Seuso-ügy: Katalin szerződése

A későbbi Somogyi Lajosné, Sümegh Józseffel való munkakapcsolata idején még csak Katalin, kétségtelenül alapvető szerepet játszott a Seuso kincsek legújabbkori történetében. Ha igazat mondott, akkor a legfőbb kérdésekről az általa elmondottak és leírtak a legfontosabb forrásaink.

Nem tudhatjuk biztosan, hogy igazat mondott-e, mert előttem ismeretlen okból (megsértett becsületből vagy csupán hiúságból?) nem vállalt poligráfos vizsgálatot. Felmerül azonban, hogy mi okból tette volna ki magát éveken keresztül a rendőrség és a sajtó érdeklődésének, ha igazából nem tudott többet annál, mint amit elmesélt. Tehát a szerepe kimerült volna abban, hogy 1976 szeptemberében segített Sümegh Józsefnek a kincs két régi bőröndbe rakott kisebb tárgyainak másodlagos elrejtésében?

Komolyan számolt az akkori illetékes minisztérium által 2000-ben kitűzött 10 Millió Forint találói jutalom megszerzésével s ennek érdekében kezdetben jól is indult kapcsolata a rendőr nyomozókkal s persze személyes ismerősével, Cserményi Vajk 2003 januárjában elhunyt székesfehérvári régésszel is. Utóbbival két éven át tartó közös nyomozásba is kezdtek. Nehezítette a folyamatot a már kezdettől sejthető antipátia és bizalmatlanság Katalin, illetve az ügyet gondozó miniszteri biztos, Bánkútiné Hajdú Éva, valamint Nádorfi Gabriella régésznő között.

Katalin ránk maradt feljegyzéseiből az olvasható ki, hogy haláláig megtartotta a kulcsfontosságú információit, azokat nem akarta “ingyen” kiadni, csak csepegtetett belőlük – hátha valamelyik mellékesen elrejtett darab előkerülésével is megkapja az egyetlen tárgy felmutatójának ígért 10 Milliós jutalmat.

Ahhoz, hogy kiterítse lapjait, egy jogilag kötelező érvényű szerződést szeretett volna kötni a miniszteri biztossal 2004 őszén. Ebből már idéztünk egy fontos részletet, ismét ide teszem:

szerződés vége

Nem ez az egyetlen érdekes kitétel azonban a szövegben! Tudni kell, hogy ekkor már Katalin tisztában volt azzal, hogy nagyon minimális ideje van hátra, súlyos betegsége ugyanis a végső stádiumba lépett. Az is bekerült emiatt a pontok közé, hogy amennyiben a kutatás idején már nem élne, akkor a férjét, Somogyi Lajost illeti meg a találói jutalom.

A 7. pontban kiköti ugyanis: “amennyiben az általa megjelölt helyen történt … feltárás során más ezüst, vagy más értékkel bíró tárgyat találnak, az összérték függvényében és annak arányában a Minisztérium külön találói díjat fizessen meg számára.” (kiemelések tőlem)

Tehát az egyetlen bizonyító erejű tárgyért járó 10 Millión felül, a még előkerülő további tárgyak után, azok értékével arányosan is jutalom illette volna meg a szerződés tervezete alapján!

Más kérdés, hogy ez a szerződés végül nem jött létre s aztán Katalin sírba vitte azon pont ismeretét, amitől 2004-ben az eredményt elérni remélte. Tehát nagyon is van még mit tovább gondolnunk…

(folyt. köv.)

a_seuso_kincs_foto_dabasi_andras_kardos_judit_0

(forrás: Magyar Nemzeti Múzeum)

Reklámok

A Seuso kincsek sorsa

Ha én újságíró volnék és a Seuso kincsek ügyéről szeretnék valódi újdonságokkal szolgálni, okvetlenül interjút készítenék az egyetlen elérhető közvetlen tanúval, Lelkes Ferenccel. Őt ugyanis – szemben az ügyben 30 éve nyomozó rendőrség érthetetlen titkolózásával – nem terheli semmilyen titoktartási kötelezettség. Amit tud, már régen és kimerítő részletességgel elmondta a rendőrségnek és a legfontosabb részletekről több alkalommal beszélt a nyomtatott és az elektronikus sajtóban is – de sejthetően annál sokkal többet tud!

