Raholca-Óvár

Felvetettem a két raholcai vár kapcsán, hogy esetleg az uradalom 13. századi két tulajdonos – Csák nembeli Csák fia István, illetve Geregye nembeli Écs fia Pál és utódaik – általi megosztott birtoklása magyarázhatja a történelmi adatokban ismeretlen, magasabb fekvésű Óvár létét. Tehát a Győr nembeli Pot két leányát feleségül vevő és a hozomány révén birtokba került tulajdonosok külön-külön várat laktak volna.

Ez persze csak a lehetőségek egyike. Az ötlet abból a kétségtelen realitásból indul ki, hogy a két hasonló korú, tekintélyes méretű középkori vár ugyanazon birtokon, egymástól két kilométerre, valóban létezik.

Ezzel együtt és ettől függetlenül is figyelemre méltó azonban, hogy a raholcai Óvár egyike a középkori királyság területén elszórtan található, hasonló jellemzőkkel rendelkező, nagy méretű, ismeretlen vagy alig ismert történetű váraknak.

A vár Szatanek József által készített felmérése (2005):

Raholca-Óvár

Egy nagyon hasonló Varasd megyei helyszín, Margecsány vára:

Margecsány

Közös vonás, hogy  a történetéről ugyanúgy semmit sem tudunk fennmaradt írott forrásainkból.

További hasonló várak a Székelyföldön Felsőcsernáton-Ikavár, Fogarasban Breáza, a Kőszegi-hegységben Velem-Szentvid, a Mecsekben Rékavár (középkori nevén Nádasd)… s még folytathatnánk. A két utóbbiról kevés 13. századi használatról szóló adatunk van, de egyértelműen régebbinek tűnnek!

Volna még mit vizsgálni a magyarországi kővárépítészet kezdeteit illetően:

Created by Readiris, Copyright IRIS 2009

Created by Readiris, Copyright IRIS 2009

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s