Kampánytető

Csepreg történelmi Fő-terének egyik jellegzetes, városképi jelentőségű saroképülete az 1910-es években épült ún. Czigli-ház. Szociális alapon kiadható önkormányzati lakások vannak benne. Önmagában derék dolog volna a valóságos belső fejlesztése, vizesblokkok kialakítása és a ház korához és a tér arculatához illő, igényes külső felújítása is.

Más kérdés azonban, hogy ehelyett a város újraválasztásáért kampányoló, tegnapelőtt a székéből felállított polgármestere a legendás “Mekk Elek” stílusában kezdett építkezni. Először a régi, míves külső nyílászárókat cserélték sima műanyagokra. (Hab a tortán, hogy a felújítható régi főbejárati ajtót tűzifa céljaira fel is aprították. Minderről a városgondnok is csak utólag szerzett tudomást, amikor meg akarta volna nekem mutatni a kibontott százéves kaput.)

Aztán lebontották a régi azbeszt-pala héjazatot és helyette jó nehéz, modern Bramac-tetőt tettek a régi, betonkoszorút nélkülöző épületre. Ránézésre látványos a tető, csak van benne némi hiba. Ugyanis nem Tunézia vagy Egyiptom éghajlati viszonyai között élünk Csepregen. Nyugat-Dunántúlon néha még fűteni is kell, a Czigli-ház kéményeit azonban visszabontották és azok egyelőre a kampánytető alatt várják későbbi újraépítésüket:

czigli-teto

A felvétel múlt csütörtökön készült. Egy régebbi – 2009-ben készült – képen mutatom a lebontott palatetőt a kéményekkel:

czigli-teto-2009

“Természetesen” kibúvók sincsenek még a tetőn. Mindezen munkálatokhoz a “Mekk Elek” által irányított hivatal szerint még építési engedélyre sem volt szükség (?). Maguk a város képviselői is csak olyan formán értesültek az egész építkezésről, hogy utcai járókelőként észrevették azt.

Nem csoda hát, hogy a polgármesterrel szemben megindított fegyelmi vizsgálat keretében tegnap már ki is kérték a Czigli-házzal kapcsolatos valamennyi írásos dokumentumot, szerződést és számlát. Meghallgatásra járulhat majd a vizsgálóbizottság elé a pénzügyi osztályvezető, a városgondnok és a polgármester tanácsadója is. Most végre értesülni fog a lakosság is a részletekről. Elvégre a mi pénzünket költik! A város nem az éppen aktuális polgármester játszótere.

Reklámok

Kampánytető” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Igencsak elgondolkodtató, hogy már senki nem tudja helyesen városunkban leírni a Czigly család nevét. Még történész sincs vele tisztában, hogy létezik a magyar helyesírás szabályai közt a hagyomány szerinti írásmód is, nemcsak a kiejtésé. Pedig még akkoriban nem beintegrált osztályokban tanítottak, ahol esetleg a mellette ülő SNI-s diák miatt nem tudott figyelni a nebuló. Czigly Ferenc volt osztálytársától tudom, hogy így írják a nevet helyesen, mikor felhívták a figyelmet rá, a temetőben megkerestem a család sírhelyét is, és valóban ez a megfelelő írásmód. Ez ugyanolyan durva helyesírási hiba, mintha a Művelődési Ház igazgatónőjének a neve Zimbicki-ként szerepelne a nyomtatott sajtóban, a blogon, bárhol.
    Az a tény, hogy nincs kémény az épületen, betonkoszorú nélkül cserepezték be, nem az építési osztály vagy a tervező mulasztása? Egy polgármesternek mi köze hozzá? Nem érthet mindenhez. Hogy a tervező, a kivitelező vagy az építési osztály részéről történt-e mulasztás, szerintem azt kell kivizsgálni az ügyben. Beleképzelve magam egy polgármester helyébe, ha nem vagyok építész, honnét értenék én ilyen dolgokhoz? Maximum feltűnne, ha nincs valami a helyén és észrevételezhetném. De az ilyen természetű számonkérés és kötözködés, amit itt olvastam, soha nem visz előre, hanem felesleges gáncsoskodásnak tűnik. S a Czigly család nevének helyes leírásával csak azt bizonyítottam, mindenki tud fogást találni a másikon, ha nagyon keres.

