Doboj vára

Érdekes kérdés, hogy vajon a régi Bosznia várait “magyar” várakként illik-e tárgyalnunk? Részben igen, a helyes válasz. Döntően azonban Bosznia Magyarország egyik déli-délnyugati szomszédja volt. Más kérdés persze, hogy a ma ismert határok csak a karlócai (1699) és a szvistovi (1791) békében alakultak ki és konkrétan semmi közük sincs a középkori állapotokhoz. A második Jugoszlávia (1945-1992) idején is ezek jelentették az azóta érdemben két részre szakadt Bosznia-Hercegovina földrajzi keretét.

Abba a kérdésbe most bele ne menjünk, hogy mi a bosnyák identitás? Hogyan viszonyul mindez a középkori horvát és szerb történelemhez s a bosnyákok, horvátok, szerbek vajon azonos nyelvet beszélnek-e? És ha igen, ekkor mégis hogyan lehetséges, hogy nem azonosak egymással? Vagy a nyelv csak az egyik etnikumformáló tényező?

Egy biztos, Doboj jelenleg a Boszniai Szerb Köztársasághoz tartozik. A Boszna folyó balpartján lévő város és még ma is részben tető alatt álló vára minden korszakban fontos közlekedési csomóponton keletkezett. Itt ömlik a Bosznába balról az Uszora, jobbról pedig a Szprecsa – a környék jelentős folyói. Az Uszorában nem nehéz a szláv eredetű magyar Ozora névre ismernünk!

Doboj vára.jpg

Ozora, keleti szomszédjához Sóhoz hasonlóan 1225-ben szerepel először ránk maradt dokumentumban, III. Honorius pápa egy oklevelében, az itt folyó erőszakos magyar katolikus térítés egyik helyszíneként. Csák Ugrin kalocsai érsek, majd IV. Béla öccse, Kálmán orosz király is keresztes hadjáratokat vezettek erre a boszniai bogumil eretnekek “kiirtására”, néha idézőjel nélkül is.

Persze azt nem tudhatjuk biztosan, hogy Ozora tartomány központjaként vajon állt-e már ekkor is a doboji vár?

Konkrétan csak 1415-ben értesülünk róla, amikor a magyar országnagyok hadserege alatta vívott vesztes csatát a híres bosnyák nagyúrral, Hervojával és a törökökkel (prope castrum Dobay). Nincs konkrét adat arról, hogy ekkor magyar kézen lett volna – de azért alappal gondolható. Garai János (a későbbi boszniai királyné, Dorottya) apja ugyanis 1412-1417 közti adatokban ozorai vajda címet viselt!

A várhegy ma a város házai közül emelkedik ki:

Doboj 25.jpg

 

Először 1463-ban, a független Bosznia elestekor került török uralom alá, de Szapolyai Imre 1464-ben visszafoglalta. Később a szerb despotákat is adó, nevezetes grabarjai Beriszlóké volt (1491). Doboj valamikor 1491 és 1503 között került oszmán kézre. Egészen az 1878-as okkupációig török vár volt – már amennyiben lehetséges egy várnak “etnikai” meghatározást adni (a bosnyák etnikum meghatározása ugyanis nem más, mint az iszlám vallásra áttért délszlávok).

A vár alaprajza:

Doboj

1697-ben, amikor Savoyai Jenő átmenetileg elfoglalta, Marsigli gróf is lerajzolta. Az ő térképén látjuk, hogy a vár alatti város is fallal volt körülvéve:

Doboj Mg.JPG

Néha eszembe jut, hogy bizony nem ártana legalább minimális mértékben tisztában lennünk a velünk együtt élő és szomszéd népek történelmével is! Tartok tőle ugyanis hogy az átlag magyarnak halvány segédfogalma sincs a románok, szlovákok, horvátok, szerbek, de még az osztrákok történelméről sem.

tamogatas-2016

Szrebernik, az ezüst vára

A mai Boszniai-Hercegovina egyik legszebb várának neve a szerbhorvát ‘srebro’, azaz ‘ezüst’ származéka és néha össze szokták keverni a tőle délkeletre lévő, hasonló nevű Szrebrenicával is. A Szávába ömlő Tinja folyó mentén, a Majevica-hegység egyik sziklájára épült.

Létéről akkor értesülünk, amikor Kotromanics István , Bosznia, Ozora, Só bánja és Hum ura – utóbbi minőségében – a mai Peljesac félszigettől a kotori öbölig terjedő földeket adományozta Raguza (Dubrovnik) városának, erről szóló oklevelét 1333. február 15-én Szrebernik várában erősítette meg.

