Ohatmonostora

Debrecen környékének egykori kiváló kutatója, Zoltai Lajos 1905-ben részben feltárta a ma Egyekhez tartozó Telekházán az Árpád-kori Ohatmonostora helyét, valamint a major épületei melletti mesterséges dombon is egy kisebb kápolna (?) alapfalait találta.

Lásd erről korábbi bejegyzésemet: https://djnaploja.wordpress.com/2016/01/27/egyek-telekhaza/

Nagyon érdekes kérdések sorát veti fel a hely! Érdekes végigkövetni magának a névnek a kialakulását is. Az elpusztult monostorhelyet a 18. században “Ohati telek” néven ismerték, az ottani majort a 19. században “Teleki ház” formában jelzik a térképek. Ebből lett a 20. században Telekháza.

Ohat Anonymus szerint kun vitéz volt és állítólag a leszármazottai birtokolták a helyet a nagy névtelen korában. Ezzel sajnos nem sokkal leszünk tájékozottabbak, mert amikor Ohatmonostora (Hahótmonostora formában) adatainkban 1299-ben felbukkan, akkor a szicíliai normann eredetű Rátót-nemzetség birtoka – ők meg ugye aligha kunok…

A levegőből és a földről is úgy tűnik, egy nagyobb sáncvárba épülhetett bele a monostor. További különlegessége a sánc vonalából kiemelkedő markáns mesterséges halom egy Árpád-kori vár nyomával.

A Civertan légifotója a helyről:

telekhaza_arpad_kori_vara_6k

Az Árpád-kori vár Hajdu István fotóján (2009):

egyektelekhaza-194

Reklámok

Ohatmonostora” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Itt nőttem fel, Ohat-Telekházán.Nem is gondoltam, hogy egyszer még erről olvasni is fogok…Köszönöm Erika Molnár a megosztást…

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s