    Válasz
  2. Csak egy nagy gond van “Lacusom91”. A felújításhoz pénzre is van szükség, amiről a Testületnek előre dönteni kell. És arról is, hogy azt ki végezheti el (közbeszerzés). 5 millió Ft erejéig a Pm. kötelezettséget vállalhat, de azon felül nem. Tehát a vizsgálat majd megállapítja, hogy a Pm. felhatalmazás nélkül adott ki egy városi munkát, amelynek a költsége az 5 milliót biztosanmeghaladja. Ez a legnagyobb gond, meg a feleslegesen felpörgetett tempó, amely szakmai hibákat is okoz. Az “Y” javítása jogos, ha róluk nevezték el a házat.

    Válasz
  3. Köszönöm Gulyás Imre hozzászólását, legalább tényszerű és nem kötözködő. Egyetértek vele, hogy ha 5 millió forint feletti értékű volt a beruházás, akkor testületi határozat kellett volna a megvalósításához, tehát erről tehet a polgármester, ha önállóan cselekedett, s felelősségre kell vonni érte, hogy önhatalmúlag döntött. De a tetőhöz, az ajtóhoz, a kéményhiányhoz semmi köze, nehogy már azzal vádoljuk és azt kérjük rajta számon, ami nem az ő sara, nem érthet hozzá. Hanem a tervezőé, az Építésügyi Osztályé, a kivitelezőé, azt kell kideríteni. Én mindig csak a felesleges kötözködés, vádaskodás, a kákán is a csomónak való keresése ellen szólok, amit dj néha képvisel itt.
    Egyébként biztos, hogy a Czigly családról nevezték el a házat, mert ők laktak ott. Ismerősöm emlékei szerint- akinek osztálytársa volt Czigly Ferenc, Sopronba távozott az 50-es években, s aztán államosították a házat. S feledésbe merült a család neve is, de a csepregi temetőben megvan még a sírhelyük, a Temető gondnoka meg is mutatja annak, akit ez érdekel.

    Válasz
  4. Köszönöm a Czigly családról szóló adatot! Nem Csepreg 20. századi története a fő érdeklődési területem, ezért be kell valljam, ma értesültem csak róla. Eddig a büki Ziegel família nevének fonetikus elírásra gyanakodtam….a többiről no comment, rosszindulatú duma!

    Válasz
  5. Bennem semmi rosszindulat nincs ezt Te is tudod. Nekem csak az tűnik igazságtalanságnak, hogy olyan dolgokért kéred számon a Polgármestert, amiről nem ő tehet, hanem mások. Gulyás Imre írt le itt egyértelműen, világosan olyan tényt, amiről ő tehet, tehát azt kell kivizsgálni, s ha felelős érte, bűnhődjön. S azt szerettem volna szemléltetni, ha valaki nagyon keresgél, mindenbe bele lehet kötni, még beléd is. Nos ez az a szemlélet, amit én nem tudok elfogadni. Ha valakit elvből elutasítok, az tehet akármit, az már semmi nem jó számomra. S olyan dolgokkal vádolom, amihez semmi köze.Mert aki keres, az mindig talál!

    Válasz
  6. Lacus, látom nem vagy tisztában a Városházán eddig uralkodó állapotokkal. A városgondnok, akire elvileg rá lehetne tolni a felelősséget, egy csomag papÍrzsebkendő megvásárlásáról sem dönthet – kis túlzással. Minden egyszemélyi kézivezérléssel ment hétfőig! A műszaki iroda munkatársai kb. annyit tudtak az egészről, mint Te vagy én….:)

