Seuso – hogyan tovább?

Miközben sokat hallunk a kincs hazánkba került tárgyainak kiállításairól, a lelőhely felderítése mintha keveseket érdekelne. Az eddigi hivatalos vizsgálatokról azon túl, hogy biztosan eredménytelenek voltak, semmit sem tudhatunk.

Pedig lassan 30 éve lesz, hogy 1990 tavaszán a kérdés felmerült. Tóth Endre és Nagy Mihály régészeknek akkor tűnt fel a “polgárdi tripus”-ként emlegetett, Kőszárhegyen előkerült római ezüst-állvány és a még csak fotókról ismert kincs tárgyainak hasonlósága s aztán ők derítették ki azt is, hogy még 1980 decemberében furcsa körülmények között elhunyt – polgárdi lakos, kőszárhegyi mészkőbányában dolgozó – Sümegh József a szóbeszéd szerint értékes római régiségeket talált.

2001-ben egy civil ismerőse, S-né Katalin révén kapcsolódott be a kutatásba a 2003 elején, 55 évesen hirtelen elhunyt Cserményi Vajk, a székesfehérvári múzeum igazgatóhelyettese.  Somogyiné Katalinnak akkor jutottak eszébe 1976 kora őszi emlékei Sümegh-gel és a kinccsel kapcsolatosan. Cserményi Vajk halála után Katalin hosszú és részletes interjút adott a Fejér Megyei Hírlapnak, igyekezett elérni, hogy az általa negyedszázados emlékei alapján felidézett helyszínen tárják fel a Sümegh által 1976-ban neki megmutatott lelőhelyet.

Erre végül azért nem került sor, mert Katalin nem tudott dűlőre jutni a minisztérium-fehérvári múzeum-rendőrség háromszög illetékes szereplőivel. Katalin nem akarta annyiban hagyni a dolgot, interjúkat adott, levelezett az illetékesekkel. 2007-ben – betegség miatt – bekövetkezett halála előtt azért személyes bizalmát élvező ismerősének megmutatta azt a helyet, melynek a feltárásáról nem tudtak megállapodni a hivatalos szervekkel. Az most is kutatható, érintetlen állapotban van.

Miért nem érdekli ez a hivatalos szerveket?

A Szárhegy birkalegelőnek használt teteje egy 1964-es légifotón:

hegytető 64.jpg

Azóta a fél hegyet elbányászták ugyan, de ez a számunkra érdekes terület még ma is lényegében érintetlen. Ide kellett volna Katalinnak kisteherautóval egy titkos éjszakai fuvar érdekében feljönnie, hogy elszállítsák a Sümegh által korábban megtalált s részben már tovább értékesített kincs még ott maradt, nagyobbik részét.

(folyt. köv.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s