Sárvár városerődítése

Talán maguk a sárváriak is meglepődnek e sorokat olvasván, de bizony a Gyöngyös rábai torkolata közelében létrejött, eredetileg Sárszigetnek hívott települést is védőárok és palánk övezte. Hogy mióta? Nem tudjuk.

Mindenesetre figyelemre méltó, hogy már a város kiváltságainak 1328. évi megerősítésénél is Sársziget (insula Saar) a királyi hospesek lakta település neve. Ebből következően erődítésének – a tegnapelőtt tárgyalt Csepreghez hasonlóan – az Árpád-korban már állnia kellett. Ez természetesen akkor is így van, ha régészetileg még hitelesen dokumentált részletet egyik kisváros palánkjából sem ismerünk.

Sárvár városának 1532. augusztus 15-én lezajlott török ostromáról Nádasdy Ferencnek, Nádasdy Tamás későbbi nádor apjának fiához, két nappal az eseményt követően intézett leveléből értesülünk. Ebből a beszámolóból megtudjuk, hogy 3000 főre becsült török sereg támadta meg a várost. A védők közül mintegy százan veszítették életüket. “A várost mégis megőriztük, Nagyságod hívei őrizték meg, akiket fedetlen fővel üdvözölhet és így köszönheti meg tetteiket” – írta fiának az öreg Nádasdy.

Ami ebben a legérdekesebb, hogy még egy gyengének tűnő várospalánkot is lehetett komoly védelemre használni!

A városárok 1857-ben még jórészt vízzel teli állapotban volt, de ekkor már csak a telekhatárok jelzik a régi várospalánk – az egykori Sársziget szélének – nyomvonalát. Jól láthatóan a városnak három kapuja lehetett. Egy északi Sopron, Csepreg egy nyugati Szombathely irányából s a harmadik a vár felé déli irányba nyílott, a Rába-híd és Sümeg, Tapolca felé:

Sárvár 1857

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s