Seuso-kincs – összeáll a kép?

Tegnap – többedszer is – utaltam arra, hogy egy megoldási javaslat akkor meggyőző, ha minden kerek a végén. Hogy a puzzle-játékból vegyem a példát: hézagmentes, összefüggő képet tudtunk kirakni és gyakorlatilag minden egyes darab a helyére került.

A Seuso-kincs megtalálásáról két autentikusnak tekinthető tudósításunk van. Lelkes Ferencé és Somogyiné Katalin asszonyé. Hogy utóbbi ismerte-e a nála 20 évvel fiatalabb Lelkest, nem tudom (Lelkes apjának a munkatársa volt, tehát nem kizárt). Ám a Lelkes által elmondott történet teljes mértékben független Katalinétól. Hasonlóan, Katalin ránk maradt feljegyzései és interjúi sem említik egy szóval sem Lelkest.

Hosszas elemzést követően úgy látom, semmi akadálya annak, hogy a két történetet egyaránt hitelesnek fogadjuk el. Azok ugyanis nem mondanak ellent egymásnak, csak Lelkes a kincs első tárgyainak megtalálását meséli el, míg Katalin története egy bizonyos idő (hetek, hónapok?) elteltét követően, már arról az időszakról szól, amikor Sümegh elkezdte értékesíteni a Lelkessel együtt beszállított tárgyakat, de utóbbit már ki akarta hagyni a buliból és új bizalmasával, Katalinnal tervezte a lelőhely további kiaknázását, a nehéz és nagy tömegű tárgyak elszállítását, biztonságba helyezését.

Ez, mint Katalintól tudjuk, végül meghiúsult. Arról nincs adatunk, hogy Sümegh mit csinált a Katalinnal való kapcsolatának megszakadtát követően? Megoldotta-e mással a Katalinnal elszállítani tervezett kincsrészlet “biztonságba” helyezését, vagy az maradt az addigi helyén?

Legfeljebb a mai ismereteink felől próbálkozhatunk válasz adással! Az a tény, hogy még 2013-ban is csak 2 tárgy adásvételéről alkudoztak Moszkvában bizonyos feltételezett titkosszolgálati háttérrel rendelkező – azóta furcsa körülmények közt elhunyt – személyek, arra utalhat, hogy a nagy utazóládákba pakolt jelentős tömegű kincsrészlet nem került elő 1976 óta sem. Ha ugyanis elvitte volna valaki azokat a rejtekhelyről, akkor a kincset megszerző személy vagy társaság nyilvánvalóan nem csak a műkincsként értékes nemesfém tárgyak anyagáron való értékét (ami ugye nagyságrendekkel kisebb) akarta volna realizálni. Tehát aligha követik el azt a drasztikus értékcsökkentő lépést, hogy beolvasztják a tárgyakat. Viszont szerte a nagyvilágban nincs és nem is volt hír nagy tömegű késő-római kincslelet tárgyainak felmerült értékesítési szándékáról, tehát a legvalószínűbb az, hogy még mindig ott van, ahol annak idején Sümegh megtalálta!

(Ellenérvként mondhatnánk, hogy Sümegh 1980 nyarán valami olyan negatív hírt kapott, ami miatt kifejezetten elment még az életkedve is. Ez lehetne a kincs zömének elvesztése – de nem tudjuk melyik résznek. A zömre nézve lásd az előző bekezdést!)

Ismét bemutatom a folyamatábrát:

folyamatábra

Bármelyik jobb szélső, jelenleg lappangó kincsrészletet is “elveszíthette” Sümegh 1980 nyarán (feltéve persze, hogy ez váltotta ki a depresszióját és nem valami más tényező).

A kincs eredeti összetételéről és nagyságrendjéről abból tudunk képet alkotni, ha a fentiek ismeretében összevetjük Lelkes és Katalin egymást kiegészítő közléseit

(folyt. köv.)

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s