A Vojkfiak castelluma

A nagy kiterjedésű középkori Körös megye keleti részén, a Papuk-hegység lábánál elhelyezkedő dombvidéken, a környék vizeit összegyűjtő Ilovába folyó Csavlovica-patak mentén található Vojkovc – más néven Vojkkeresztúr – castellumának helye.

Az ilyen néven már nem létező települést a mai Dežanovac helyén azonosította Engel Pál. A terület műholdképeit tanulmányozva javaslom a kastély helyének meghatározására a beerdősült négyszögletes árokkal övezett területet. Megjegyzem, a mai Horvátország egyik magyarok által lakott településéről van szó!

A Vojk nemzetség birtokait megerősítő első királyi oklevelek – egy számomra gyanúsnak tűnő adat szerint – még Szent Istvántól (997-1038) és I. Bélától (1060-1063) származtak volna. Lehet azonban, hogy az előbbi csak magáról a Vojk névről juthatott a mindent értelmezni kívánó utókor eszébe. Vajk ugyanis az államszervező uralkodó eredeti, még pogány neve volt.  Megjegyzem, a szomszéd birtokos Pekriek (újkori formában: Pekry) szintén a magát a honfoglaló Tétény vezértől leszármaztató nemzetségből eredtek.

Említettem Dežanovac és környéke mai magyar lakosságát. Ők, noha a fentiek szerint egészen az Árpád vezette honfoglalásig visszamenő előzményekkel dicsekedhetnek, 19. századi bevándorlók a területen. A terület különféle uralom-váltásai (a török hódítás az 1540-es években, majd fennhatóságuk megszűnte 1687-ben – avagy legutóbb az 1991-95 közti horvátországi polgárháború) jelentős etnikai változásokkal jártak.

maecenatúra

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s