Lelkes és a Seuso

Sokadszorra jut eszembe a Katalin mellett legfontosabb másik tanú, Lelkes Ferenc. Több alkalommal is elmondta a történetet a két rézüstöt megtöltő 41 nagyobb tárgy Sümegh általi megtalálásáról, kiemeléséről, majd lovas kocsin történt Polgárdiba szállításáról.

Ha nem tudnánk Katalin beszámolóiról, akkor Lelkes történetét gond nélkül elhihetnénk, mint a valóság rövid leírását. Ez esetben a lelőhely kutatását abba is hagyhatnánk, hiszen ha Lelkes 100 %-ban kibontotta az igazság minden lényeges részletét, akkor a későbbi bányaművelés már régen eltüntette a valamikori eredeti lelőhelyet.

Ismétlem, ha nem volna ismert Katalin története – amelyik ráadásul mintha nem ugyanarról szólna sem időben, sem a tárgyát tekintve! Időben határozottan később zajlik Katalin Sümegh-gel és a kinccsel kapcsolatos kalandja. Hiszen amikor találkoznak, Sümegh már javában folytatja a tárgyak értékesítését. Katalin is mint lehetséges vevő kerül képbe. Ugyanakkor a két bőröndöt megtöltő, Katalin által emlékezetből felidézett és lerajzolt tárgyak és a ma ismert 14 műtárgy között nincsen semmilyen átfedés – határozottan ki is jelentette, hogy azok közül egyet sem látott! Lelkes két rézüstnyi tárgyról tudott, Katalin sokkal többről!

Úgy tűnik, Sümegh Lelkest és az ő szerepét a kincs első részletének  kiemelésénél és Polgárdiba szállításánál meg sem említette Katalinnak. Lelkes sem volt beavatva a Katalin által látott tárgyak rejtegetésébe, sőt nem is tudott róluk. Később is csak a Sümegh-gel általa közösen kiemelt darabokról tudott, azok értékesítésében és további rejtegetésében segédkezett.

Lelkes több alkalommal is letöltendő börtönbüntetést kapott más ügyek miatt. Simlis dolgai már tizenéves korában elkezdődtek. Nem tudhatjuk, hogy miért azt mondta a kincs tárgyainak megtalálásáról, amit előadott. El akarta-e mondani a valóságot, vagy esetleg dezinformálni akart? Az sem világos, vajon fel tudja-e még idézni emlékezetből azt a helyszínt, ahol állítása szerint kiemelték egy föld alatti üregből a két rézüstöt megtöltő tárgyakat?

Lelkes Ferenc blikk

Lelkes és Katalin történetei egyetlen ponton kapcsolódnak össze. Sümegh azt a helyet mutatta meg Katalinnak 1976 szeptemberében, ahol előzőleg Lelkessel kiemelték a két rézüstnyi római ezüstöt. Nevezzük ezt bejutási pontnak.

DSC_0012.jpg

(folyt.köv.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s