A másik alapvető jelentőségű tanú, Katalin 2006-ban elhunyt (egy vele készült hangfelvétel, melyen sok mindent elmondott, lappang vagy eltűnt).

Hogy érthető legyen a dolog, íme egy ábra arról, hogyan látom most a két egymással forrásukat tekintve valószínűleg összefüggő, de különböző helyen és időpontban megtalált kincs sorsát:

Seuso kincsek sorsa 2019

Természetesen a jelen teendőit illetően a fő kérdés az, sikerül-e azonosítani az 1976-ban megtalált “alagutat”? Ha igen, akkor kiderülhet, jogos-e a feltételezésem arról, hogy az ott talált nagy mennyiségű tárgy zöme még most is ott van.

A Sümegh által másodlagosan elrejtett tárgyak keresésére legutóbb 2017 őszén az azóta elhunyt Nádorfi Gabriella régész kolléganőm tett – egy eredménytelen – kísérletet. A negatív eredményből kétféle dolog következhet: vagy nem jó helyen kereste, vagy utóbb Sümegh máshová vitte, eladta (?) azokat a darabokat.

pink

Gara-Gradina

Nemrég érdekes légifelvételt kaptam Jászai Balázstól (Civertan Bt.), azzal a kérdéssel, hogy vajon tőlem származik-e a képen látható jelenség meghatározása:

Gara-Gradina lf

Ugyanez a terület egy műholdképen:

Gara-Gradina 20123

Világosan kivehető egy kb. 40 x 30 m-es ovális védett területet övező 15-17 m széles árok s az annak külső szélén a kidobott földből képződött töltés (régész kollégáim némelyike által használt helytelen kifejezéssel: “külső sánc”).

Mindez topográfiai térképre jelölve:

Gara-Gradina tp

A helyet a délszláv Gradina (várhely, várrom) szóval jelölik a Bajától délkeletre eső Gara lakói. A község határának déli szélére esik. A középkorban valószínűleg egy az akkori Bodrog vármegyéhez tartozó Kajánd nevű településsel számolhatunk itt.

A Gradina fekvéséből, formájából és méreteiből következően, egy Árpád-kori “preklasszikus” nemesi várral számolhatunk itt is. Igazából a Duna-Tisza közén ez lesz az első ismert példány ebből az országszerte elterjedt, viszonylag kis méretű és általában teljesen ismeretlen történetű vártípusból. Egyelőre még csak a levegőből észleltük!

Napról-napra gyarapodó tudásunkat jó volna közkinccsé tenni (nem csak egyesével “csepegtetni”), ennek objektív anyagi feltételei azonban egyelőre hiányoznak. Ezt csak azért írom le, mert nem díszítőelemként teszem rövid írásaim végére az alábbi felhívást. Számítanék olyan Maecenas-hajlamú és együttműködésre képes közintézmények, tőkeerős magánszemélyek, alapítványok jelentkezésére, akik támogatnák a  Kárpát-medence közel 9000 várával és erődített helyével kapcsolatos – teljességre törekvő s minden eddigi ismeretünket egybefogó – gyűjteményem közkinccsé tételét. A történelmi ország szétesésének jövő évi 100. évfordulójára illene a magyar tudományosság összes eddigi eredményét egy csokorba gyűjtve megjelentetni! Ehhez a nyersanyag az ország közgyűjteményeit messze felülmúló mértékben nálam van. A szomszéd országok nem egy várhelyéről is általam értesülnek még a területüket amúgy jól ismerő helyi kutatók is. Summa summarum, ki kellene használni és közkinccsé kellene tenni azt a tudást és ismeretanyagot, ami nálam az elmúlt évtizedek munkájának eredményeképpen összegyűlt. Rengeteg fölösleges, talmi dologra van forrás. Mi volna, ha egy valóban nemzeti, sőt nemzetközi jelentőségű Kárpát-medencei “vártopográfiára” is jutna?

pink

Nagynyárád-Templomdomb

A mohácsi-síkság nyugati peremén emelkedő dombon az első katonai felméréshez tartozó országleírás szerint a templom mellett régi török sáncolás (“alte türkische Verschanzungen”) látható. Az adatra a helyszínt bejáró és azt vázlatosan felmérő Blum András hívta fel a figyelmemet.

