ezekből áll a nem konkrét nyugati forrásokból másolt tényanyag.

Felvetődik a kérdés: egyáltalán írtak-e valamit is önállóan egy olyan korban, amelyik leértékelte “a parasztok hamis meséit”, viszont mélyen tisztelte az írást. A szó konkrét és átvitt értelmében egyaránt. Még az őstörténet forrását is a könyvekben keresték.

Summa summarum, úgy tűnik, hogy szinte semmit sem tudtak a múltról s annak felfedezése csak a 13. században kezdődött meg, a mondák és az esetlegesen fennmaradt más szóbeli hagyományok felhasználásával. Utóbbiak közé tartozhattak az Árpádok családi tradíciói, melyekről világosan árulkodnak az Álmos és Árpád nevek. Ezek ugyanis a korai nyugati forrásokban ismeretlenek!

Advertisements

Krónikáink és a magyar őstörténet” bejegyzéshez ozzászólás

  1. A kérdésre a választ Györffy könyve aránylag jól kivesézi, úgy, hogy az újabb, második kiadásban hivatkozik az azóta született szakirodalomra, némileg pedig revideálja a korábbi nézeteit. Hogy mi volt benne..? Vitára ez a téma mindig alkalmas lesz. Talán már a szarvas-monda is, amit Anonymus átugrott, esetleg csacska mesének gondolva. Álmos születésének legendáját már közzétette, ami írásban is le lehetett már korábban fektetve, saját bevallása szerint A. ui. csak ezeknek adott hitelt. Tartalmazhatta az ősgesta Álmos erdélyi megölését, ez legalábbis Kézainál kimaradt, s aligha a XIV. században találták ki. Papírra, illetvehogy pergamenre vethették a XI. században a fehér ló mondáját is, inkább egy bizonyos Maróttal, mint Szvatoplukkal a főszerepben. Riccardusnak a Julianus barát útjáról szóló jelentésében az szerepel, hogy a ‘magyarok régi történetében’ az őshazában maradtaknak vették hírét, direktben ez érdekes módon egyetlen fennmaradt gestában, krónikában sem szerepel. Ott van még a vezérnévsor, aminek az eredete vitatható, mindenesetre biztosan téves, X. század közepi figurákat, Bulcsút vagy Lélt tesz meg honfoglalónak. És talán ennyi vagy ennél még több, aminek mára nem maradt nyoma. Abból, amit rekonstruálni tudunk, úgy tűnhet, kétszáz évvel később a honfoglalás pontos részleteire már nemigen emlékeztek Magyarországon, a folklór viszont még a XIII. században is erős maradt, ezt kellene a történészeknek utólag lehozni földközelbe, valamiféle úgynevezett történeti rekonstrukcióval próbálkozva.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s