Katalin kincse

Elérkeztünk a Seuso-nyomozás legalapvetőbb és talán legfontosabb kérdéséhez: mi történhetett a római bánya közelében, a legelő szélén tán a juhász közreműködésével megtalált lelőhellyel és az 1976 szeptemberében ott maradt, több ládát megtöltő, csak gépjárművel szállítható kinccsel?

Ugye alapvetően kétféle válasz lehetséges:

  1. Nincs ilyen kincs, mert csak Katalin találta ki a róla szóló mesét.
  2. 1976-ban valóban ott volt (2/a. most is ott van, 2/b. azóta elvitték).

Ha a szkeptikusoknak van igazuk, akkor pusztán elméleti jelentősége van a töprengésünknek. Amennyiben azonban Katalin szavai valóban Sümeghtől hallott információkon alapulnak, akkor a 2/a-b. variációk között kelt választanunk a valószínűséget illetően.

ökrösfogat

(a képen egy megvalósult fuvar látható a Seuso-tál peremén ábrázolva)

Előrébb lennénk talán, ha a rendőrség nem titkolná az 1990 óta folyt nyomozás részleteit. Mivel azonban hallgatásba burkolóztak, minden már kiderített részlet ismerete nélkül kell megválaszolnunk a kérdést!

Nos, szerintem a fent vázolt 2. forgatókönyvön belül több okból is az “a” változat tűnik esélyesnek! Egyrészt a “b” verzióra, azaz a Katalin elmondása szerint nagy tömegű kincs későbbi elvitelére semmi sem utal. Másrészt a folyamat Sümegh halálakor is csak a kétüstnyi, Lelkes-féle kincsrészlet tárgyainak értékesítésénél tartott. Sümegh az 1976 szeptemberi heveny veszély elmúltával gondolhatta úgy is, hogy a kincs nagyja egyelőre maradjon talonban. Előbb értékesítsék a már korábban kiszedett, évek óta rejtegetett, kéznél lévő darabokat.

Persze a puding próbája az evés. A valóság fog választ adni az elméleti kérdésekre! Mindaddig, amíg nincs konkrétan felderítve a Katalin által említett lelőhely, addig azt is lehet gondolni, hogy csak mese az egész!

Az is lehet, hogy a helyes megfejtés soha nem fog kiderülni – meg az is előfordulhat, hogy előbb választ kapunk a legfontosabb kérdésre, mint azt most bármelyikünk hinné…

pink

 

 

Reklámok

Seuso – Ferenc és Katalin kincsei

Amikor Katalin – a Seuso-ügy egyik kulcsfontosságú tanúja – azt mondta, hogy a kincs két helyen került elő, azzal természetesen Sümegh József neki mondott szavait idézte fel. Ha igaznak tételezzük fel az állítást, akkor máris érthetővé válik, miért van oly sok különbség és semmi közös vonás Lelkes Ferenc és Somogyi Lajosné, Katalin vallomásaiban. Nem ugyanarról beszéltek ugyanis!

Nem tudjuk Sümegh két egymást követő szerencsés felfedezése milyen időtávval követte egymást. Úgy tűnik, a Lelkes-féle volt a korábbi s ehhez kapcsolódott Kolonics György markológép-kezelő személye. Ennek helye a működő bányán belül, annak friss bővítése területén volt. Ekkor került elő a két rézüstbe rakott 41 darab nagyobb tárgy. Ezek közül kerülhetett ki az a 14, melyet ma ismerünk:

20170712orban-viktor-baan-laszlo-seusokincsek7

A történet azonban folytatódott. Sümegh juhász barátja valamilyen közreműködésével a bánya környékén, egy birkalegelőként használt terület közelében rábukkant egy másik lelőhelyre, ahol nagy méretű ládákban igen sok nagy és rengeteg apróbb tárgy volt. A kisebbek közül a hátizsákjában hordott ki ismeretlen mennyiséget. A nagyobbakhoz viszont tehergépkocsira lett volna szüksége. Ehhez szerette volna 1976 szeptemberében megnyerni Katalint – aki azonban nem vállalta a veszélyes fuvart s barátsággal ugyan, de megszakította kapcsolatát Sümegh-gel – aki aztán négy évvel később, 1980. december 14-én halt meg a Lelkes-féle kincs egy részének másodlagos rejtekhelyeként funkcionált Borbély-pincében.

