A Seuso-titok titkai

Ahogyan azt előző bejegyzéseimben már világossá tettem, nagyon valószínűnek tartom a 2007-ben elhunyt “koronatanú”, Katalin visszaemlékezéseinek hitelességét. Sümegh 1976-ban megmutatta neki azt a helyet, ahol a Seuso-kincs lelőhelyére bukkant. Ezt a pontot tudomásom szerint a “hivatalos szervek” (rendőrség és az illetékes múzeumok) nem ismerik, mert Katalin – rossz tapasztalatai miatt – nem árulta el nekik. Van azonban olyan magánszemély, akinek mégiscsak megmutatta a helyet s ez az ember a mai napig megőrizte a titkát.

(Természetesen lehetséges, hogy “hivatalosék” valamilyen úton-módon mégis megismerték Katalin titkát, de persze – ha esetleg így is volt – az is titok. Mégsem hinném, mert akkor már végére járhattak volna az egész ügynek!)

Úgyhogy ma egy kicsit provokatív leszek! Katalin már ismert vázlatán feltüntette azokat a napjainkra elhagyott, romos pincéket, amelyek a neki Sümegh által  megmutatott helytől kevesebb mint 500 méterre találhatók. Ezek némelyikébe Sümegh ideiglenesen újra-rejtett bizonyos általa a lelőhelyről kihozott (felhozott) tárgyakat.

elhagyott pincék

Mivel ezek eleve gyanúsnak számítottak a rendőrségi nyomozás 1990-es kezdetétől, már biztosan alaposan átvizsgálták őket. Vagy esetleg mégsem?

Na, ezért lett volna szerencsés, hogy legalább az eddigi Seuso-kutatásról ne titkolózás folyjon, hanem megtudhassuk végre, az elmúlt évtizedekben milyen eredménytelen próbálkozások voltak. Hiszen hogy eredménytelenek voltak, azt talán nem kell magyaráznom. Persze aki nagyon ki akarja magyarázni a semmit, arra is talál nyilván “érveket”. S annyi van is bennük, hogy minden negatív eredmény szűkíti a még szóba jöhető lehetőségek körét.

Ha valaki fémkeresővel meg kívánja nézni ezeket a pincéket, akkor fel kell kutatnia a földhivatalban a tulajdonosokat, hozzájárulásukat kell kérni, azután az illetékes fehérvári múzeum beleegyezését is meg kell kapnia, majd ezek után be kell szerezze a szükséges engedélyt a székesfehérvári járási kormányhivatal kulturális örökségvédelemért is felelős építésügyi részlegénél (így “működik” a kulturális örökségvédelem ma, 2017-ben Magyarországon).

De ha valakinek csak sétálni, levegőzni támad kedve, az a helyszínen minden bürokrácia nélkül is megpróbálhatja kideríteni, hogy éppen ott tartózkodnak-e a pincék tulajdonosai? Természetesen minden régészeti célú földmunka tiltott a kirándulók számára, de nézelődni, fotózni szabadon lehet. Természetesen az esetleg távol levő tulajdonos jogainak szigorú tiszteletben tartásával.

Nem messze – kb. 300 m-re – van ezekhez a pincékhez az egykori Borbély-pince is. Ott Sümegh József és Lelkes Ferenc nevű ma is élő barátja a pince közepén ásták el egy gödörbe a ma ismert Seuso-tárgyakat.

Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, de valószínű hogy ezeket a pincéket már alaposan átkutatták s az is valószínű, hogy már maga Sümegh tovább vitte ezekből az ideiglenesen ott rejtegetett darabokat. Ha esetleg mégis lenne még ott a Seuso-kincsből származó tárgy, annak persze óriási jelentősége lenne!

A fő kérdés, azonban nem ez, hanem a kincs eredeti lelőhelyének újbóli megtalálása! Ehhez nagyon közel állunk…

Reklámok

Szentmihálykő

Ma egy alig ismert erdélyi vár, az Erdélyi Érchegység-beli Ompoly folyó völgyének déli oldalán, Tótfalud (románul: Tăuţi) határában emelkedő Szentmihálykő vára a téma.