Szrebernik 7

A vár 1405-től magyar kézen volt. Luxemburgi Zsigmond király 1422-ben a hozzá tartozó Barkaszád és Grabovec castellumokkal Garai Jánosnak és feleségének, a lengyel Mazóviai Hedvig hercegnőnek adta zálogba. Lányuk, Garai Dorottya 1428-ban II. Tvrtkó feleségeként Bosznia királynéja lett. A megözvegyült Hedvigtől 1430-ban a Tallóciak váltották ki, és zálogjogukat 1438-ban Albert király is megerősítette. 1442-ben vagy 1443 elején a törökök elfoglalták a Tallóciaktól. A vár azután 1444-ben Hunyadi győzelmeinek következtében visszakerült Tamás István boszniai király birtokába. Fiától, az utolsó középkori bosnyák királytól, Tomásevics Istvántól 1463-ban II. (Hódító) Mehmed hadai foglalták el.

De hamarosan, még 1464-ben visszafoglalta a törököktől Mátyás részére Szapolyai Imre. Ettől kezdve a déli magyar határt védő Szreberniki Bánság székhelye volt, mígnem 1512-ben végleg török kézre jutott. A 19. század első felében még lakták.

A vár térképi helyzete (a romot Gradina felirat jelzi):

Szrebernik tp1

2009-ben, Szatanek József által felvett alaprajzi vázlata:

Szrebernik

Felmerül a kérdés, mikor épülhetett? Tudománytalan és komolytalan dolog, amit sokan mégis természetesnek vesznek, ha azt gondoljuk, hogy nem sokkal az első említése előtt. Persze még az sem kizárt, de hiba abból kiindulni! Tudniillik abszolút véletlen, hogy egy forrásszegény korban és területen maradt-e fenn adat valamiről.

Ilyenkor a “tudósok” saját általános elképzeléseikből szoktak kiindulni, segítségül híva más hasonló esetek példáját is. A délszláv területeken megfigyelhető, hogy egy-egy területi egység központi várának a neve – eltérően a magyar gyakorlattól – gyakran nem azonos a ‘tartomány’, vagy a kisebb ‘zsupa’ nevével.

Alappal feltételezhető, hogy a középkor nagyobb részében a Sói Bánság központja nem a mai Tuzla város volt (nevének magyar jelentése: ‘só’) – ott ugyanis nem ismerünk várat, hanem Szrebernik! Hasonlóan a nyugatról szomszédos Ozorai Bánsággal, melynek a székhelyét a Boszna-menti Doboj várában sejthetjük.

Só és Ozora első említését III. Honorius pápa 1225-ben kiadott okleveléből ismerjük. Akkoriban az utóbb a muhi csatában hősi halált halt Csák Ugrin kalocsai érsek folytatott a térségben erőszakos katolikus térítést. Nem lehetetlen – de persze nem is bizonyos, hogy a szreberniki vár már akkor is állt!

tamogatas-2016

Barka és Barkaszád

Marsigli gróf, amikor 1699-ben elkészítette a karlócai békében megállapított határvonal felmérését, számtalan fontos topográfiai megfigyelést tett és sok szempontból még mindig az ő térképei képezik napjainkban is a legfontosabb támpontot a középkori objektumok azonosításához. Például a Száva egyik fontos átkelőhelyénél, a mai boszniai Brčko és a horvátországi Gunja között:

Barkaszád m

A Száva jobbparti “Rudera turris” a jelenlegi brčko-i mecset helyén állt középkori barkaszádi vár romja. A balparti “Schantz” felirattal jelölt négyszögletes várhely pedig a Valkó megyei Barka castelluma. Utóbbi valahol a jelenlegi Gunja és Rajevo Selo között keresendő, pontos helye még azonosításra vár.

Természetesen mint mindig, itt is alapvető kérdések merülnek föl: a Barkaszád név világosan magyar eredetű, a Barka patak szávai torkolatára utal. Más kérdés, hogy vajon a Barka név mögött a magyar köznévi ‘berek’ áll-e? Elképzelhető-e, hogy a Szávától délre – az Árpád-kori sói bánság területén – magyar helynév képződött s mikor? Maga a Só (törökül: Tuzla) is magyar helynév!

