A legdélibb “magyar” vár

A jelenlegi montenegrói Kotor, régebbi dalmát-olasz nevén Cattaro vára és városa azon legdélibb erődítmény, melyet – ha történelmileg epizód jelleggel is – magyarok tartottak a birtokukban. Bár az is lehetséges, hogy ezek a “magyarok” etnikai értelemben horvátok vagy bosnyákok voltak.

A város neve illír eredetű és várat jelent! Tehát már az időszámításunkat megelőző évezredben is erődítmény állt itt. A római és az annak szerves folytatását jelentő bizánci korszakban, azon belül is 555 körül, I. Justinianus császár idején épült ki az akkori kor csúcs színvonalán álló erőd. A várost 866-867-ben még arabok is ostromolták a tenger felől. Szárazföldi hátországában a VII. század eleje óta a montenegróiak szerb ősei éltek. Maga a dalmát-latin város azonban a Bizánci Birodalom védelmét élvezte, egészen a szerb állam függetlenné válásáig.

Nemanja István szerb fejedelem 1185-ben vonult be Kotorba s aztán 1371-ig a középkori szerb királysághoz (1346 óta cársághoz) tartozott. Ennek széthullási folyamata a törököktől 1371-ben elszenvedett csernomeni vereség után gyorsult fel. Ekkor, miután szinte a fél régi Szerbiát is országához csatolta, 1377-ben a magyar vazallus boszniai bán, I. Tvrtkó István néven “a szerbek és Bosznia királyává” koronáztatta magát. Utódai is 1463-ig ugyanezt a címet – és az István protomártírra utaló keresztnevet – viselték, vagyis a korábbi szerb uralkodók utódainak tekintették magukat. Ugyanerről a Szent István mártírról, Szerbia védőszentjéről nevezte el eredetileg Tvrtkó az általa alapított tengerparti várost, a mai Hercegnovit is!

A város és a felette emelkedő erőd műholdképe:

Cattaro mh

(folyt.köv.)

tamogatas-2016

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s