Régészet és társadalom (3.)

Az elmúlt két évtizedben soha nem látott mennyiségű pénz folyt át a  régészeten. Ha ennek csak egy töredékét valóban a tudományra lehetett volna fordítani, annak igazi aranykoráról beszélhetnénk.

Nem véletlen, hogy komoly harcok folytak a pénzekhez való hozzáférés körül. Mint mindent, természetesen ezt a területet is a politika határozta és határozza meg. A jéghegy maga az infrastrukturális beruházások, főként – de nem kizárólag – az autópálya- és gyorsforgalmi útépítések területe. Ezek köztudottan minálunk a legdrágábbak. Ennek egyik összetevőjét képezik a régészetre hivatkozva kicsatornázott jelentős összegek.

Itt jutunk vissza a hazai régészetet szabályozó törvényhez. Ez – jogosan és helyesen –  kötelezővé teszi a régészeti lelőhelyek megelőző feltárását. Sőt, a feltárásról szóló megállapodást kikerülhetetlen akadályként állítja be. Nagyon helyesen!

A probléma azonban ott van, hogy mindezt diktált árakon, a verseny kizárásával teszi. A neo- és hiperkommunista, államközpontú szemlélet jegyében. Ráadásul az alapkérdést, hogy van-e és konkrétan milyen kiterjedésű, “súlyú” lelőhely, titkosítva. Természetesen arra ösztönözve, hogy parttalanul kiterjesztve értelmezzük a fogalmat, hiszen a “tudományra” hivatkozva óriási összegeket lehet azután a megfelelő helyekre átcsatornázni.

Így lesz egy önmagában helyes elvből (a régészeti lelőhelyek megelőző feltárásából) a korrupciót, a politikát és a magánzsebek megtömését szolgáló gyakorlat.

(a kép egy szlovéniai lelőhelyet ábrázol)

Péterhegy sw

(folyt. köv.)

 

Reklámok

Bükkábrány középkori temploma

A Magyarországon elsőként Kisari Balla György által közzétett stockholmi térképek egyike az 1596-ban vívott mezőkeresztesi csatát ábrázolja. Ezen a mai Bükkábrány mellett láthatjuk a Miksa főherceg és Báthory Zsigmond fejedelem vezette királyi és erdélyi sereg szekérvárral megerősített táborát s annak közepén Ábrány – falun kívül álló – középkori  templomát:

Bükkábrány tábor

A szekérvárral erődített táborról annyit, hogy forrásunk szerint 20.000 szekér kísérte volna a hadakat. Utóbbiak összlétszámát közel 60.000 főre becsülik. Hihetőbbnek hangzik számomra, hogy  a szekerek száma inkább 2.000 lehetett – még az is nagyon sok!

De most nem a csata kérdései a témánk, hanem a keresztény tábor területén látható templom! Az a modern topográfiai térképekkel való összevetés alapján a bükkábrányi temető területén állt:

Bükkábrány tp1

Utóbbi helyet Sándorfi György és Nováki Gyula felmérésének köszönhetően jól ismerjük – igaz, régészetileg még feltáratlan:

Bükkábrány.JPG

A kis dombot Árpád-kori motténak gondolhatjuk. Méretét tekintve azonban a fennsíkja túl kicsi a templomhoz. Két elméleti lehetőség adódik: vagy tőle északkeletre van a templom helye, vagy a középkori templom lebontása után az újkorban építették, mint Kálvária-dombot.

maecenatúra

Ellenfidesz vagy félfidesz?

Ma – kivételesen – belpolitika! Az apropóját a jelentősebb ellenzéki pártok vezetőinek szombaton elhangzott beszédei adják. Elsősorban Gyurcsány Ferencére és Vona Gáboréra gondolok. A hozzájuk képest epizodista s önálló profilt nélkülöző, súlytalan Karácsony Gergely, Szigetváry Viktor, a halványszürke Molnár Gyula előadásaira nem térnék ki.

Arra a kérdésre sem, hogy vajon le lehet-e áprilisban győzni a Fideszt? (Röviden: igen, persze!)

