Szent István birodalma (The Realm of St. Stephen) címen írta meg a középkori Magyarország eddigi legalaposabb és legjobban átgondolt történetét Engel Pál. Angolul 1993-ban, magyar nyelven pedig 2001-ben jelent meg. Témája az 1000-1526 közti, magyar értelemben vett középkor.
Tudni kell, hogy másutt középkoron általában a 476-1492 közti évezredet értik. Mi azonban ha a középkor szót halljuk, önkéntelenül is az első király koronázásától a mohácsi “vészig” terjedő bő fél évezredre gondolunk.
Nem csak a korszak időbeli lehatárolásával van “gondunk”, hanem a térbelivel is. Jellemző módon Engel könyvének történelmi térképei is olyanok – mint gyakorlatilag az összes magyar történelmi atlasz lapjai. A dalmáciai Zára (horvát: Zadar) magasságában vannak vízszintesen vágva. Az attól délebbre eső, a középkorban a dalmát és horvát királyi címet is viselő magyar királyokat uraló terület már hiányzik a térképekről.
Egy korrektebben “vágott” térkép így nézne ki:
Ez volt a középkori Magyar Királyság állandó törzsterülete a vazallus bánságok és az igénycímekkel megjelölt országok,országrészek nélkül.
A Horvát Királyságot az egyszerűsítés kedvért írtam röviden a térképre, pontosabban Dalmát-Horvát Királyságnak is lehetne írni, mert így simán a modern Horvátország historizáló múltba vetítésének tűnik, bár jóval kisebb területen.
Mindenesetre egy távoli – teszem azt japán, vagy kínai – érdeklődő számára úgy foglalnám össze a dolgot, hogy a formálisan 1000-ben alapított Magyar Királyság, 1091-ben kiterjesztette hatalmát az addig önálló Horvátországra is. Nem meghódította, vagy gyarmatosította ugyan, hanem a helyi szokások, az addigra kialakult viszonyok tiszteletben tartásával, de mégiscsak a Magyar Királyság kiegészítő részévé tette. A magyar királyok voltak 1918-ig a horvát királyok is, de történelmietlen volna valamiféle perszonálunióról beszélni. Már az a tény is ezt tükrözi, hogy a magyar királyi címben az előkelőbbnek tartott Dalmácia megelőzte Horvátországot. Dalmáciát még főleg dalmát-olaszok lakták, Horvátországot pedig a szláv horvátok. Dalmácia eredetileg csak három várost (Zára, Trau, Spalato) és a hozzájuk tartozó szigeteket jelentette.
Hogy miért is kezdtem ezt a történelmi-földrajzi fejtegetést, majd holnap kiderül…
djnaploja 
Az ön által Dalmát-Horvát királyságnak nevezett képződménynek tudtommal van magyar “tudományos ” neve: Tengerparti Horvátország, Dalmácia ettől független területet jelölt.
A dalmát önálló keleti újlatin nyelv volt, a dalmát-olasz megnevezése teljesen rossz, ui. a dalmát a Jirecek-vonaltól ÉNy-ra élő balkáni, illyriai romanizált népesség utódait jelölte, akik a 6. sz-ban szlávok elöl nyugatra, a tengerparti hegyekbe menekültek. Akik keletre, azok lettek a románok. Tehát a dalmát legközelebbi rokona a román, és a dalmát nyelvet a velencei uralom alatt a művelt városi rétegnél a magasabb presztízsű venetói olasz, a köznépnél pedig az özönszerűen megjelenő horvátok szláv nyelve szorította ki.
Sokban egyetértünk, van amiben pedig nem. Dalmácia fogalma az ókortól a 20. századig sok változáson átesett, de semmiképpen sem válaszható el a horvátok által “tengerparti Horvátországnak” nevezett területtől. A szorosan vett középkori Dalmácia a magyar királyok címében második, Horvátország pedig a harmadik helyen szerepelt (pedig utóbbit előbb foglalta el Szent László s Könyves Kálmánt is 3 évvel előbb koronázták horvát királlyá, mintsem elfoglalta volna a dalmát városokat).
Amúgy a horvát történeti felfogás szerint a magyar-horvát “perszonálunió” 1526. augusztus 29-én megszűnt, a horvát rendek ui. II. Lajos halálával a horvát trónt üresnek nyilvánították, és behívták rá a Habsburgokat, tehát a horvátok szerint 1526-tól Habsburg dinasztia uralkodott a Háromegy királyságban (Trojednice= Ho. , Szlavónia, Dalmácia). Úgyhogy horvát történészi szempontból az szinte csak véletlen, hogy ekkor a magyar királyok is Habsburgok voltak.
Úgy pontos, hogy van ilyen horvát felfogás is! Magyar felfogás szerint Horvátország Szent István koronájának országai közé tartozik.