Azon kevés várunk egyike, amelyiknél tudjuk az építés megkezdésének dátumát: 1276-ban szerezte meg ugyanis várépítés céljából a hegyet Péter erdélyi (gyulafehérvári) püspök a saját káptalanjától. Az egyházmegye székesegyházának és káptalanjának Szent Mihály volt a patrocíniuma, erről kapta nevét a püspöki vár is.

Ma már nem köztudott, hogy a középkori püspökök részt vettek a korabeli országvezetésben, sőt a háborúkban is. Bandériumaik a legharcedzettebb, legjobb minőségű csapatoknak számítottak. A prelátusok konkrétan a harcokban is részt szoktak venni, mint tudjuk a sorsdöntő mohácsi csatában is heten estek el (mindkét magyar érsek és 5 további püspök). Mai utódaikat már nehéz volna lovon, páncélban elképzelni…

Ahogyan például a sümegi vár a veszprémi, a szarvaskői az egri, a nógrádi vár a váci püspököké volt, ugyanúgy az erdélyi püspök is rendelkezett igazi “lovagvárral”.

Ma már elég kalandos a megközelítése:

Tótfalud tp1.jpg

Falrészletei Hajdu István fotóin:

A vár periodizált alaprajza:

Tótfalud 2012

tamogatas-2016

Seuso – vissza a kezdetekhez

Egy hosszas nyomozás során új megvilágításba kerülhetnek korábban mellékesnek vélt szálak is. Ma egy a Seuso-ügy bűnügyi részéhez tartozó, elgondolkodtató témáról írok.  Sajnos magam is nagyon keveset tudok róla, de az a kevés érdekesnek tűnik a kincs egykori megtalálása szempontjából.

Feltételesen írom Brizs Károly egykori polgárdi lakosról, hogy 1953-ban született – azt hallottam ugyanis, hogy 2-3 évvel idősebb volt Sümegh Józsefnél, a kincs ismertté vált egykori megtalálójánál. Közös vonásuk, hogy mindketten sorkatonaként, felakasztva végezték s a halálukat annak idején, mint öngyilkosságot könyvelték le.

Brizs Károly (1953-1976)

Brizs Károly

(a kép forrása: Seuso 2 – Dézsy Zoltán dokumentumfilmje)

Sajnos egyelőre ismeretlen helyen lappang a halálával kapcsolatos vizsgálat dossziéja. Amit tudni lehet róla: 1976 szeptemberében találták meg a Szárhegyen, az erdőben. Civil ruhában, egy ing ujjára volt felakasztva. Fogait a helyszínen valakik előzőleg kiverték. Hogy ennek ellenére miért vélték öngyilkosságnak, rejtély? A megelőző heteinek története is igencsak talányos…

Utóbb – a Seuso-ügy 90-es évekbeli ismertté válásakor – a helyiek az ő halálát is kapcsolatba vélték hozni a kinccsel. Erre azonban a rendőrségi nyomozás, legalábbis mielőtt titkosították volna az egészet, nem talált bizonyítékot.

Most azonban érdekes összefüggésre (?) lettem figyelmes. Miután ismerni vélem a kincs megtalálási helyét, feltűnt az a tény, hogy Brizs “vallatásának” és halálának helyszíne a hegy valós lelőhelytől szinte legtávolabbi pontja. Vagyis ha ismerte a helyet, akkor ösztönösen minél messzebb vitte az ismeretére kíváncsi későbbi gyilkosait. Úgy tűnik, nem is árulta el a titkát, hiába vallatták!

A kincs dolgától függetlenül is kérdés: hogyan maradhatott következmény nélkül és miért lett eltussolva egy ennyire brutális emberölés?

Mi a teendő?

Nem a híres orosz forradalmár, Lenin egyik könyvére utaltam a címmel – hanem arra a problémára, amelyik 1976 óta fennáll, amikor hazánk – legalábbis szavakban – még a “lenini úton” haladt előre, egy igazságos társadalom megteremtésének jóravaló szándékát hirdetve. De ma nem a 20. századi történelemről lesz szó, csak egy akkor húszéves fiatalember, a polgárdi Sümegh József (1956-1980) kalandjáról.

