A Seuso-nyomozás vége?

Nagyon úgy néz ki, hogy végéhez közeledik Seuso-ügyben folytatott nyomozásunk! A termés beérett, most már csak le kell aratni és be kell takarítani azt. Kiderült, hogy Katalin először 2001-ben és Havasi 2000-ben előkerült történetei egymástól függetlenek, azaz kölcsönösen hitelesítik egymást! Most már csak az a további kérdés, hogy a kutatást eddig döntően befolyásoló és szerencsénkre ma is élő Lelkes Ferenc (57)  vallomásával mindez összeegyeztethető-e és hogyan?

Lelkes Ferenc blikk

Ahhoz ugyanis, hogy kerek egész legyen a történet, erre okvetlenül szükség van! Ahogyan tudjuk, Lelkes alapvető igazmondását poligráfos vizsgálat is megerősítette. Ennek ellenére magam korábban mégsem hittem neki, a valós lelőhely szándékos elhallgatását feltételeztem, mert állításai ellentétben álltak az általam valószínűnek gondolt hegyoldalban pincemarkolásos forgatókönyvvel. Ma már úgy látom, tévedtem!

A másik kulcsfontosságú kérdés, hogy Katalin valóban sírba vitte-e a titkát, amiről 2001-2007 között nem tudtak dűlőre jutni az ügyben illetékes állami szervek – minisztérium, múzeum, rendőrség – képviselőivel?

Nos, úgy látom nem vitte sírba, hanem gondoskodott arról, hogy ha sajnos már csak a halála után, de kiderülhessen az igazság! Volt ugyanis egy személy, akit olyan mértékben a bizalmába fogadott, hogy konkrétan megmutatta neki a helyet. Természetesen őrá bízta a kézírásos feljegyzéseit is.

(erről jut eszembe, hogy tegnap jelentkezett a 2003-ban elhunyt Cserményi Vajk egyik korábbi munkatársa, aki egyértelműen azonosította Cserményi kézírását a napokban közölt térképvázlaton – vagyis Katalin a közös kutatásuk során keletkezett, végső pontosításra váró vázlatot hozta nyilvánosságra 2003 májusában)

(folyt. köv.)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s