Izsákfa várkastélya

A korai magyar kastélyok jeles kutatójának, Koppány Tibornak én mutattam meg a levéltári adatokban s még egy 1618. évi törvényben is emlegetett késő középkori, kora újkori castellum helyét valamikor a 90-es években. A ma Celldömölk külső részét jelentő Izsákfa községtől délre, a Kodó-patak feletti Pince-dombon található.

Izsákfa tp1

A nyugati ciklámen karika a kastélyhely. Az út második oldalán Izsákfa középkori templomának helyét azonosítottam (lila karika).

A kastélyt 1542-es adat említi először, de már 1475-ben is egy felsorolásban a Hosszutótiak birtokainak élén szerepel  – ami azt sejteti, hogy már akkor is állhatott. Hosszutóti Krisztina férjének, egy bizonyos gorbai Márk deáknak a fiai örökölték. A Márk család kihalása után (1595)  Choron Margit révén az ő fia, Nádasdy (II.) Tamás örökölte. Azonban már az 1540-es években is Choron András birtokában volt. Alapos család- és birtoktörténeti kutatásra volna szükség, hogy tisztábban lássuk, mikor ki és milyen jogcímen birtokolta Izsákfát. Nádasdy László halálát követően (1626) a kastély a Dömölky és az Angyal családok kezére jutott nádori adomány révén.

Állítólag 1664-ben pusztult el a törökök visszavonulása közben (ebben azonban én kételkedem). Az épületet Bél Mátyás az 1730-as években már szétromboltnak írja, viszont pincéjét még a 20. század elején is használták.

A Pince-domb a Google Maps utcaképén:

Izsákfa sw

A templomhely éppen úgy a kastély közvetlen szomszédságában, de az út másik oldalán van, mint például Jánosháza esetében is:

Izsákfa-temető sw

tamogatas-2016

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s