Ma sem tudjuk hogyan, de megtalált egy olyan rég elfeledett föld alatti “alagutat” – vélhetően egy ókori ércbánya vágatait, amelyik egész labirintust képezett. Vette a bátorságot, hogy zseblámpával bejárja a ki tudja mekkora járatrendszert. Eljutott egy olyan pontig, ahol azt mondta magában, na itt a vége. Sejtése szerint ott lehetett valaha a bejárat. Ennek a közelében látott meg hat nagy méretű ládát, rengeteg fémtárggyal telepakolva. Ezek közül 14 darab ma, 41 évvel később – Seuso-kincs – néven vitrinekben szemlélhető!

20170712orban-viktor-baan-laszlo-seusokincsek7

Hol van a feltételezhető, elfeledett ókori bánya? Eredetileg hat nagy láda volt ezüstökkel megrakva. Mi van a többivel?

Röviden: nem tudjuk. Még rövidebben: sejtjük! Mármint a bánya azon pontját, ahol 1976-ban Sümegh bejutott, egy kb. 300 m2-es területen belül kell megtalálni. Azt a helyet, amelyet az ügy fontos tanúja, S.-né Katalin 2007-ben bekövetkezett haláláig sem árult el a hivatalos szerveknek. Információkat ugyan csepegtetett róla, de ezek nyilván szándékosan pontatlanok, esetleg félrevezetők is lehettek. Nem akarta ugyanis, hogy az ő kihagyásával, más arassa le a “dicsőséget”.

A megoldás kulcsa abban rejlik, hogy logikusan végiggondoljuk, vajon miként kerülhetett, azaz “eshetett” be a bányába Sümegh, majd hogyan és miként válhatott felismerhetetlenné később ugyanez a pont?

Sümegh József

Adataink szerint Sümegh több alkalommal is felkereste hátizsákkal a helyet, majd Katalin segítségével meg akarta szervezni a hat ládányi kincs egészének elszállítását is. Erre aztán tudtunkkal nem került sor, mert Katalin nem vállalta s aztán csak negyed század múlva, 2001-ben jutott eszébe a régi történet. Nagy a valószínűsége, hogy kincs nagyobbik része még most is ott van, ugyanis “sehol sincs” – illetve a lelőhely, az ókori járatrendszer még most is teljesen ismeretlen. Mindössze 14 tárgyat ismerünk konkrétan s továbbiakat is hiteles eladási ajánlatból (187 kanál, 37 ivókupa, 5 tál). Továbbiakat szemtanúk elbeszéléséből…

Azonban a zöm, amelyet Katalinnal tervezett volna Sümegh elvinni, szinte biztosan ma is ott lehet.

(akit az ágas-bogas kérdéskör részletesen érdekel, jobbra a Kategóriák közt a Seuso-kincsre klikkelve végigolvashatja a témáról szóló eddigi írásaimat)

Seuso karnyújtásnyira

Nem a kiállításon megtekinthető 14 jeles műtárgyra gondolok, hanem a kincs 1976 óta beazonosítatlan eredeti lelőhelyére, melynek heteken belüli megtalálása céljából indítványoztam egy civil Seuso Társaság létrehozását legutóbbi – a kinccsel foglalkozó – naplóbejegyzésemben, szeptember 2-án.

Azóta 5 alapító és több pártoló taggal létrejött a csoport és egészen a munka – reményeink szerint közeli – eredményes befejezéséig kívánjuk azt működtetni. Természetesen nyitottak vagyunk az adófizetők pénzén működtetett szervezetekkel való teljes körű együttműködésre is, várjuk a megkeresésüket!

Egy olyan kulcsfontosságú adat birtokában vagyunk, amelyből kiindulva – velünk együttműködve – megoldhatónak tűnik a kérdés. Ha ez az ismeret az eddigi eredménytelen nyomozást folytatóknak a rendelkezésére állt volna, vélhetően ők is már régen eredményre jutottak volna!

Kérdezheti bárki, miért nem adjuk át most nekik s aztán hajrá? Nos, a tapasztalataink miatt. Mindent titkolnak és csak egyoldalú “együttműködésre” hajlandóak. Még azt sem tudjuk meg tőlük, hogy mi lett a bejelentésünk sorsa, mire jutottak vele? Magam már 2011 óta levelezek a magyar állam illetékeseivel, de falra hányt borsó az egész. Két parlamenti kérdés is elhangzott az elmúlt két évben, de csak mellébeszélés, üres ígérgetés lett a következményük. Ezért döntöttünk a független civil kezdeményezés mellett.

