Egervár-Pincedomb

Tegnap elolvastam Zsoldos Attila: Egervár és Dobra fő- és A Geregyék nyugat-dunántúli várai a 13-14. század fordulóján alcímű értekezését a Castrum  folyóirat idei, 19. számában. Kissé zavaró ugyan, hogy a neves történész zalai Egervárról beszél – ami napjainkra igaz ugyan, de a helység egész ismert 1950 előtti történelmében Vas megyéhez tartozott. De nem ez  a lényeg, hasonló banális hibákat mindenki elkövethet. Elméletben erre volna a lektorálás, meg a szerkesztőségi munka.

A tanulmányból érdekes új adatok derülnek ki a vasi Dobra és a szlavóniai Raholca 13. századi történetéről is. Ami miatt ma írok róla, az mégis csak Egervár!

Még pontosabban két általánosabb tanulság! Az írott forrásokból dolgozó történészek is időnként kikukucskálhatnának a kényelmes könyvtárszobából. Éppen Zsoldos Attila is velem volt 20 évvel ezelőtt, az akkor megtartott Castrum Bene konferencia idején az egervári Pince-dombon. Azért mentünk fel rá, mert feltűnően alkalmas várépítésre s ha nem is markáns, de érzékelhető nyomai vannak ott egy középkori várnak.

Egervár 2

Mostani írásában arra a következtetésre jutott, hogy a későbbi Egervár eredeti neve Pince lehetett! Utóbbi néven 1270 előtt emlegetik a települést, 1281-től kezdve már Egervár. Tehát a vár a szobatudósi elmélet szerint, nyilván a két dátum között épült volna. Ez, ha elfogadnánk a feltevés jogosságát, még tovább szűkíthető lenne 1270-1278 közé. Utóbbi év tavaszán ugyanis a király leverte a Geregyék lázadását és elkobozta birtokaikat. Az Egerváriak pedig a Geregyék egyik ágát képezték.

Ez azonban megint csak egy ex cathedra tett, sztereotípiákon alapuló – szerintem téves megállapítás! Semmi sem bizonyítja ugyanis, hogy a vár 1270 után épült volna. Pince=Egervár ugyanis valószínűleg Szent István kora óta már a Geregyék birtoka volt. Másutt már megírtam, hogy a névadó német lovag talán az egyik első vasvári megyésispán lehetett. Tehát a módszertanilag helyes megállapítás az, hogy 1270 előtt, közelebbről nem ismert időpontban épült!

A Geregyék nyugati heraldikai elemeket tartalmazó címere:

Geregye genus

Summa summarum: annak örülök, hogy Zsoldos Attila feltevése ráerősít az 1996-ban közösen tett terepi megfigyelésünkre. Nem is értem, ezt a dolgot legalább egy lábjegyzet erejéig, miért nem említette meg? Egervár eredeti neve Pince lehetett és a névadó vára a ma is Pince-dombnak nevezett kiemelkedésen állt! A mai várkastély helyén eredetileg egy Középfalu nevű kis Árpád-kori falucska létezett. Miután Kőszegi Iván az 1290-es években leromboltatta az Árpád-kori egervári várat, az új helyen csak 1476 után kezdett építkezni Egervári László horvát-szlavón bán!

Created by Readiris, Copyright IRIS 2009

Created by Readiris, Copyright IRIS 2009

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s