Régi vártérkép

Tegnap kiszíneztem és így élvezhetőbbé tettem a honfoglalás és államszervezés korának (10-11. század) várait ábrázoló, 1993-ban megjelent publikációmhoz tartozó térképet.

A jelek és színek magyarázata: háromszög = vármegye központ, hatszög = nem vármegyeközpont püspökvár, kör = egyéb vár, piros = Anonymus adata, zöld = krónikás adat, lila = egyéb (történeti, régészeti) adat

Az eredetileg 1991-ben elhangzott előadásom anyaga a miskolci Herman Ottó Múzeum Évkönyvében jelent meg:

http://www.oroksegvedelem.hu/ma_files/hom_evkonyv_30-31_2_417-432.pdf

Ez volt a korai magyar várak első teljességre törekvő áttekintése, megelőzve Bóna István 1995-ben megjelent “Az Árpádok korai várairól” c. könyvét. Természetesen ez előadás akkori, negyed századdal ezelőtti nézetemet tükrözi. Azóta már el is vennék, meg hozzá is tennék néhány várat a térképen (nem is volna normális, ha 25 év alatt jottányit sem mozdulna az ember álláspontja – ez természetesen vonatkozik az előadás néhány konkrét várral kapcsolatos megállapítására is). Ezek a kisebb módosulások azonban a lényeget nem érintik.

Több várra kell kiterjeszteni figyelmünket, mint ahogyan azt a korábbi kutatók vélték!

reklám 16

Reklámok

Régi vártérkép” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Az is egy kutatást megérne, hogy az Alföldön megtaláljuk a várakat. Véleményem szerint lehetetlen, hogy a 1241-ig rendkívül sűrűn lakott Alföldet semmi erődítés nem védte volna – itt a térképen a Duna-Tisza köze teljesen üres, a Tiszántúlon is csak pár vár van.
    Valószínűleg nem is kerestek errefelé erődítéseket, hiszen a közelmúltig az a felfogás élt,hogy itt nem volt semmi, sztyeppe volt, vándoroltak ide-oda a magyarok, és kész, meg volt pár erődítetlen “bazárváros” (by Kristó).

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s