A zempléni Vasvár

Monok elsősorban mint Kossuth Lajos szülőhelye ismert. Van a határban egy ismert és több egyelőre ismeretlen várhely. Utóbbiak egyike Vasvár. A külterület falutól távoli, Bekecs felé eső szélén jelzi a régi kataszteri térkép:

monok-vasvar-kat

Ugyanez a terület a 10.000-esen:

monok-vasvar-tp

Egyike az általam az országban szerte ismert 7 Vasvár helynévnek. Két elvi lehetőség van a magyarázatára. Vagy egy Vasvár nevű vár állt itt, vagy a terület a Vas megyei Vasvárhoz tartozó ún. várföld volt.

Utóbbira gyanakszom például az ózdi Vasvár esetében, ahol semmi nyoma nem látszik erődítésnek és arra alkalmas helyet sem lehet érzékelni. Furcsának tűnhet ugyan mai szemmel, hogy miért volt a nyugat-dunántúli Vasvár várispánságának Borsodban is földje, de nyugodtan lehetett. Alaposan feltehető például az abaúji Fáj határában említett Fejérvárról is, hogy eredetileg egy Székesfehérvárhoz tartozó várföld volt!

Az is lehet azonban, hogy vár volt itt. Meg kellene nézni a helyszínt, ahol bejelöltem a két elképzelhető pontot.

Erről jut eszembe, hogy egy-egy terület várainak számbavételét csak megszakítani lehet, befejezni nehéz…

Hamarosan megjelenik a Nógrád – eddig ismert – várait, várhelyeit bemutató kötet:

nograd-borito

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s