Hogy a Katalin szavaiból ismert nagyobb kincscsel aztán mi lett?

(folyt. köv.)

reklám 2018

 

 

A Seuso-mozaik összeáll

Biztosat majd csak a Katalin által emlegetett “labirintus” megtalálása és az oda való bejutást követően mondhatunk. Egyébként logikailag nem nehéz kikövetkeztetni, a  “koronatanú” szavait vagy teljesen komolyan kell vennünk, vagy egyáltalán nem – köztes megoldás nincs. Akik utóbbi verzió mellett vannak, kezdetben azok is hittek neki – mert kézzelfogható közelségbe hozta a jelentkezésekor – 2001 elején – már 10 éve folyó, mindaddig és azóta is sikertelen régészeti és bűnügyi nyomozás eredményes befejezését.

Meg kell mondjam, sokáig magam is a kétkedők táborába tartoztam s 100 %-ig most sem vagyok biztos a Katalin-féle verzióban. Azonban a legújabb – egyelőre csak néhány barátom által ismert – fejlemények azzal biztatnak, hogy akár napokon belül is döntő eredményre juthatunk.

Milliónyi ága-boga van a szövevényes ügynek, de van egy döntő pont ahhoz, hogy a lassan három évtizedes kudarcot követően mégiscsak megoldódjon a rejtély! A döntő pont a Katalin által említett “labirintus” bejáratának a megtalálása. Amennyiben ez megvan, akkor érdemi és döntő lépés történik s például választ kapunk arra a kérdésre is, hogy mekkora volt a kincs valós mérete.

Annyit tudunk Katalintól, hogy ő maga 1976-ban nem vállalta a “labirintus” kisteherautóval való éjszakai kiürítését. Magam azt gondolom, hogy – amennyiben persze nem Katalin fantáziaterméke az egész történet – miután 1976-ban (Brizs Károly meggyilkolását követően) lecsillapodtak a kedélyek és Sümegh úgy gondolhatta, ő maga megúszhatja a dolgot s nem jut Brizs sorsára, nem erőltette a ládákban talált kincs elhozatalát s az akkor legvalószínűbben még ma is ott lehet. Gondoljunk bele, a 14 darabos készlet is mekkora világra szóló szenzáció! Katalin szerint azonban a ládákban sokkal, sőt nagyon sokkal több tárgy volt!

Katalin azonban az ismert fejleményekből következően nem ismerte a bejáratot. Próbálták kinyomozni Cserményi Vajkkal. Ennek dokumentuma a hegyről készült vázlatuk is:

Katika vázlata jav

Megjegyzem, ez mást nem mutat a számomra, mint hogy túlbonyolítva a dolgot, sötétben tapogatóztak s hagyták a figyelmüket milliófelé megoszlani. Ahelyett, hogy egyetlen dologra koncentráltak volna. A “labirintus” – vagyis az 1976 szeptemberében tervezett fuvar kincs-kihozatali pontjának – megtalálására.

Kérdezhetné valaki, hogyan lehet megtalálni egy olyan pontot, amit évtizedek óta senki sem lelt meg? Nos, egyszerű! Ki kell nyitni a szemünket s ott kell keresni, ahol van…

(folyt. köv.)

pink

Seuso-kincsek

A cím nagyon nem véletlen! Nem akarom Ádám-Évától kezdeni a történetet, de el kell gondolkodnunk egy olyan verzióról – ami amúgy magától értetődő lenne, már alapból is.

Mi van akkor, ha senki sem hazudott s egyik alapvető jelentőségű tanú (Lelkes Ferenc és Somogyi Lajosné, Katalin) sem szándékosan dezinformált bennünket s lényegében mind a ketten igazat mondtak. Az eddigi sikertelenség mögött ugyanis magyarázatként az is lehet, hogy össze nem tartozó dolgokat akarunk mégis erőszakkal összeilleszteni.

Ha egy olyan modellt alkotunk, amely a fentieken alapul, akkor a leginkább magától értetődő annak feltételezése, hogy nem egy, hanem két külön kincsről lehet szó. Lelkes és Katalin történetei között ugyanis nincs semmilyen érdemi kapcsolat. Nem ugyanazokról a tárgyakról beszéltek! Lelkes a ma ismert darabokat látta s a kiemelésnél meg is számolt 41 tárgyat.

