Gyulaj-Banya-hegy

2017 utolsó váras bejegyzésében egy három évvel ezelőtti Google Earth megfigyelésemet veszem elő. Az apropót az adja, hogy a napokban az egyik lelkes amatőr megfigyelő is – sok más érdekes helyszín egyikeként – észlelte ugyanezt.

Gyulaj DNy

A tolnai Gyulaj község határának délnyugati szélén, jelenleg szántóföldi művelés alatt áll a térképén “Bánya-hegy alatti” névvel megírt terület. Egy árokkal övezett kétrészes várhelyet látunk. A sötét csíkokat a ma már a felszínen nem látható árok lazább földbetöltése okozza, amely környezeténél jobban beszívja a nedvességet – attól sötétebb.

Gyulaj-DNy tp

Amikor a műholdon hasonló jelenséget látunk, mindig célszerű azt összevetni a domborzati térképpel. A mai országterületre a 10.000-es topográfiai térkép könnyedén elérhető: http://www.tajertektar.hu vagy http://www.mepar.hu

Jelen esetben a térkép tökéletesen megerősíti, hogy valóban erődítés nyomait láthatjuk, hiszen a magaslat éppen megfelelő védelmi célra.

Történelmi földrajzi adatokból (Csánki Dezső és Engel Pál gyűjtéseiből) tudható, hogy itt a középkorban egy Balya nevű település volt. Ebből a névből torzulhatott népetimológiás úton a Bánya-hegy. Erős a gyanúm, hogy ez a várhely is a középkorba tartozik. Ha egy évszázadot kellene tippelni, akkor a 13.-at mondanám (azzal a megjegyzéssel, hogy lehet valamivel korábbi is). Sajnos Tolna megye Árpád-kori történelmi földrajza még nem áll a rendelkezésünkre. Az okleveles források nagy arányú pusztulása miatt a környék korabeli birtokviszonyai meglehetősen ismeretlenek.

kék

 

Reklámok

Seuso-kincs – 2017

Ígérem, hogy jövőre – ha nem történik továbbra sem előrelépés hivatalos úton, el fogom nyilvánosan árulni az idei nyomozásunk eredményét, a Katalin által ránk hagyott titkot. A többes szám a szeptember 2-án négy taggal létrehozott, majd hamarosan öt tagúvá bővült Seuso Társaság közös terepi vizsgálataira utal (Katalin adatának helyszíni kontrolljára).

(Felmerült két elvarratlan mellékszál is. Egyrészt észrevettem, hogy 1881-ben olyan tárgyak kerültek elő a szárhegyi lelőhely közvetlen szomszédságában,amelyek az ókorban akár a Seuso-kincshez is tartozhattak. Ha sikerülne megtalálni őket az Iparművészeti Múzeum (?) raktáraiban, érdekes lehetne. Másrészt jelentkezett október 11-én egy névtelen telefonáló a Klubrádió műsorában, aki elképzelhetően érdemi információval rendelkezik a kincs előkerülését követő bűnügyi utóéletével kapcsolatban. A koronatanú Lelkes Ferenc és a rendőrség alkujáról is beszélt.)

Azért tettem mindezt zárójelbe, mert a fő kérdés természetesen az eredeti lelőhely azonosítása, majd feltárása! Utóbbiban nem történt előrelépés. Hogy miért nem érdeklődik a hivatalosság a még október végén teljesen konkretizált – valószínűleg megtalált – két (!) pont feltárása iránt, nem tudom.

Az egyik pont az, ahol 1976-ban Sümegh József bejutott a kincset rejtő föld alatti járat-rendszerbe. A másik pedig ettől kb. 400 m-re egy másik, ahol a járat-rendszer (vélhetően egy még ismeretlen ókori ércbánya) felszíni kijárata található.

Előbbi a kép bal, utóbbi pedig a jobb oldalán:

Szárhegy keleti fele

(Nagy Ernő felvétele – 2017. október 19.)

Összegezve a fentieket: a kincs lelőhelye feltárásra vár. Ilyen közel még sohasem voltunk az eredményhez! Ki lehet bontani – pár óra alatt – akár a közvetlenül előttünk álló hónapokban is.

(Mivel nem a politika ma a műfaj, csak mellékesen jegyzem meg: érthetetlen, hogy a kinccsel amúgy országszerte parádézó kormány, miért nem érdekelt abban, hogy végre kiderüljön az igazság? Hogy bebizonyosodjon, a kincs tényleg Magyarországon, Kőszárhegyen került elő?)

100 nap és vége?

