Szulejmán magyarországi sírja

Évekkel ezelőtt jöttem rá, hogy már 2002-ben jártam a nagy Szulejmán (1520-1566) török szultán romlásnak fokozottan kitett belső szerveit tartalmazó urna számára épült pompás síremlék, törökül türbe színhelyén. Sőt, azt 1971-1972-ben Kováts Valéria régész egyszer már fel is tárta.

Igaz, neki sem esett le a tantusz, hogy vajon mi lehet az a kitűnően alapozott kétosztatú, márványlapokkal (“mészkő”) burkolt padlójú hódoltság-kori épület, sok-sok faragott kőtöredékkel, melyet volt szerencséje feltárni. Úgy “tudta” ugyanis a későbbi “hagyományból”, hogy a Szulejmán-türbe a mai turbéki templom épületének előzménye volt.

Jó pár éve, a török kormány pénzével megtámogatott kutatások folynak az oszmán dinasztia leghíresebb tagjának hazai sírhelye felkutatására. Az ebben részt vevő földrajzos és régész szakemberek is – Kovács Valériához és énhozzám hasonlóan – a turbéki templom helyén kezdték keresni azt.

Engem is – 2002-ben – Esterházy Pál 1664-ben készült rajzának a ma álló templommal való látszólagos egyezése győzött meg a fent említett “hagyomány” komolyságát illetően. Azonban ezt a vázlatot sem árt helyesen és kritikusan értelmezni. Főképp úgy, hogy az egy sorozat része, mely Barcs, Berzence, Segesd és Dárda várait is tartalmazza. Nos, ezek nem hadmérnöki felmérések, csak egy “amatőr” elnagyolt vázlatai. Persze attól még, hogy ez a vázlat nem feltétlenül pontos, még lehetett volna akár a turbéki templom helyén is a türbe (már csak a név miatt is).

De nem ott volt, hanem fölötte a szőlőhegyen, ahol – ismétlem – azt már 1971-72-ben fel is tárták! Holnap további részleteket hozok nyilvánosságra, melyek tudomány-etikai tanulságokat is hordoznak.

Esterházy rajza:

Zsibót (Szigetvár)-Turbék 1664

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s