Tamásvár Ugocsában

Tamásváralja (románul: Tămăşeni) ma is zömmel magyarok lakta kis falu az Avas-hegység szélén, a jelenlegi román-ukrán határ román oldalán.

Fényes Elek – a híres 19. századi statisztikus – említi, hogy a vár sáncai és romjai láthatók. Mihalik József 1891-ben a felmérését is közölte. Eszerint a vár ovális belső területe 66 x 21 m-es, feltételezhetően az ehhez északról csatlakozó, három oldalról meredek lejtőkkel határolt 17 m átmérőjű hegygerinc vég is a vár része volt. Kőfalainak maradványait Mihalik tévesen sáncnak gondolta és az egészet őskorinak vélte, noha maga írja, hogy az előkerült edénytöredékek kivétel nélkül korongoltak.

Tamásvár.jpg

Történeti adatokból tudjuk, hogy Káta nembeli Tamás Bábony földön lévő hegyen épült várát 1284-ben említik először, 1323-ban viszont már csak a helye volt meg (“locus castri”). A néphit szerint ugyan még a híres román betyár Pintye Grigor (Grigore Pintea)  vára lett volna – de ez már csak komoly valóságalap nélküli utólagos népmonda lehet.

A Káta nemzetség címere:

Káta genus

A vár területén 1994-ban Gheorghe Lazin ásatást is végzett – eredményei azonban számomra még ismeretlenek.

A vár, mint a róla fennmaradt forrásadatokból látjuk, rövid életű lehetett. Azon kevés hely közé tartozik, ahol a konkrét építtetőt – egyben a vár névadóját – is ismerjük. Klasszikus váruradalom nem alakult ki körülötte, noha a falu birtokosai még a 16. században is a Tamástól leszármazott Lázáriak voltak (akik családnevükből következően a Szatmár megyei Lázáriban laktak).

Hogy Tamás mester 1284 előtt hány évvel – vagy évtizeddel – építette a várat, nem tudjuk. Ahogyan azt sem, hogy pusztulása vajon az oligarchia – konkrétabban a Borsa kiskirályság – 13. század végi létrejöttéhez, vagy éppen annak 1320 körüli bukásához köthető-e?

Ha valaki felkeresné Tamásvárat, segítségül a falu és a vár térképe:

Tamásváralja 25.jpg

Ha pedig valaki segíteni tudja és akarja további feldolgozó munkámat:

maecenatúra

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s