    Válasz
  7. Ha ez így van, hogy Vlasich teljesen diktatórikusan irányítja a Városházát, akkor ezek a képviselők, akik most felfüggesztették, miért 1 év 10 hónappal az előző választasok után csinálták mindezt, s nem mondjuk fél vagy háromnegyed év után, mikor már látni lehetett a diktatúrára utaló jeleket. Valóban nem vagyok vele tisztában, hogy ez miként működik. De egyet azért látok. Lehet, hogy Vlasich szakértelmét alábecsülöm- bocsánat érte. De akkor sem a polgármestert tartanám felelősnek a Czigly-ház kivitelezésében történt hiányosságokért, hanem a tervezőt, a kivitelezőt. Ugyanis tudtommal az energetikai korszerűsítés végrehajtásáért is egy tervező a felelős, a polgármester nem rajzolgat terveket a kivitelezőnek. Gulyás Úr felvilágosított, hogy az 5 000 000 forint feletti kötelezettségvállalásért egy személyben ő a felelős, mert testületi felhatalmazás nélkül történt. Amiért felelősségre-vonható, egyedül ez a dolog, hogy így történt. Az ajtókhoz meg a kémények hiánya miatt szerintem semmi köze, ez csak demagógia részedről, semmi más.Valahogy az az érzésem ha Vlasichon van sapka, számodra az is baj, meg ha nincs, az is baj. Az meg, hogy Szabó Bálintot támogatod nyíltan most már, az is beszámíthatatlanságodat bizonyítja. Két ellenzéki jelölt esetében röhögve nyer Vlasich, itt az egész hacacárénak akkor van értelme, ha egy ellenfele lesz a regnáló polgármesternek. Szabó Bálinton könnyű fogást keresni és találni, a csepregiek bizalmát már többször eljátszotta. Ha nem lép vissza, akkor teljesen felesleges volt az egész móka, Vlasich marad a polgármester. Annyi szavazatot sem fog kapni a fiatalember, hogy bekerüljön a testületbe, Veled együtt, aki mellette kampányolsz. Bár kétlem, hogy Te egyáltalán be akarsz kerülni- a múltkori képviselőjelölt társaid minősítése miatt is.
    Bár engem az is zavar, hogy Kovács András csendben van mindezidáig, nagyon hallgat, így nem lehet választást nyerni. Remélem, a “nagy dobást” a Csepreg feszt idejére tartogatja, hisz ott tényleg nagyon nagy a közönség. Ha 3 jelölt marad, valószínűleg közel 50 %-os részvétel mellett Vlasiché lesz 25 % szavazat, Kovács Andrásé 18-19 %, Szabó Bálinté 5-6 %. Mert a FIDESZ szavazóbázisa nagyon mozgósítható, korlátolt és megvezethető, könnyen befolyásolható emberekből áll. Az okos el se megy szavazni, mikor itt keverik a szart mindenféle jöttmentek. Egyedül 1 ellenzéki jelölt esetén várható változás, de az NEM SZABÓ BÁLINT személye.

    Válasz
    • Érdekes felvetéseket is tartalmazó hozzászólásodra itt és most hadd ne reagáljak érdemben. Hogy “beszámíthatatlan” vagyok-e (ami kedves minősítést: “kösz”!), nem túl fontos kérdés a város szempontjából, pláne ha be sem kerülök képviselőnek. 🙂
      A lényeg: azon vagyok, hogy végre alkalmas polgármestere legyen a városnak s bízom benne, hogy az is lesz! A részleteket egyrészt nem lehet, másrészt nem célszerű itt és most kifejteni…

      Válasz
  8. Beszéltem ma egy személlyel, aki felvetette a városgondnoknak a kihagyott kémények problémáját. Állítólag teljesen tudatos, betervezett dolog volt, nem akarták, hogy a hét elejére jósolt nagy eső miatt épp a félig kész kémények okán beázzon a tetőzet, kihagyták és befóliázták a helyüket, s folytatni fogják a munkálatokat.
    Szóval nem hangulatot kellene itt kelteni demagóg módon, hanem előbb tájékozódni az illetékes személyeknél.

    Válasz
  9. lacusom91: mindent el lehet hinni, de ha jól látom itt a naptáramon, már szeptember közepe lesz, hamarosan fűteni kell. A cserép felrakása óta már több esőmentes nap volt. Csinálják már a kéményeket és ki? Állítólag már kifizették a számlát. Akkor a kémény, a bent lakók biztonsága már nem olyan fontos és sürgős?

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s