Új felfedezés Szászóc határában

Tegnap kaptam egy csomagnyi új műholdképes megfigyelést Pesti Levente műkedvelő kutatótól. Köztük a számomra legszebb egy eddig teljesen ismeretlen szerémségi várhely. Szávaszentdemetertől 8 km-re keletre található, a mai Šašinci (középkori magyar nevén: Szászóc) határában.

 

A kb. 40 m átmérőjű védett területtel rendelkező kerek várat ma is látható vizesárok övezte. Területe jelenleg is kimarad a szántóföldi művelésből. Fogalmam sincs, a helyi régész kollégák ismerik-e, de nyilván – hiszen feltűnő jelenség. Számomra újdonságot jelent, az eddig ismert kb. 8500 helyhez képest a 8501.

Hasonlókat a 11-13. század között ismerek. Hogy az Árpád-kori neve mi lehetett, nem tudom. Engel Pál térképe szerint a késő-középkorban egy Újfalu nevű település volt Szászóctól nyugatra, ahol ez a várhely található. Úgyhogy a név egyelőre: Szászóc-Újfalu.

A harmadik katonai felmérés térképén:

Szászóc-Újfalu 3.jpg

A késő-középkori magyar településnév már szláv formátumú, erre az ‘-óc’ végződés utal. Mindenesetre létrejöttekor “szászok”, azaz német telepesek lakhatták.

tamogatas-2016

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s