A hogyan, ami elemzést és megfontolást igényel. A válasz lényege szerintem: a passzív és bizonytalan választók mozgósításával. Minél többen mennek el közülük, annál inkább legyőzhető a hangos kisebbségben és az elfoglalt nyilvánosságban látszólag domináns Fidesz (most nem a virtuális pártot, hanem a rá szavazó, a hazugságokon alapuló demagógiával elkábított, megtévesztett sokaságot értem).

A következő kérdés a hogyan? Azzal-e, ha határozottan szembe megyünk vele? Vagy esetleg azzal, hogy az “igazát” félig-meddig elfogadva, félig ugyanazt sulykolva lehet-e a változást elérni?

(Most a Karácsony, Szigetváry, Juhász, Momentum, LMP-féle perverzitást, miszerint félig vagy egészen egyenlőségjelet tehetünk a 2010 előtti demokratikus, jogállami rendszer és a mostani diktatúra között s mind a kettőt elutasítjuk…nem részletezném. Az MSZP egyes hangadóinak skizofrén hozzáállást meg főleg nem. Ők úgy kérnének bizalmat, hogy önmaguk közelmúltját eldobják, mintha csak a Fidesz beszélne belőlük. Tehát azt mondják, hogy eddig rossz voltam, de majd most jó leszek! Lényegében igaza van a  Fidesznek, de azért mi jobbak lennénk – s közben maguk sem gondolják komolyan.)

Vona beszéde jelentős részben a “még fideszebb” paneleket tartalmazta. Ezzel elvileg lehetne csökkenteni a Fidesz táborát, de a nagyon hasonló mondanivaló mellett aligha döntő mértékben. A gyakorlatban pedig a néhai Finkelstein nyomdokain haladó Habony-műveket ismerve belátható, hogy demagógiában, megtévesztésben, terelésben, aljasságban, hazugságban a Fidesz valóban verhetetlen.

A valódi alternatíva Orbánnal szemben – mint eddig, úgy a jövőben is Gyurcsány Ferenc. Ő valóban garancia arra, hogy Orbánnal nincs és nem is lesz alku. A mostani korrupt, diktatorikus, hazánknak csak a tatárjáráshoz és a második világháborúhoz mérhető károkat okozó rendszerrel ugyanis nem érdemes és főleg nem szabad még félig sem közös gyékényen árulni.

Vissza kell szerezni a szavak eredeti jelentését, helyre kell állítani – az ideális formában persze sosem létezett – becsületet és igazságot! Az európai, modern s persze hagyományokat is tisztelő, a szabadságon és a törvény előtti- és esélyegyenlőségen alapuló világot. Nem mellékesen: vissza kell venni az ellopott közvagyont. Helyre kell állítani a jogállamiságot és a demokráciát, a törvényességet, a tisztességet.

Ehhez az első és nélkülözhetetlen lépés, hogy – a Kossuth-nótát idézve: “mindnyájunknak el kell menni” április 8-án szavazni. Listán kinek-kinek a legszimpatikusabb pártra, egyéniben pedig a leginkább esélyesnek látott Fidesz ellenes jelöltre. Ha megreped a Fidesz-tákolmány, akkor össze is fog dőlni s aztán elkezdhetjük a hazánkat újjáépíteni, mint 1945 után…

1555478_579328295490922_23421777_n

Régészet és társadalom (2.)

A magyar régészet elmúlt két évtizedének legfontosabb jogszabálya a 2001. évi LXIV. tv. a kulturális örökség védelméről, benne a régészet, a műemlékvédelem és a kulturális javak (nem régészeti korú műkincsek) ügyeinek újra szabályozásával. Ezzel egyidejűleg a korábbi műemlékvédelem bázisán – de arccal a régészet felé – létrehozták a KÖH (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal) gigantikus országos szervezetét.

Látszólag a lehető legpozitívabban alakultak a dolgok. Úgy tűnt, az a cél hogy felgyorsítsák a régészeti topográfia akkor már több mint három évtizede alapos, de lassan haladó munkáját. Ennek egyik legérdekesebb része a régészeti emlékek, a törvény meghatározása szerint “a régészeti örökség ingatlan elemei” teljes körű összegyűjtése és hatékony védelme, megőrzése lenne (ez az, amit a németek Bodendenkmäler néven emlegetnek).

