Zalak és Lapsa

Három éve egyszer már írtam a Vas megyei Sorkikápolna és Sorkifalud között, a Sorok-patak mentén elhelyezkedő, kerek árokkal övezett Árpád-kori kisméretű várakról.

Most szeptember elsején a Civertannak és konkrétan Jászai Balázsnak köszönhetően jó légifotók készültek a területről, melyek szépen mutatják az eddig csak műholdképről ismert nyugati várat is:

2016-09-_zalak-11-b

Megjegyzem, júliusban jártunk is a területen Simon Zsolt várkutató kollégával, de a magas fűben a felszínen már semmi sem érzékelhető belőle.

A képen jobbra fent látható keleti várat tárta fel Kiss Gábor kollégám és Sorkifalud-Zalak néven publikálta azt. Mint a környék Árpád-kori birtokviszonyait megvilágító oklevelekből tudjuk, a mai Sorkikápolna (Sorkitótfalu) határát nevezték Zalaknak, míg az utóbb Sorkifaludba (Szentlérántba) olvadt Taródháza földje korábban Lapsa névre hallgatott. Tehát a nyugati vár lehetett az oklevelekben említett Zalak, a keleti pedig Lapsa!

Nagyon érdekes, hogy egymáshoz ennyire közel álltak az Árpád-korban a kis méretű nemesi várak. Vas vármegyében másutt is ismerek hasonló példát: Őribükkösdön (Buchschachen im Burgenland) és a Répce-menti Górban. Utóbbi helyen mindkettőt 1238-as oklevél említi. Végülis, ha hasonló példákat keresünk, könnyen eszünkbe juthatnak az egy faluban álló, azonos korú kora-újkori nemesi kastélyok.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s