Barkaszád vára még 1519-ben is magyar végvár volt, csak a mohácsi csata körüli időben került török uralom alá. A balparti Barka castellumának környéke valamivel később, az 1530-as években jutott oszmán kézre. 1688-ban foglalták vissza  a területet a keresztény (Habsburg és európai) seregek, majd 1699-ben vonták meg a Marsigli által végig szemlézett szávai határt – amely napjainkban is változatlanul létezik Horvátország és Bosznia-Hercegovina között.

tamogatas-2016

Soborsin

Az Arad megyei, Maros-menti Soborsin (románul: Săvârşin) fölött impozáns Várhegy emelkedik. Eddigi régészeti kutatások eredményeképpen őskori, azon belül is dák erődítménynek tartjuk.

Soborsin 2

Általános kitérőként jegyzem meg, hogy egyesek etnonacionalista szemléletük miatt “haragszanak” a dákokra, mint a románok elődeire s eleve gyanakszanak ha arról olvasnak hogy egy-egy régészeti lelőhelyen dák leletek vannak. Mondván hogy a “történelemhamisító” románok biztos csak odahazudják azokat. Bezzeg mi, a mindig igazat mondó magyarok ezt nem hisszük el!

Őszintén szólva elég nagy butaság ez. Tudniillik ezek a mélymagyarok ezzel önkéntelenül is elismerik azt, hogy az ókori dákok a románok ősei lennének, pedig dehogy azok! Pontosabban csak abban az értelemben a románok ősei, ahogyan mondjuk a Kárpát-medencében is élt kelták a magyarok elődei is. Magyarán szólva: ugyanannyi köze van a dákoknak a magyarokhoz, a szlovákokhoz stb., mint a románokhoz!

Soborsin várának középkori meglétével, az őskori vár újrahasznosításával kapcsolatban a híres polihisztor, Marsigli 1699-es török-magyar határt ábrázoló térképe érdekes információt közöl! Ugyanis várromot, lerombolt épületet ábrázol itt a (délre tájolt) térkép:

Soborsin m

Középkori vagy török hódoltságkori történeti adatot egyáltalán nem ismerünk róla. A település mint Szád uradalmának egyik falva bukkan fel 1479-ben. Neve szláv eredetű és – mai formájában – román közvetítéssel került a magyarba. Nem tudjuk tehát, hogy a Marsigli ábrázolta várat ki és mikor építhette, birtokolta.

Ha van ebből valami általánosítható tanulság, az az hogy szerényebbnek kell lennünk, amikor a történelemről meglévő ismereteinkre gondolunk!

tamogatas-2016

Szodó-Hurkóvár

Ma ismét egy egyelőre megoldatlan kérdés, a történelmi Bars megyébe eső, Garam jobbparti Szodó (szlovák: Svodov) határában térképekről ismert Hurkóvár.

(Van olyan térkép is, amelyiken  a könnyebben etimologizálható és gasztronómiai szempontból jobban értékelhető Hurkavár alak olvasható. )

Mindenesetre a Borovszky-féle megyei monográfia szerint egykori erődítmény helye található itt! Csak az a kérdés, hogy konkrétan hol?

Műholdképeket nézegetve a térképeken Hurkóvár névvel jelölt területen a vasút melletti kis kiemelkedés jöhetne szóba:

Szodó-Hurkóvár mh

Azonban ugyanitt egy napjainkra már nem létező megálló-rakodó hely is volt:

Szodó-Hurkóvár 4.jpg

Ez a tény erősen megkérdőjelezi tippünk helyességét. Bár éppen ki sem zárható, hogy a vár akár itt is lehetett a későbbi vasútállomás helyén. Egy biztos, Hurkóvár helye egyelőre a nyitott kérdések egyike!

tamogatas-2016

Komogovina

A mai “kontinentális” Horvátország (leánykori nevén: Szlavónia) Szávától délre eső részén található a Zrínyi-hegység. Azon belül, a Szunja-patak felső völgyének egyik magaslatán azonosította nemrég egy magyar várkutató, Hajdu István Komogovina várának pontos helyét.

Komogovina tp2.jpg

A hosszan elnyúló várhely nem kevesebb, mint hat részes! Igazi Árpád-kori típus, pedig eddig ismert történeti adatai csak késő középkoriak. Ez is jó példa arra, hogy egy-egy vár első említése nem azt jelenti, hogy akkoriban épült – hanem épülhetett az évszázadokkal korábban is.