Megjegyzem ennek már pozitív előzménye volt az 1996. évi. LIII. tv. a természet védelméről, amelyben országos védelmet biztosítottak elvileg a “kunhalmoknak” és a “földváraknak”. Vagyis a domborzati jelenségként érzékelhető régészeti emlékeknek!

Földvárakon a köznyelv leginkább őskori és kora középkori erődítményeket ért. Kutatástörténeti szempontból jegyzem meg, hogy az őskori sáncvárak és egyéb erődített helyek első részletes országos jegyzékét én állítottam össze 1984-ben, “A Mátra őskori és középkori várai” című egyetemi szakdolgozatom mellékleteként.

Nem véletlen, hogy aztán két régész kolléga (még monogram szinten sem írom ki őket, ha olvassák e sorokat úgyis tudják, hogy róluk van szó) nemes egyszerűséggel tőlem ellopva tette közzé 1999-ben a “magyarországi őskori földvárak kataszterét” – melyet persze tőlem kaptak meg A-Z-ig. Kifizettek ugyan mint “alvállalkozót” s persze utólag még térinformatikailag habosították, cicomázták a dolgot, ám azt elfelejtették megemlíteni, hogy a szellemi tartalom és a topográfiai információ éntőlem származik. Nem ez volt persze az első lopás a történelemben s attól tartok, nem is az utolsó…

Mindenesetre ez lett az országos hivatalos nyilvántartás alapja!

Keserű László barátom (www.varak.hu) friss drónfelvétele Mende-Leányvár valószínűleg középső bronzkori (Vatya-kultúra) erődítményéről:

2018-01-25_00217.JPG

Az elvileg pozitív kilátások aztán hamarosan súlyos csalódásokhoz vezettek!

(folyt. köv.)

maecenatúra

Régészet és társadalom (1.)

Még nem tudom hány részes lesz a sorozat s azt sem tervezem, hogy – más témákat szüneteltetve – folyamatosan írom majd. Mindenesetre ma úgy döntöttem, kiírom magamból a magyar régészet jelenével és várható jövőjével kapcsolatos ismereteimet és javaslataimat.

A téma természetesen könyvnyi terjedelmet igényel, főleg ha folyamatában és történeti-társadalmi összefüggéseiben akarjuk látni.

Magamról röviden: 1984-ben végeztem az ELTE régészeti tanszékén (őskor-római kor-népvándorláskor-középkor “szakokon” , vagyis dupla szakpárral – tréfásan szólva régész-régészként). A felsorolt korszakokon belül kezdettől az erődítések, várak álltak és állnak ma is az érdeklődésem fókuszában. Kötelező szakmai gyakorlatomat az MTA Régészeti Intézetében töltöttem topográfiai munkával. Első munkahelyem az ELTE Régészeti Tanszéke volt, majd a Vas megyei múzeumigazgatóság vezetésében vettem részt 1987-2002 között. Az utóbbi másfél évtizedben pedig szakmai tudásom és tapasztalatom révén a “piaci” szférában vagyok.

Mindezeket csak azért írtam le, hogy az olvasó nagyjából tudja, ki veszi a bátorságot ahhoz, hogy egy komplett szakmáról és annak társadalmi összefüggéseiről írjon.

Topográfiai érdeklődésem miatt mindig is érdekelt a régészeti lelőhelyek és főként a “régészeti emlékek” megtalálása, azonosítása és védelme. Utóbbi miatt alaposan figyelemmel kísértem s kísérem most is a régészet jogi szabályozásának változásait. Utóbbiak – mint tudjuk – jelentősen befolyásolják a szaktudomány társadalmi és gazdasági környezetét, művelésének koordinátáit.

Chernelháza(damonya) félig feltárt s a “hatóság” (KÖH) által részben elpusztított Chernel kastélya Medgyesy Antal festményén, amikor még állt:

Chernel kastély Copy

A felütésből talán sejthető, hogy nem a hazai, újabban már szinte csak bújtatottan létező “örökségvédelem” laudációja következik a további részekben s a törvényi, jogszabályi feltételek alakulása sem ad okot elégedettségre. Szerintem nagyon nem jól működnek a dolgok. Az összefüggések azonban messze vezetnek, de majd talán holnap…

(folyt. köv.)