Mához éppen száz napra adódik majd lehetősége 8. alkalommal a (Magyar Köztársaság) – akarom mondani Magyarország (és Románia, Szerbia, Új-Zéland stb.) lakosainak, hogy döntést hozzanak e lángoktól mostanában egyáltalán nem ölelt kis ország további sorsáról.

Ne legyen kétségünk, Orbán Sándor-palotában rezideáló faarcú szolgája április 8-ra, azaz a lehetséges legkorábbi időpontra fogja majd kitűzni a jövőre esedékes “választást”. Ennek indoka az eredeti tanításaikról megfeledkezett szolga-egyházak uruk iránti kötelező szolgálatának lehetővé tétele, a húsvéti ünnep kapcsán a fáraó dícséretének teret biztosítandó. Lehet hirdetni a szegények megvetését, a más nyelvűek, bőrszínűek, vallásúak iránti gyűlöletet, a történelem hamis tálalását és sok más egyéb aljas hazugságot.

A macskaköröm pedig részemről annak szól, hogy valójában roppant egyszerű a kérdés: akarja-e Ön Orbán és vazallusai uralmának fennmaradását? No jó, még egy kérdés: tetszik-e a rendszer?

Mindez arról jutott eszembe, hogy tegnap olvastam el Debreczeni József krónikáját és elemzését kis hazánk közelmúltbeli és jelen helyzetéről:

142997

Szerintem minden jóérzésű és gondolkodni is hajlandó ember számára kötelező olvasmány. De most nem könyvismertetést kívánok írni. Még csak az ún. értelmiség szomorú, megvetést érdemlő, semmirekellő szerepét sem kívánom részletezni (tisztelet a kivételeknek!).

Csak egyetlen dologra utalnék: különösen érdekes Debreczeni töprengése a demokratikus köztársaság 2010-es bukásának okairól, a magyar néplélekről. Miért van, hogy a magyarok oly elnézőek a lopást illetően? Természetesnek veszik, hogy mindenki lop s aki felül van, az sokat lophat? Miért lehet a magyarokat az orruknál fogva vezetni, hazugságkampányokkal könnyedén befolyásolni, elterelni a figyelmünket a valódi kérdésekről? Miért fogékonyabbak a magyarok az átlagnál a gyűlölet-propagandára?

Hozzátenném: miért engedik meg, hogy egy párt és egy vezető önmagát és híveit a nemzettel azonosítsa? A többieket pedig megbélyegezze? Pedig a valóságban ők csak egy – ugyan relatíve legnagyobb – kisebbséget képeznek! A többség viszont (látszólag?) apátiába süllyedt, kiábrándult mindenből és reménytelenül passzív(-nak tűnik).

2018 kérdése az lesz: kimozdítja-e majd valami ezt a passzív többséget? Megmozdul-e majd a második áprilisi vasárnapon és békésen véget vet-e a magyar történelem egyik – ha nem “a” –  legelszomorítóbb fejezetének? Tetszenek tudni, 600.000 honfitársunk kitántorodott, közel négymillió pedig méltatlan körülmények között tengődik?

Történelmileg úgy is mondhatnám: maradunk-e a magyar ugaron s folytatódik-e az úri muri? Vagy hazánk végre megkísérli a felzárkózást a humanizmust és a civilizációt világszinten is fémjelző mag-Európához? A német-francia-belga-holland-olasz-osztrák világhoz?

(Elnézést kérek a politikailag tőlem eltérő “hitű” olvasóimtól, hogy szembesítem őket a  saját nézeteimmel – de hát azok például a fentiek! Aki csak régebbi történelmi témájú, vagy váras írásaimra kíváncsi, ilyenkor bátran lapozzon. Mostanában többet fogok aktuál-politizálni is. Mert az erkölcsöm ezt diktálja, az egyéniségemből következik s mert becsületből muszáj. Bízom abban, hogy egyszer még megéljük azt is, hogy a közéletről nyíltan és őszintén lehet majd nézeteket ütköztetni. Nekem ilyen szempontból mindig Antall József szavai jutnak az eszembe, aki egyszer azt mondta: a politikában a gazember szó használata csak annyit jelent, hogy kis mértékben különbözik a véleményünk. De ettől még sajnos messze vagyunk. Előbb vissza kell vinni hazánkat a civilizációba és érvényre kell juttatni az általános emberi értékeket.)

Kasics

Ma egy közép-dalmáciai vár, Kasics (horvátul: Kašić) kerül terítékre. Egy amatőr kutató, Simon Zsolt hívta fel a figyelmemet a Vránai-tó keleti sarkához közel található várromra.

