Pontoskő

A korábban Petránynak hívott Pontoskő (román: Petrani) a Fekete-Körös mentén emelkedő impozáns szikláról kapta a nevét. A hegy páratlan kilátást biztosít messze környékre s mint azt Kovács Attila amatőr várkutató nemrég megfigyelte, egy jelentős sáncvár is található a tetején. Az a szenzációs benne, hogy eddig fogalmunk sem volt a létezéséről – az én 8500 helyszínt tartalmazó, teljességre törekvő adattáramból is hiányzott. Ebből az következik, hogy az általunk ismert régészeti, történeti, helyismereti irodalom egy szóval nem említi.

A 120 m hosszú, íves sánc a hegytető máshonnan megközelíthetetlen meredekségű lejtőivel határolt területét védi. Hogy a történelemben hová, melyik korszakba tartozhat, csak a hasonló helyszínek analógiája révén lehet megtippelni. Ugyan a témában járatlanok kapásból rávágnák, hogy bronzkor-vaskor – magam inkább a kora-középkorra gondolnék, de még a “magyarok” előtti időre (a macskakörömmel az ún. árpádi honfoglalásra utalok).

A sáncvár műholdképe:

Pontoskő mh

Térképen jelölve:

Belényesújlak-Pontoskő tp.jpg

Egy biztos, ha valaki ezután fogja megírni Bihar és a Körös-vidék történetét, ezt a helyet már nem hagyhatja említés nélkül. Egy régészeti kutatás, sáncátvágás majd választ ad az erődítmény keltezésének kérdésére s megismerhetjük majd belőle a sánc szerkezetét is!

tamogatas-2016

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s