Hun sírok Szalacskán

Kérdezhetnénk, hun van Szalacska, illetve hogyan kerültek oda hunok? Mindez egy régi – feltehetően két világháború közti – régészeti célú légifelvétel címéről jutott eszembe. A fotó a Hadtörténeti Intézet gyűjteményében található:

Nagyberki halomsírok

Ugyanez a terület mai térképen (a halmok ma az erdősávban vannak):

Nagyberki halmok

A képen általam bekarikázott monumentális halom egyike lehet hazánk legnagyobb méretű halomsírjainak! Vélhetően a Hallstatt-korban, más néven korai vaskorban (i.e. 800-400) építették nagyszámú társával együtt.

A magyar krónikaszöveg – annak is a fiktív hun-történetet tárgyaló része –  szerint  a Százhalombatta nevét adó halomsírok a hunok és rómaiak csatájának helyét őriznék. Egyébként azok is ugyanennek a korszaknak az emlékei. Tehát mai tudásunk szerint semmi közük a történeti hunokhoz!

A Google Earth aktuális műholdképén olyan halmok is láthatók – méghozzá nem kis számban – melyek ma már nem jelennek meg a térképen:

Nagyberki-Szalacskai halmok mh.jpg

A “hun” sírok (Hunnen Gräber) egy része a harmadik katonai felmérés térképén:

Nagyberki-Szalacska hun sírok

Egyikük Szekedi Tamás fotóján:

Szalacskai halom

Somogy megyében, a Kapos völgyét délről határoló dombok között, Nagyberki déli határában található ez a – bátran kijelenthetjük – európai jelentőségű vaskori nekropolisz. S miután az élet a vaskorban sem a halállal kezdődött – természetesen itt van a híres szalacskai “földvár”, azaz egy vaskori erődített magaslati telep is:

Nagyberki-Szalacska tp

A 760 x 300 m-es (kb. 18 hektáros) őskori “város” gyakorlatilag kutatatlan. Mondom ezt annak ellenére is, hogy már a 19.század óta többen is végeztek a területen kis felületre kiterjedő ásatásokat.

Ezt a szalacskai lelőhelyet azért mutattam be, mert a következőkben pár gondolatot közzé fogok tenni a magyar régészet helyzetével kapcsolatosan. Röviden és előzetesen csak annyit, hogy ugyanúgy alapvető paradigma váltást tartok szükségesnek a területen, ahogyan összességében Magyarország és a magyar társadalom sorsát, jövőjét illetően is.

A várbarátok számára meg sokadszorra is hangsúlyoznám, az őskori erődítményeket éppen úgy számon kell tartanunk,mint középkori és újkori társaikat!

maecenatúra

Borostyánkő őrtornyai?

Az 1896-ban megjelent, Borovszky-féle Vas vármegye monográfiában közöltek egy vedutát Borostyánkő (Bernstein) váráról:

Borostyánkő veduta

Most nem belemenve a veduták hitelessége körüli jogos fenntartásokba, inkább csak egy erdei túra javaslat szintjén vetem fel a dolgot. Mint általában, a borostyánkői látkép is kapcsolatban van a valósággal, de részleteiben aligha hiteles. A kérdés csak az, vajon valóban lehettek-e különálló őrtornyok (?) a vár közelében?

Írott forrást ugyanis nem ismerek róluk – ami persze semmit sem jelent! De tudtommal sem földrajzi nevek, sem maradványok nem őrzik az emléküket (már persze ha nem tisztán a fantázia termékei – ami megint csak valószínűtlen).

Ami gyanúra ad okot az, hogy a térképre nézve nagyon is gyanús a vártól (Schloss) északra lévő 664-m-es magaslat, mint az északi torony lehetséges helyszíne:

Borostyánkő tp3

Végülis egy csomó várnál ismerünk hasonló helyzetű “előretolt” védműveket (Füzér, Saskő, Zólyomlipcse stb.).

Hogy az alacsonyabb dombon lévő, kisebb toronynak mi lehetett a funkciója? Hasonló helyzetű például a Vértesben Várgesztes-Kisvár is! Egy biztos, a borostyánkői veduta által felvetett kérdéseket is egyszer tisztáznunk kell!

maecenatúra