 

(Hajdu István képei, 2017)

A várat castellum-ként 1429-től említik. Szomszédvári Tót László, majd 1436/37-től Frangepán Márton birtoka volt. Később az ő familiárisáé Frailich Vincéé és ennek fiáé (1467-81). Utóbb, 1482-től Mátyás király adományaként Brankovics Vuk szerb despotáé, azután 1486-tól özvegyéé Frangepán Borbáláé s ennek második férjéé, Beriszló Ferencé (1496, 1504) lett. Beriszló özvegyéé volt 1520-ban. A vidék török meghódítása idején, az 1550-es években már nem hallunk róla.

tamogatas-2016

Kanota vára?

Ma egy egyelőre tisztázatlan objektum kerül terítékre, a jelenleg Sárvár határához tartozó Kanota-puszta melletti Barátok dombja. Régen Nagysitke, azaz a mai Sitke község területéhez számított.

Babos Lajos 1943-ban megjelent “A sárvárvidéki körjegyzőség története” című könyve szerint a rómaiak idejében megerősített vár, telep volt itt. Erről a helyről korábban sok téglát szedtek ki. A néphit a vörösbarátok kolostoráról is beszél – írja.

Ma már feledésbe merült a helynév. Az első katonai felmérés térképe azonban elárulja fekvését:

Nagysitke-Barátok dombja

A ‘Barát kergety” név valószínűleg a jelenleg félig kibányászott közepű, trópusi jellegű akácos növényzettel benőtt helyre utal:

Kanotapuszta tp

Egyelőre nem tudjuk, melyik korszak miféle objektuma ragadta itt meg a nép fantáziáját. A “vörös barátok”, azaz a templomos lovagok itteni birtoklásáról nincs adatunk (ami persze nem kizáró körülmény). A rómaiakról szóló “kormeghatározás” sem teljesen lehetetlen, hiszen ide nem messze kelt át a Rábán a fontos Savaria-Arrabona (Szombathely-Győr) összekötő út. A rómaiakra nem annyira jellemző téglaépítkezés miatt azonban ez a kor mégis kevéssé valószínű.

A terület középkori birtokosai az Osli és a Nádasd nemzetségekből származó családok tagjai voltak – akár ők is építhettek ide várat? Nem tudjuk. Somogyban, Nagycsepelyen van a “Barátok asztala” néven ismert szép Árpád-kori várhely. A neve hasonlít a ma tárgyaltéra. Kanota egykori falu, jelenlegi puszta neve pedig a pécsi Kantavár nevének előtagjával cseng össze. Mindkettő nyilván egy ilyen nevű személyről!

tamogatas-2016

Nagysimonyi és Sárvár kelta földvára

Jelenleg Sárvár és Nagysimonyi közt oszlik meg a többrészes, nagyméretű kelta erődített magaslati település (oppidum) területe. Régebben a ma Sárvárhoz tartozó nyugati rész Nagysitke (a mai Sitke keleti fele)  határához tartozott. Szakmai berkekben azonban sokan Ostffyasszonyfa néven emlegetik, a közelében lévő vasútállomás miatt.

A “földvár” fogalma elpusztult régi várhelyet jelent. Ez jelenik meg a ma is létező puszta nevében. A második katonai felmérés térképén látható, hogy akkoriban a major környékén is érzékelhető volt még a védőárok:

Földvárpuszta 2.jpg

Földvárpusztától északkeletre esik az erődítmény legvédettebb belső része. Nováki Gyula 2005-ben készült felmérése:

Nagysimonyi 1.jpg

Nagysimonyi 2

A kelta erődítmény közelében egy jelentős korabeli ezüstpénz-lelet is került már elő korábban. Lehetséges, hogy ez a Rába-menti magaslati település volt az Arabiates törzs központja? Ugye nem nehéz ráismerni a mai Rába névben a kelta Arrabora?

Régészeti kutatására Károlyi Mária régésznő vezetésével 1974-1975-ben került érdemben sor. Sikerült feltárnia az egyik kapu maradványait s adatokat nyertünk a sánc szerkezetére is. A korabeli gyakorlatnak megfelelően sajnos az ásatás kutatóárkait úgy hagyták ott, hogy azok még most, négy évtized múltán is visszatemetetlenek.

A hely jelentőségéhez képest egyáltalán nincsen benne a szakmai köztudatban. Pedig nyilvánvalóan egyike a kelta kor legfontosabb centrumainak! Jellemző módon kimaradt például Szabó Miklós: A keleti kelták című – amúgy kiváló – 2005-ben megjelent monográfiájából is…

tamogatas-2016

Kőszárhegy titka (6.)

