Sövényvár

Az Árpád-kor egyik legérdekesebb nevű várának hol- és mibenléte egyaránt érdekes kérdés! Az egyetlen oklevélben említett erősség fekvése is bizonytalan, fennállásának hosszáról és későbbi sorsáról pedig semmit sem tudunk.

A közelmúltban Szatlóczki Gábor: Vár a várban c. könyvében felvetette, hogy tulajdonképpen mezei sereg átmeneti védelmét szolgáló ideiglenes erődítmény is lehetett. Mint ilyen, persze ez esetben is egyedülálló jelenségnek számít.

IV. László 1283-ban kiadott oklevelének 1280-as (vagy 1282-es) eseményekre vonatkozó sorai: “midőn az országunkban élő kunok ellen, országunk védelmére és a királyi tekintély erősítésére, nyakasságukat, hitszegésüket és lázadó lelkületüket meg akartuk zabolázni, és erősségeket jelöltünk ki a kunok ártalmára, akkor az említett Péter és Miklós a tőlük megszokott hűséggel egy bizonyos Swynwar nevű várban tartózkodva urukkal, Rubin ispánnal, jelenlegi országbírónkkal, a mi hívünkkel együtt hű és becses szolgálatot teljesítettek azáltal, hogy egy foglyul ejtett kunt hozzánk vezettek.” (Sz. Galántai Erzsébet fordítása)

A kun lázadás leverésével kapcsolatos erődítmény neve a “sövényfalas”, nagyobb cölöpöket vesszőkkel összefonó technikára utal. A név egybecsengése alapján felvetődhet fekvésére nézve a mai algyői határban található egykori Sövényháza puszta területe:

Sövényháza 1806

Ez feltűnően közel van a kunokkal szembeni győztes, 1282-ben megvívott hódtói csata helyszínéhez!

Van is itt egy Vártó helynevünk:

Sövényháza-Vártó.jpg

Sövényházán Vártó? Akkor lehet, hogy itt volt a kunok elleni harcokban szereplő Sövényvár? Nem állíthatjuk biztosan, de könnyen elképzelhető, hogy Rubin ispán harcosai valóban itt tartózkodtak a kunok elleni hadjárat idején:

Van még mit kutatni Csongrád megyében is!

maecenatúra

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s