Tao, de nem kínai

A Csepregi Sport Egyesület labdarúgó csapata az idén kiesett a megyei I. osztályból. Mégis a kedves vezető és helyi imitátora számára szívügy és preferált területnek minősül.

Köszönhetően a fideszes pártállami hátszélnek, a labdarúgás igazán kiváltságolt területnek számít, hiszen a vállalkozások társasági adójának nem kis részét ide lehet irányítani. Az, hogy közben a fél ország nyomorog, meg hónapokat kell várni egy-egy kórházi, szakorvosi vizsgálatra, egészségügyi beavatkozásra, az nem számít. A “nagyszerű” futball eredmények mindent igazolnak. Most is tömegek ünnepelték országszerte a keddi Feröer-szigetek elleni diadalmas pontszerzést.

Megérne egy misét, ha valaki megírná a “Csepregi Sasok” eddigi szárnyalásának történetét. Senki sem tudja ugyanis, hogy a Csepreg Sportjáért-díjjal kitüntetett edző – amúgy a bukott Vlasich polgármester sógora, Sass Dezső végül miért távozott posztjáról? Hogyan volt az, hogy az egyesület egyik már lemondott elnöke később mégis számlákat írt alá? Magam azt sem tudom, hogy pillanatnyilag ki a CsSE elnöke?

Egy biztos, nagyon sok pénz keresztülfolyt az egyesület számláján. Egyes feltételezések szerint maga a volt polgármester, a két éve fideszes jelöltként, most függetlenként induló Vlasich Krisztián is nem kis összegű személyi kifizetésekben részesült. Állítólag az edzői munkája fejében!

Utóbbi feltételezést én magam nem akarom elhinni, mert az teljes mértékben összeférhetetlen lenne a polgármesteri tisztséggel! Reméljük, Vlasich tiszta vizet önt a pohárba ebben a kérdésben is és nem ködösít, nem akarja megtéveszteni a nyilvánosságot… Bár egyesek szerint éppen ez az, amire teljes naivitás számítani!

Ezúton javaslom az egyesület tagjainak, hogy vizsgáltassák meg a könyvelésüket és kérjenek konkrét tájékoztatást a bevételekről és a kiadásokról, különösen a személyi kifizetésekről!

A malomkerti labdarúgó pálya 2016. szeptember 1-én:

2016-09-01-_csepreg_41

Felhívnám a figyelmet az edzőpályán látható titokzatos körökre is:

korok-a-palyan

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s