Szentgyörgy-hegy

A jelenleg – s persze régóta – négy település (Tapolca, Raposka, Hegymagas és Kisapáti) határai között megoszló nevezetes Szentgyörgy-hegy a Balaton-felvidék egyik legszebb pontja. Nevének ilyen formában történt legkorábbi említése 1610-ből ismert. Nyilvánvalóan egy Szent György tiszteletére szentelt templomról vagy kápolnáról kapta a nevét.

Itt és most nem akarom a kérdés eddigi kutatástörténetét adni. Maradjunk az egyszerű és kézenfekvő megoldásnál. A névadó templom minden bizonnyal a hegy tetején állt, ahogyan az első katonai felmérés térképén még látható:

Szentgyörgy-hegy 1

A romokat 1932-ben feltárták. Az előkerült leletek azonban 1944-ben, a tapolcai zsidók deportálásakor eltűntek. Az ásatást Dornyay Bélával együtt végző Dr. Frisch József magángyűjteményét ugyanis széthurcolták. Néhány innen származó román-kori kőfaragvány szerencsére a keszthelyi múzeumba került.

Szerelmey Miklós 1851-ben még várromnak vélte a romot s felszíni megfigyelések szerint is a kis templom nyomain kívül egyéb falmaradványok is láthatók a közeli gödrökben. Kérdés, vajon mikor épült a szinte megközelíthetetlen platón a templom és a mellette tapasztalható más épületek?

Lehet, hogy egy időben valamiféle mentsvárként funkcionált a hegytető? Esetleg a heveny mongol veszély idején,1241-1242-ben?

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s