Újratervezés (4.)

A kincs lelőhelyével kapcsolatos adatok sokadik újragondolása egy olyan változat előtérbe kerülését eredményezte számomra, miszerint a Katalin feljegyzésében olvasható két lelőhelyet akár szó szerint is vehetjük. Ez esetben nem kell arra sem gondolnunk, hogy Lelkes esetleg nem mondott volna igazat. Sőt, egyszerűsíti a képletet, hogy nem kell Lelkes és Katalin történeteinek összeillesztését sem erőltetni – azok ugyanis eleve ellentmondanak egymásnak.

Persze lássuk be, nem túl életszerű kettő vagy akár több kincslelet egymás közelében való önálló előkerülését sem feltételezni – azonban elvi akadálya sincs és ismerünk rá példákat másutt is.

Ha Katalin adatait immár önállóan próbáljuk meg értelmezni, akkor sincs egyszerű dolgunk! Ugyanazt a történetet négy újságírónak is elmesélte. Ezek közül 2003-ban Tihanyi Tamás a Fejér Megyei Hírlapban (2003. április 4-én) lényegében egy Katalin által magnóra mondott szöveget fésületlenül, értelmező közbekérdezés nélkül tett közzé. Tóth Sándor 2004-ben már részletesebben, hosszabban és tartalmilag jobban kibontva készített riport sorozatot (a Zsaru Magazinban, majd az Árgus c. folyóiratban). Két fővárosi újságírónak is szemmel láthatóan ugyanazt a dolgot mesélte el Katalin. Ezek közül a legrégebbi Székhelyi Fruzsina 2002-ben megjelent riportja.

Főleg ezt az utóbbit olvasva merül fel, hogy milyen értelmezési nehézségek léphetnek föl! Maga Katalin is fogalmazhatott félreérthetően, de a riporter által véglegesített szövegbe is kerülhettek hibák. Például amikor arról ír, hogy egy “erdőből induló alagúthoz” kellett volna Katalinnak a tárgyakat szállítani! Logikusabb volna arra gondolni, hogy a történetben szereplő alagút indult erdőből.

További nehézséget jelent, hogy Katalin ismert szövegeiben nem különül el világosan, mi az amit Sümegh-től hallott s mi származik a Cserményi Vajk régésszel 2001-2002-ben folytatott “elméleti kutatásukból”. Nem mintha az utóbbi ne juthatott volna komoly eredményre, mégis a Sümeghtől hallottak volnának a fontosabbak. Sokat segítene, ha ismernénk Katalin bővebb beszámolóit, elsősorban a rendőrségen felvett 25 oldalas jegyzőkönyvet! De hát az ugye nem hozzáférhető… így azzal kell beérnünk, ami a rendelkezésünkre áll.

Katalin a kinccsel kapcsolatos események idején, 1976-ban:

Somogyi Lajosné

A Tihanyi Tamás által leközölt, magnóra mondott szövegében van egy olyan fordulat, ami nagy valószínűséggel Sümegh-től származik s hozzásegíthet minket a rendelkezésünkre álló “bizonyítékok” helyes értelmezéséhez. Egyben megmagyarázza az eddigi kutatások eredménytelenségét. Sőt, választ ad sok egyéb kérdésre is!

Megfejteni vélem, miért kezdett Katalin nyomozásba Cserményivel és azt is, miért nem találtak eddig semmit a  rendőrök és a Katalin elmondása alapján – igaz, az ő kihagyásával – kutató régészek sem. Az ok ugyanaz! Katalin ugyanis nem ismerte a pontos lelőhelyet, mert azt Sümegh konkrétan nem mutatta meg neki. A megoldás kulcsa abban rejlik, hogy hol lehet az “alagút” bejárata.

A válasz ezúttal szándékosan sejtelmes – de feltétlenül igaz: nem ott, ahol eddig kerestük!

A további kérdés csak az, van-e rá tippem? Már miért is ne volna? A kutatást az eredményes befejezésig folytatjuk…

(folyt. később)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s