Katalin két bőröndnyi holmit látott s szállított Sümegh-gel egy másodlagos rejtési helyre. Ami biztos,hogy ezek között egyetlen darab sem volt a ma ismert 14 műtárgy közül.

Az összekötő kapocs a nemesfém tárgyak rokon stílusán és sejthetően azonos korán túl maga Sümegh – mint megtaláló – személye.

Lelkes 2 rézüstről és föld alatti természetes üregről számolt be. Katalin – Sümegh elmondása nyomán – “alagútról”, nagy méretű ládákról és igen nagyszámú tárgyról beszélt.

A Lelkessel talált 2 üstben tárolt 41 darab sorsa a viszonylag jobban ismert – közülük “csak” 27 lappang.  Nem tudjuk, mi lett a 2 bőröndnyi műkincs sorsa. Arról sincsen ismeretünk, mi történt a Sümegh által 1976 őszén teherautóval elszállítani tervezett, ládákban tárolt kinccsel.

Körülbelül ennyi a lényeg. Elvileg bármi előfordulhat. A legfontosabb, ha ennek a tervezett fuvarnak a kiinduló pontját megtaláljuk, az szinte mindent megoldhat. Tulajdonképpen mindaddig, míg elő nem kerülnek a ládák (vagy a helyük), addig nem tudunk 100 %-osat mondani Katalin szavahihetőségéről.

Röstellem, hogy egy már elhunyt személy szavahihetősége  kérdőjeles. Mentségemre csak az szolgál, hogy nem én kérdőjeleztem meg – csak mások értékelését idéztem. Meghökkentő azonban, hogy amennyiben hihetünk neki, akkor sokkal nagyobb volt a kincs ládákban tárolt része, mint a Lelkes által látott 2 rézüstöt megtöltő 41 darab.

Ka 1

Hogy komolyan lehet venni Katalin állításait, annak egy kézzelfogható jele, hogy a képen látható kaiseraugsti kincsből származó tárgyak alsó sorában látható, gyöngysorral díszített “alátét csészéket” is lerajzolt Katalin azon tárgyak között, amelyeket a bőröndökben látott.

(folyt. köv.)

pink

A Seuso-lelőhely megtalálása előtt?

Tulajdonképpen a kérdőjel fölöslegesnek is tűnhetne – de nem az! Egyrészt eddig senkinek sem sikerült azonosítani a lelőhelyet, másrészt ha igaza van Lelkes Ferenc tanúnak, akkor soha nem is fogjuk azt megtalálni, mert már régen elbányászták.  Ez az utóbbi állítás persze csak akkor lehet igaz, ha a talán legfontosabb tanú – Katalin, egy teljesen fiktív mesét adott elő.

Hogy ez így volt-e, arról – mint azt tegnap röviden említettem – megoszlanak a vélemények. Végül, ha szkeptikusak vagyunk, akkor nincsen semmi dolgunk (lásd fent!). Ha azonban arra az alapállásra helyezkedünk, hogy Katalin 2001-2005 között mégiscsak a valóság talaján mondta el több ízben, amit anno 1976-ban Sümegh Józseftől hallott, akkor bizony meg kell s meg is lehet próbálnunk a lelőhely újbóli felfedezését.

A talányos Katalin a fotósnak háttal mutat valamit 2005-ben a kőszárhegyi bányánál:

Katalin 2005

Katalin négy fontosabb interjút adott 2002-2005 között s fennmaradtak kézírásos jegyzetei is. Ezek annyira alapvető jelentőségűek, hogy döntően befolyásol(hat)ják a Seuso-kincs egykori méretéről, megtalálási helyéről alkotható képünket.

Katalinnak az volt a véleménye, hogy a kincs jelentős része még mindig az azonosításra váró lelőhelyen lehet. Magam is már több rekonstrukciós elképzeléssel álltam elő a lelőhely azonosítását illetően s sokáig abból indultam ki, hogy Katalin története fikció, tehát nem kell vele foglalkozni.