Néhány követ kell csak arrébb mozdítani a kincs lelőhelyének felderítéséhez:

22047282_10209637558563178_184131518_o

(A fotót társaságunk egyik alapító tagja készítette.)

Holnap néhány részletet el fogok árulni!

(folyt. köv.)

Csegez-Szebenivár

Ma folytatjuk székelyföldi szemlénket. Ezúttal az V. István (ifjabb) király, mint Erdély hercege által 1260 után a székelyeknek adott addigi Torda vármegyéhez tartozó terület, a későbbi Aranyosszék egyik falujáról, Csegezről (románul: Pietroasa) lesz szó.

A híres torockói Székelykő keleti oldalán található falu helynevei között a 19. század végén egy “Szebeni várat” is feljegyeztek, ezt olvastam össze a címben megjelenő formában. Megjegyzem, ami abszolút ritkaság – ez annak idején elkerülte az amúgy rendkívül alapos Orbán Balázs figyelmét is.

A térképet megnézve nem nehéz kiszúrni az Árpád-kori várnak megfelelő helyet:

Csegez 3.jpg

A Google 2003-as műholdképén szépen látszik a kb. 60x 25 m-es védett területű, középkori jellegű várhely:

Csegez 2003 mh

Magyarázatára kétféle lehetőség kínálkozik:

  • még 1260 előtt elpusztult nemesi vár helye
  • rövid életű, I. Károly korában lerombolt székely primori vár volt

Engel Pál és a nyomában mások alappal feltételezték, hogy az Anjou-konszolidáció során csak erősen körülhatárolt mennyiségű, a király által engedélyezett várak maradhattak fenn. Tehát ez volt a magyar történelem talán legnagyobb várrombolása! Igaz, ez csupa kisebb, mai szemmel kevésbé jelentős várat érintett.

tamogatas-2016

Kézdiszentlélek-Perkő (2.)

A tegnap közölt, Orbán Balázs által az 1860-as években felvett alaprajzon szereplő védmű a valóságban létezik (kis piros nyilakkal jelöltem a Bing Maps műholdképén):

Kézdiszemtlélek bm.jpg

A nagyobb karika a hegy lábánál épült templomvárat, a kisebb a várkastély romját jelöli.

Székely Zoltán 1974-es ásatásának helyszínrajza Kisgyörgy Zoltán interpretációjában:

Created by Readiris, Copyright IRIS 2009

Látható rajta hogy az északi – az egész hegytetőt kerítő – védművet egy kis kutatóárokkal vágta át, valamint egy átlós hosszú árokkal vizsgálta a középső – négy karélyos kápolnát magán hordozó – dombot is. Nyilván ezek szerény tárgyi leletei és a kőfal hiánya alapján jutott oda, hogy az erődítés a korai bronzkorba (ún. Schneckenberg-Somogyvár kultúra) tartozhat. Talán további régészeti kutatás alapján majd “okosabbak” leszünk.

Ad absurdum persze semmi sem lehetetlen – mégsem valószínű a bronzkori keltezés! Egyrészt bármilyen korú tárgyi leletek csak abban az esetben datálnak egy erődítést, ha szerves összefüggésben kerülnek elő a meglévő vagy megfigyelt erődítési objektumokkal (árkokkal, sánccal, fallal). Másrészt nem ismerjük korabeli párhuzamát az i. e. 3. évezred közepe tájáról.

A másik érdekes kérdést, a két kápolna körül megfigyelt erődítési elemek vetik föl. Már Orbán Balázs leírta a Szent István-kápolna és a tőle nyugatra álló harangtorony körüli “motte and bailey” jelenséget. Az alábbi fotón pedig látható, hogy a nyugati Szent Antal-kápolna helye körül is markáns árok van:

Kézdiszentlélek 2

Summa summarum, szerintem a kézdiszentléleki Perkő sem hagyható ki a középkori Székelyföld várainak vizsgálatából!

tamogatas-2016