A területtel eddig komolyabban foglalkozó magyar történészeknek (Pesty Frigyes, Engel Pál) elkerülte a figyelmét. Semelyik magyar történelmi földrajzi, vagy direktebben várakkal kapcsolatos összeállításban sem szerepel – így az én adattáramból is hiányzott (ami pedig – dicsekvésből mondom – 8000-nél is több helyszínt tartalmaz).

A kevésbé megbízható Wikipédia szerint a Kasicsok várát IV. László király 1273-ban állítólag a Glamocsiaknak adta (?). 1537-ben került török kézbe, majd csak a 17. század végén foglalták vissza tőlük a velenceiek.  Hálás lennék érte, ha egy az okleves anyagon belüli keresésben jártas olvasóm kikeresné a szóban forgó 1273-as oklevelet (valamelyest gyanús, hogy Pestytől Engelig senki sem vette azt észre?).

A vár öregtornyának romja:

Kasics tornya

Ha félreértés a Wikipédiás szócikk tartalma, ha nem – a várom tényleg ott van!

Kasics tp3.jpg

kék

Riszan vagy Risano

A Kotori-öbölben található nagy múltú település Riszan (Рисан), nem magyaros átírásban az ugyanígy kiolvasandó Risan, vagy olaszosan Risano. Utóbbit az indokolja, hogy a szerbek által lakott település 1699-1797 között az ún. Velencei Albánia része volt. Ma az olaszosan Montenegrónak nevezett Crna Gora nevű – 2006 óta újra független – állam (nevének magyar jelentése: ‘fekete hegy’) része.

Volt-e itt “magyar” vár? Legfeljebb közvetett értelemben – már ha egyáltalán beszélhetünk a várak etnikai jellegéről. A középkori Magyar Királyság (Engel Pál megfogalmazásában: Szent István Birodalma) jelentős balkáni ambíciókkal rendelkezett. A Boszniai Királyságot (1377-1463) mindvégig a magyar korona vazallusának tekintették, amit kénytelen-kelletlen általában maguk a boszniai királyok is úgy-ahogy elismertek. A boszniai uralkodók – akik amúgy a “szerbek és Bosznia” királyi címét viselték “alattvalója” volt például a hatalmas Vukcsics István herceg, Hercegovina névadója, megalapítója is.

Mellesleg az ő Katalin nevű leánya volt Tamás István – utolsó előtti – boszniai király (1444-1461) felesége. Tamás István király 1451-ben megtette apósával azt a “szívességet”, hogy Riszan várát Hercegnovival együtt ünnepélyesen a Raguzai Köztársaságnak adományozta. Ennek persze a gyakorlatban semmi jelentősége sem volt. Vukcsics István 1448-ban éppúgy a birtokában volt, mint 1454-ben.

A vár múltja azonban sokkal régibb időkre nyúlik vissza. Már Bíborbanszületett Konstantin császár is említi Ríszena néven a szerb Travunia (Trebinje) földjének egyik váraként 950 táján. Boszniai kézre csak a szerb állam felbomlása idején, a törökökkel szembeni csernomeni vereségük, 1371 után került. A törökök 1482-ben foglalták el a Vukcsicsoktól s egészen az 1684-1699 közti felszabadító háborúig birtokolták. Az oszmán fennhatóság idején, 1664 tavaszán Evlia Cselebi, a híres világutazó is meglátogatta és leírása ma is olvasható róla. Ő Resznának nevezi.

A 18. században azonban már az olasz Risano forma került előtérbe, melyet az osztrák uralom idején (1797-1805, 1814-1918) is folyamatosan használtak. A 20. századi történelem rövid epizódjaként, 1941-1945 között átmenetileg megint Olaszországhoz tartozott. A közös délszláv államé volt 1918-1941, majd 1945-2006 között.

(Egy régészeti kutatás választ ad majd arra a kérdésre is, hogy vajon volt-e a várnak ókori illír, vagy római-bizánci előzménye is?)

Mindezt a színes történelmi képet azért is részleteztem ennyire, hogy így 2017 végén rámutassak, szerintem a nacionalista hülyítés helyett végre közös Európában illene gondolkodnunk nekünk magyaroknak, olaszoknak,  szerbeknek, albánoknak.

