Kaposújlak

Nem tudom hogyan, de kimaradt annak idején a somogyi várfelmérések közül Kaposújlak-Szarkavár. Magam nem jártam  a helyszínen, de Fidrich Tibor kitűnő fotóján szépen látszik egy kisméretű középkori vár helye:

kaposujlak-szarkavar

Utána olvasva a dolognak, még érdekesebb a helyzet. Somssich József gróf 1859-es évszámot tartalmazó kronosztikonnal ellátott tornyot emeltetett itt, a domb északnyugati sarkánál.

Minderről 1864-ben Steffanics Endre jegyző így írt: “itt…volt Ujlaki fő laka és vára Ulászló alatt, midőn a királyt ökörnek nevezé leromboltatott, – míg fapaliszádaira a mostani birtokos Somsich Jósef reá akad körül az urasági laknál, hová emlékül egy csonka tornyot, ollyant mint az előbbi torony kivehető volt, épített.”

Tehát egy 1850-es évekbeli ásatásról és az azt követő “helyreállításról”, újjáépítésről olvashatunk! Persze a történelmi része tévedés (az Újlakiak vára a szerémségi Újlakon állt).

Hogy még összetettebb legyen a probléma, a térképek szintvonalaiból úgy sejthető, hogy az egész közel 2 hektáros dombtető is a fennsík felől árokkal volt leválasztva. A térképen pontokkal jelöltem:

kaposujlak-tp

Ez utóbbi persze teljesen más korszak emléke lehet!

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s