Milyen egyszerű volna az életünk, ha normálisan együttműködnének mindazok, akik szeretnék kideríteni a Kőszárhegyen 1976-ban megtalált Seuso-kincs lelőhelyét. Például megtakaríthatnánk azt, hogy mások által esetleg egyszer már kinyomozott dolgokat újra és újra Ádám-Évától kelljen kezdeni.

Arra gondolok, hogy senkinek sincs a zsebében a bölcsek köve s lassan 41 éve nem tudjuk megmondani a megfejtést. Viszonylag egyszerű kérdést jelentene, hogy melyik az a pince, amelyik 1976 őszén került kimarkolásra? Lehetséges, hogy a rendőrség már sok elképzelhető helyszínt leellenőrzött eredménytelenül. Nem tudjuk, mert titkolják!

Magam biztos vagyok benne, hogy a kritikus pince a Sümegh kincsei egyik másodlagos rejtekhelyével és halálának helyszínével azonos Borbély-pincétől délkeletre található, egy olyan helyen, ami 1976-ban félreesőnek számított. A két jelenleg általam gyanusított pince egyikéről tegnap kiderült, hogy később épült. Az is lehet azonban, hogy az éles helyszín mégsem a másik gyanusítottam lesz, hanem az előbbitől pár tíz méterre egy szomszédos másik pince.

Amit tegnap írtam, hogy Sümegh részéről másodlagos elrejtéssel is számolhatunk, úgyszintén komolyan számba veendő.

Hihetetlenül hangzik, de Lelkes egészen konkrétan az egyik gyanusított helyre mutat a képen:

Lelkes is mutatja

 

 

Kőszárhegy titka (5.)

Az előző bejegyzésekben sokat emlegetett Lelkes Ferenc azt állította, hogy amikor Sümegh Józseffel ketten elhozták a megtalálás helyéről a Seuso-kincs tárgyait, akkor néhány darabot – valamilyen általa nem ismert okból – egy szomszédos elhagyott (?) pincében hagytak. Nem tudni, később mi lett ezek sorsa. Talán ezeket szánta Sümegh a másik eredeti találónak, a munkagépet kezelő Kolonics Györgynek?

Amikor 1978 decemberében Sümegh bevonult kétéves katonai szolgálatra, szintén elrejtette a nála lévő tárgyakat. Méghozzá biztonsági okból több különböző helyre. Egy 2006-ban elhunyt fontos tanú (S. Lajosné, Katalin) szerint ő tudta a másik rejtekhelyet, de mivel nem sikerült megállapodnia a hivatalosság képviselőivel, ezt a tudását sajnos magával vitte a túlvilágra.

Van olyan feltételezés is, amelyik azzal magyarázza Lelkes hányatott sorsát, hogy nála is lehetnek még a saját állítása szerint Sümeghtől 1976-ben kapott tárgyakból. Noha állítása szerint az 5 darabból egyet eladott, a többi pedig eltűnt volna.

Tehát nem “csak” az 1976-ban ki nem szedett további tárgyak lelőhelyét kell(ene) kinyomozni, hanem az akkor megtalált, jelenleg kallódó tárgyak egy része is a kőszárhegyi régi pincék némelyikében lehet. Katalin asszony és Lelkes beszámolói ugyanis egybehangzóan arról szólnak, hogy Sümegh régi pincékben rejtett el tárgyakat. Ezek egyike az ismert Borbély-pince volt, ahol aztán be is fejezte földi pályafutását. Hogy a másik rejtekhelyéről ő maga elvitte-e a tárgyakat, vagy mások kezébe jutott-e anno – sajnos nem tudjuk.

Ezért is sajnálom, hogy annak idején nem tudtak megállapodni Katalin asszonnyal, aki megmutatta volna az általa ismert helyet. Megbízható forrásból úgy tudom ugyanis, hogy olyan szerződést ajánlott volna, hogy csak abban az esetben jár neki a találói jutalom, ha valóban előkerülnek az elrejtett tárgyak. Magyarán szólva érthetetlen, hogy az államot képviselő személyek miért nem mentek ebbe bele?

Lelkes is mutatja.jpg

Lelkes Ferenc mutat egy pince irányába. Az önkéntelen, indirekt és igaz közlés jó példája (tudatosan azonban azt a dezinformációt közölte, hogy a bányában kerültek volna elő a Seuso-kincs tárgyai)!