Azonban a napokban olyan új adat került elő, ami miatt legalábbis esélyessé vált Katalin története arra, hogy igaz legyen. Ha bebizonyosodik, hogy hol van az “alagút” bejárata, akkor feketén-fehéren minden ki fog derülni. Eddig ugyanis nem jó helyen kerestük…

A rendőrség tudtommal felfüggesztette a megszakítással 1990 óta tartó nyomozását. Az üggyel foglalkozó budapesti régész kollégámnak viszont innen üzenem, hogy készséggel állok rendelkezésre annak érdekében, hogy megtehessük a döntő lépést. Mivel nem tudom a titkosítások miatt, vajon az eddigi helyszíni vizsgálatok során esetleg sor került-e a most általam megfigyelt jelenségre is – ezt tisztázni kell. Megjegyzem, látható nyoma nincsen!

(folyt. köv.)

A Seuso-lelőhely megtalálása

Több mint 12 éve, 2006-ban hunyt el az a nő – Katalin (Somogyi Lajosné), aki ránk hagyományozta a kinccsel kapcsolatban 1976-ban Sümegh Józseftől hallott és részben meg is tapasztalt ismereteit. Dézsy Zoltán Seuso II. filmjének elején pár mondat erejéig halljuk beszélni is erről. Nagy kár, hogy 2001-2004 közti több éves részleges együttműködésük Vukán Bélával – az ügy rendőr nyomozójával, valamint Bánkútiné Hajdú Éva miniszteri biztossal és Nádorfi Gabriella székesfehérvári régésznővel nem bizonyult gyümölcsözőnek. Ebből a felsoroltak arra a véleményre jutottak, hogy Katalin talán csak az orruknál fogva próbálta vezetni őket s igazából nem ismerte a lelőhelyet.

Mások szerint azonban, mint Dézsy Zoltán és a témát, illetve többszörös riportalanyként Katalint is legjobban ismerő újságíró, Tóth Sándor szerint is Katalin a kinccsel kapcsolatos valós tudás birtokában volt. Ugyancsak teljes bizalommal volt az irányában a 2003 elején elhunyt Cserményi Vajk régész kollégám is.

Az igazság talán valahol a két lehetséges értékelés között, középen van. Magam nem kételkedem az utóbb felsoroltak emberismeretében s személyes pozitív ítéletében. Abban viszont az első bekezdésben felsoroltaknak lehet igazuk, hogy Katalin valójában nem ismerte a lelőhelyet! Ugye nem nehéz belátni, ha ismerte volna, akkor nem kellett volna 2001-2002-ben Cserményi Vajk bevonásával nyomoznia utána. Utóbbi halála után is szeretett volna egy számára elfogadható régész-szakértőt kapni a kincs még földben lévő részének megtalálásához (magam sajnos csak 2011-ben kerültem kapcsolatba a témával). Mindebből szintén az következik, hogy – legalábbis pontosan – nem tudta, hol található!

Sümegh József és 1996-ban elhunyt édesapja közös síremléke idén nyári állapotában:

Fenykep1630.jpg

(Zsédel Zsolt fotója)

folyt. köv.

pink

Györke egyadatos vára

Ha jól olvasta és pontosan is fordította magyarra Borosy András I. Károly 1323. június 7-én kelt oklevelét (Dl 38775), akkor egy eddigi adatainkban nem szereplő felvidéki várral kell számolnunk!

Az Abaúj megyei Györke (Ďurkov) neve az oklevélben Gurka alakban szerepel. A szöveg szerint Aba nembeli Kompold fia Pál fia László akkor áldozta fel életét, amikor a király a Csák Máté kezén lévő Gurka megostromlására küldte, ahol nyíltól találva lehelte ki lelkét.

Ugyan az oklevél szó szerint nem nevezi Györkét várnak, de a körülményekből, az ostrom említéséből mi másra is gondolhatnánk. Minderre 1312-ben, a híres rozgonyi csatát követően kerülhetett sor, amikor a lázadókkal – Aba Amadé fiaival – tartó nemesek várait a király hívei sorban kiostromolták. Az Aba nembeli Györkeiek is ekkor veszítették el birtokaikat s azokat a király a rokon Kompoltiaknak, egész pontosan a nyíltól találva elhunyt László Imre nevű testvérének adományozta.

(Mindezt az eredeti oklevél alapján ellenőrizni szükséges – de alapból miért is ne bíznánk meg a kiváló hadtörténész olvasatában!)

Ha jól értjük a dolgot, akkor a györkei vár valószínűleg itt lehetett:

Györke tp

Megjegyzem, a környéken is ahhoz hasonló sűrűséggel állhattak az Aba nemzetségbeli birtokosok várai, mint ahogyan azt a Mátra területén is tapasztaljuk.

pink