Kutatások folynak Kőszárhegyen

Na nem a hivatalos vonal kezdett hozzá tudtommal! A Seuso-kincs lassan 40 éve megoldatlan kérdései várnak továbbra is válaszra. Ahogyan azt ebben a rovatban már többször megírtam,  a kincs eredeti megtalálására szinte biztosan 1976 őszén került sor.

Három, vagy inkább négy lehetséges változat is felmerült ennek módját illetően:

  • pince- vagy házalapozás földmunkái során
  • természetes sziklaüregből
  • római épület padlófűtés alagútjából
  • egyéb “alagútból”

Ezek közül én az első változatra dolgoztam ki immár több helyszíni lehetőséget is. Ezt támasztja alá Magda József és – részben – Lelkes Ferenc tanúvallomása (bár utóbbi sziklaüreget jelölt meg – talán dezinformációs céllal).

Nem csak az elsődleges lelőhely azonban a kérdés, hanem az előkerülést követően Sümegh által újból elrejtett s esetleg még mindig ott lévő darabok sorsa is nyitott probléma. Ezeket nevezzük másodlagos lelőhelynek.

Egy biztos másodlagos lelőhelyet ismerünk, a kőszárhegyi Borbély-pincét. Íme ennek a múlt héten készült légifelvétele:

Borbély-pince

Ha már titkolják a hivatalos szervek az eddigi nyomozás adatait, akkor nincs más lehetőségünk, mint újra végigkövetni a lehetséges szálakat. Többen is úgy gondoljuk, hogy csak azért is tisztázzuk a dolgot.

Magad uram, ha szolgád nincsen! – ahogyan a régi népi bölcsesség szól.

(folyt. köv.)

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s