Kilátás a várból az öbölre:

Risan

A vár helye Monarchia korabeli térképen:

Risano 3.jpg

Jugoszláv térképen:

Risan tp1.jpg

kék

Sopron-Kőhegy

Marsigli 1685-ös soproni tartózkodását évtizeddel követően, emlékezetből készíthette el a várostól keletre látott római erődöket ábrázoló vázlatát:

https://djnaploja.wordpress.com/2016/02/06/marsigli-sopronban/

Ez magyarázza, hogy az eléggé pontatlanak tűnik s távolság, valamint méret adatai is tág határok között értendők. Ha helyes a két tegnap említett kutató megfigyelése a Potzmann Kogellel, mint az “A” jelű erőd helyszínével kapcsolatban, akkor ezen a nyomon tovább haladva megkísérelhetjük a “B” jelű erődöt is azonosítani.

A vázlaton mindkét erőd egy egyenes vonalú római úttól (valószínűleg a Scarbantiát Arrabonával összekötőtől) északra (helyesebben északkeletre) áll s az útról nézve mögöttük van a Fertő-tó.

Egy 19. század végi térképre rá rajzoltam:

Sopron kelet M

A “B” jelű erőd helyét ezek alapján a régi és újabb kőfejtéssel, kőbányászattal érintett Kőhegyen kereshetjük.

Sopron-Kőhegy

Meg kell tehát a Potzmann Kogel mellett a Kőhegyet is alaposan vizsgálnunk! Marsigli ugyanis nem kitalált dolgokat, a megfigyelései minden esetben nagyon alaposak és jók voltak. Az persze nem 100 %, hogy a római kort is helyesen feltételezte, de még az is valószínű! Tudniillik az ókori Scarbantia, a későbbi Ödenburg, majd Sopron keleti támadás elleni védelmére leginkább a késő római korban gondolhatunk. Ha így volt, akkor érdemes megnéznünk más római kori városok esetében is tapasztalunk-e hasonlókat? Hirtelenjében csak a Sopianae (Pécs) városától északra a Mecsekben, a Lapison állt római őrtorony jut eszembe.

kék

Sopron-Potzmann Kogel

Egyszer már írtam Marsigli soproni tartózkodásáról és az akkor általa megfigyelt római erődökről:

https://djnaploja.wordpress.com/2016/02/06/marsigli-sopronban/

Megjegyzem, ezek helye számomra akkor nyitott kérdés volt. Viszont októberben előbb egy amatőr kutató, majd egy régész kolléga is megkeresett az ügyben. Ők ketten (vagy valamelyikük előbb önállóan? – nem tudom) a nyugati erőd helyét a Sopronból Balfra vezető úton lévő Pihenőkereszt (Rastkreuz) mögött emelkedő Potzmann-domb, vagy más néven Potzmann Kogel tetején vélik azonosítani:

Könnyen lehet,hogy igazuk lesz! Érdeklődéssel várjuk a konkrétabb helyszíni vizsgálatok eredményét.

Már az 1725 utáni években író Bél Mátyás is érdekes adatot jegyzett föl erről a helyről:

“Ám semmi sem mért akkora csapást a soproniakra, mint Henriknek, Ausztria hercegének pusztítása. Ő ugyanis II. Géza ellen indulva, dühödt rombolást vitt végbe a városban, de olyant hogy felégetvén a házakat és földig rombolván a falakat, a lakosságot teljesen szétszóratta. Rengetegen pusztultak el, sokan elmenekülve máshol kerestek biztonságos lakhelyet, néhányan pedig ottmaradtak a városhoz közeli tölgyesekben és sokáig az ott ásott üregekben rejtőztek, a Poczmann nevű domb körül.” (Tóth Gergely fordítása)

Erről az 1146-os eseményről ilyen formában a korabeli források nem tudnak (II. Géza serege ugyanis a Lajtán átkelve, osztrák földön mért vereséget Jasomirgott Henrik bajor herceg hadára). Bél Mátyás helyi szóbeli hagyományra hivatkozik, ami persze közel 600 évvel később lejegyezve aligha számít hitelesnek. Mégis valamit jelez: a Potzmann-dombon valamikor, valami érdekes dolog volt. Talán éppen az, amit a polihisztor-térképész Marsigli lerajzolt.

A hely 1802-ben készült kéziratos térképen (Sv T 196):

Sopron-Potzmann 1802.jpg

(délre tájolt – de a feliratok miatt nem akartam 180 fokkal megpörgetni!)

Hogy valóban római kori lehetett-e? Valószínűleg igen – de meg kell várjuk a konkrétabb régészeti eredményeket, hogy biztosat mondhassunk. Mindenképpen Sopron régi történetének fontos új adatát köszönhetjük Marsiglinek és a térképén jelölt nyugati erőd helyét talán jól azonosító kutatóknak!

A keleti erőd helyéről holnap írok!

kék