Közel 9000 helyet tartalmazó gyűjtésemben eddig nem szerepelt, mivel az országleírást eddig senki sem jegyzetelte ki kellő részletességgel. Pedig egy jó megtartású erődítés maradványáról van szó:

Nagynyárád templomtól keletre

A védőárok egy nagyjából ovális, 70 x 45 m-es területet határol, régen itt volt a falu temetője.

Nagynyárád tp1

A Bing Maps műholdképén:

Nagynyárád-Templomdomb bm

Nagy kérdés, vajon mely korszak miféle erődítménye volt itt? A “török sáncolás” – mint tudálékos népi elnevezés – természetesen csak annyit jelent, hogy valami régi dolog. A ma álló templomról nem tudjuk, vajon a középkori templom helyén áll-e? Tájolásából következően ez könnyen előfordulhat. Az sem kizárt persze, hogy a középkori nyárádi templom valamivel keletebbre, az árokkal védett terület közepén állt. Utóbbi esetben középkori templomerődítést feltételezhetünk. Ezt támogatja, hogy utóbb temető lett belőle. Persze az sem lehetetlen, hogy egy korábbi vár területére csak utóbb épül be egy templom. Sőt, ha csak a mai képet vesszük alapul, formailag akár késő középkori castellum helye is lehetne a mai helyen lévő plébániatemplom közvetlen szomszédságában. Ennek némiképpen ellene szól azonban, hogy a falu fő birtokosai 1235 óta a pécsi püspökök voltak, akiknek a szomszédos Mohácson állt kastélya s nem tudunk nyárádi építkezésükről.

Summa summarum, véleményem szerint leginkább a belsejében feltételezhető középkori templom erődítése jöhet szóba a “török sáncolás” magyarázataként.

pink

Nagy-Magyarország kontúrja

Mostanában ritkán szólalok meg közéleti (görög eredetű szóval: politikai) kérdésekben. Ma is csak szőrmentén, egy történelemmel kapcsolatos emlékmű, az Alkotmány utcába a trianoni béke 100. évfordulójának meggyászolását szolgáló, kőbe vésett helységnévtár és örökmécses ügyében. Mindez a “nemzet sírja” képzetét idéző, közel 100 m hosszú, a keleti végén 4 m mély árokban lesz elhelyezve a “nemzeti összetartozást” jelképezendő.

A rengeteg önellentmondás között csak elöljáróban említem, hogy jelenleg már Alkotmány sincsen, hiszen pártunk és kormányunk a német mintát szolgai módon lemásolva, Alaptörvény néven léptette életbe saját tákolmányát.

A műmagyarkodás jegyében régóta sulykolják a két háború közti irredenta propagandát. Hülyítik a magyar népet egykori birodalmunk és régi nagy dicsőségünk feltámasztásának délibábos dumájával. Mindez persze a realitások fényében röhejes, de néphülyítő maszlagnak azért megfelel.

Ami miatt “tollat ragadtam” a témában, az csak annyi, hogy a párt- és kormánypropagandisták sokszoros öngóljára mutassak rá. Ugyanis még a saját anakronisztikusan nacionalista, irredenta – a 21. század elején már nevetséges  – logikájukat sem tudják követni. Ha következetesek volnának, akkor az 1918 előtti Magyarország (“Szent István koronájának országai”) valamennyi települését sorolnák fel. Azét az országét, melynek kontúrja a közismert Nagy-Magyarország térképeken és matricákon látható.

Nem ezt tervezik azonban, hanem eltekintenek a térképen fehérrel kitakart 8 horvát-szlavón megye településeitől:

Magyarország címerekkel kisebb

Ergo, még a saját műmagyarkodó, szomszédainkat körkörösen ellenünk hergelő logikájukat sem tudják követni. Vagy ezentúl a trianonos matricákról is levágják a történelmi ország délnyugati részét?

Jelzem, a horvát nacionalistákat még e terület nélkül is bosszantják. A Muraköz és a Drávaköz ugyanis őszerintük jogos horvát területek.

Csak kérdem: nem kellene esetleg a realitások világába visszatérnie a magyar politika alakítóinak? Mi volna, ha  a szomszéd népekkel való kiegyezés, a történelmi megbékélés felé vennénk az irányt? Esetleg szembenéznénk a saját múltunkkal s megpróbálnánk megérteni azt? Netán elkezdhetnénk tárgyilagosan és őszintén beszélni?

