Krasznahorka-Kápolna-hegy

Ma egy általam csak térképről ismert helyszín kérdéséről írok. Krasznahorka határának déli részén, Várhosszúrét (Krásnohorská Dlhá Lúka) közelében emelkedik ki markánsan környezetéből a jelenleg erdővel borított Kápolna-hegy. Tetején az 1780-as években készült első katonai felmérés egy jelentős romot tüntet fel.

Krasznahorkaváralja-Kápolna-tető

Az eredetileg a tornai királyi erdőispánsághoz tartozó területet, a fél megyényi pelsőci uradalmat, még III. Béla adományozta Miskolc nembeli Domokos bánnak. Az ő fiának, Bors ispánnak a magtalan halálával végül újra a koronára háramlott birtokot IV. Béla – tatárjárás során szerzett érdemeikért – 1243-ban Ákos nembeli Fülöp és Detre fivéreknek, a Bebek család őseinek adta.

Ekkor említik a hárskúti monostorral szemben, Rónagaz nevű helyen a vár építésére szolgáló hegyet. Ez minden bizonnyal a mai krasznahorkai várhegy! S ezek szerint a híres vár is közvetlenül a tatárjárást követően épült!

Györffy György feltételezése szerint egy korábbi ‘Széplak’ fordításából keletkezhetett a Kraszna(horka) név.  Ezt azonban kevésbé ítélem valószínűnek. Gondoljunk bele, hogy a Rónagaz (‘sík erdő’) is spontán szláv elnevezésnek tűnik. A szép hegyecske jelentésű Krasznahorka név pedig leginkább a környezetéből önállóan kiemelkedő Kápolna-hegyre illik!

Az összes tényezőt mérlegelve, leginkább arra gondolnék, hogy egy a tatárjárást jóval megelőző, korai vár lehetett a Kápolna-hegyen. A névadás indítéka talán ennek a ma még ismeretlen várnak a kápolnája lehetett. Hasonló, kápolnával rendelkező korai kővárakat főleg Erdélyben ismerünk (Brassó-Cenk, Földvár, Firtos…).

Ez persze egyelőre csak ötlet. Jó lenne mielőbb körülnézni a terepen:

Krasznahorkaváralja-Kápolna-tető tp

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s