Ostffyasszonyfa-Csonkavár

Amikor 1986-ban Sándorfi Györggyel és Nováki Gyulával felmértük a falu központjától északnyugatra, a Lánka-patak melletti legelőn található szép Árpád-kori várhelyet, még nem voltak különösebb helytörténeti ismereteink. Ennek köszönhető, hogy a rajzon a megye földrajzi neveit közreadó kötet alapján mi is Kígyókőnek neveztük azt.

Ma már tudjuk, hogy Kígyókő és Asszonyfalva ugyanannak a mai község központjában egykor állt várnak volt a neve. Ezért helyesebb Csonkavárnak hívni a Kádárok-dűlőben lévő várhelyet:

ostffyasszonyfa-csonkavar

A dűlőnév elárulja, hogy a középkori Kádár településhez tartozhatott, a nagykapornaki bencés apátságot alapító nemzetség névadó birtokához. Mivel a nemzetség III. Béla korában kihalt, a vár építését is az ezt megelőző időszakra feltételezhetjük.

Az már csak további érdekesség, hogy a vár területén 1996-ban találtak egy Albert király (1437-1439) pénzt. Ez talán Kígyókő (Asszonyfalva) vár 1440-es évekbeli ostromai során kerülhetett ide. A régi várhely olyasféle újrahasznosítása során, mint amiről a Felvidéken is számos esetben tudunk ugyanebben az időben (“husziták”, zsoldosok).

A két vár helyzete egymáshoz képest:

ostffyasszonyfa-tp-nagy

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s