Mészáros István (1939-2017)

Nem igazán tudom még felfogni sem, hogy váratlanul itt hagyott bennünket Csepreg közéletének egyik markáns és a legjobb értelemben vett igazi régi vágású alakítója.

Mészáros István

Elveszítettem egy fontos partnert és atyai jó barátot, akivel nemcsak a múltat, hanem a jelen helyzetet is mindig meg lehetett beszélni.

Nosztalgiával gondolok a verőfényes tavaly szeptemberi napokra, amikor a kertjében kortyolgattuk különféle – a csepregi Rámók-hegyen termett – borait. A legbüszkébb egy vörös csemegeszőlőből, a Néróból készültre volt. Valóban különleges, zamatos és mély ízvilágú bor.

Néró

Már a 80-as években is tanácstag volt s részt vett az első két önkormányzati ciklus munkájában (1990-1998). Négy év kihagyás után, 2002-ben vállalt újra szerepet s mi ketten a 2006-ig tartó ciklusban voltunk csak együtt a hivatalos tanácskozóasztalnál. Az elmúlt tíz évben már csak kívülről figyelte a helyi történéseket, de véleménye, értékítélete mindig fontos és mérvadó volt sokunk számára.

Hiányozni fog az ő józan, de alapvetőn derűs és realista szemlélete, élettapasztalata. Jó lenne bízni benne, hogy a jövőben következő generációk tagjaiban az övéhez hasonló igazi polgári értékrend, józan gondolkodás és a valódi emberség továbbra is jelen lesz!

No, meg a derű és a jókedv! Most éppen nem azokat a napokat éljük, de abban biztos vagyok, hogy mi, akik ismertük, sokat fogjuk ezután is emlegetni és mindig jó érzéssel fogunk gondolni rá.

Mintha csak tovább élne…Isten Veled!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s