Azt hiszem, erre majd csak a szükségszerűen előttünk álló rendszerváltozást követően fog sor kerülni! A világ folyamataival ugyanis nem lehetséges tartósan szembe menni. A mostani műmagyarkodó, köldöknéző politika káros és sehová sem vezet. Azok voltak s azok lesznek a jövőben is a sikeres korszakaink, amikor hazánk a nagyvilág pozitív fejlődésével egy irányba húzott (reformkor, 1867-1918 közti “liberális” korszak, részben a konszolidált kádárizmus és a “harmadik köztársaság” időszaka 2009-ig).

pink

Csepreg-Malomkert

Ma az ország legkisebb feltételezhető (még kutatatlan) földhalomváráról lesz szó, a Csepregi Sport Egyesület pályái melletti ún. Malomkertben (utóbbi egy az akkori Kis-Répcén a 19. század első felében még működött, napjainkra elfeledett vízimalomnak köszönheti a nevét).

A várhelyet vizuálisan kettéosztja a sportpálya betonkerítése. Az Európai Unió támogatásával zajló, már majdnem kész újra-parkosítás eredményét szombaton szemléltem meg. Íme a kis motte-domb 2019 tavaszi állapota:

 

 

A mellette látható információs táblára ingyen megírtam az alábbi szöveget:

“A Malomkert dombja

Árpád-kori edénytöredékek kerültek elő az alacsony földtöltéssel övezett mesterséges domb területén. Fából épült nemesi toronyvár állhatott egykor a domb tetején és a rajzon látható töltés az azt védő – napjainkra feltöltött – széles vizesárok külső szélét jelzi. A dombot kb. 100 évvel ezelőtt belekomponálták az út szemközti oldalán álló Rothermann-kastélyhoz kapcsolódó parkba. Akkortájt alakulhatott ki a terep jelenlegi formája. Ez magyarázza, hogy a fasor éppen ide irányul.

A hasonló helyeket földhalomvárnak (nemzetközi néven motténak) hívjuk. Európai virágkoruk a 11-12. század, amikor Magyarország területén is épültek. Ma ismert legkisebb méretű példájuk ez a régészeti lelőhely. A kis várat legkésőbb 1300 táján felhagyhatták és a birtokosok a mai kastély előzményét jelentő épületbe költözhettek.

A vár építése a mai csepregi alsóváros középkori birtokosaihoz, a II. Géza korában (1141-1162) hazánkba költözött német Albrecht és Gottfried lovagoktól származó Frankói Gős család tagjaihoz köthető.

A dél-németországi Kanzach mottéjához hasonló, 6 m oldalhosszúságú, 4-5 szintes torony állhatott a dombon.”

A városháza illetékes munkatársától azonban kaptam egy emailt, hogy mivel nem kapták meg (?), sajnos másik szöveggel került megvalósításra.

Remélhetőleg az általam ugyanakkor elküldött alaprajzi felmérés nem fog lemaradni az információs tábláról:

Csepreg-Malomkert

 

A felmérésen látható egyenes vonal a labdarúgó pálya kerítése. A körtöltés 1997-ben még mérhető délkeleti sarkát a modern térkövezés eltüntette.

Ugyanekkor elküldtem a dél-németországi Kanzach vár-rekonstrukciójáról is két képet, abból a célból, hogy nagyjából hitelesen lehessen érzékeltetni, hogyan nézhetett ki a csepregi építmény  is:

 

 

A “polgárbarát”, “európai” ügyintézés kapcsán még annyit jegyzek meg, hogy kértem a projekt-felelőst, küldjön egy akár telefonnal is elkészíthető képet a motte kihelyezés előtt álló, de előttem még ismeretlen tartalmú információs táblájáról. Visszaírt, hogy azt csak személyesen tekinthetem meg (tényleg nem akarok ma politizálni: de mégis hogyan képzelik el ezek az emberek a  jövőjüket? Vagy csak a carpe diem jelszavával élnek?). Nem személyes sértettség szól belőlem, hanem annak az igénye, hogy a közpénzből fizetett embereknek szolgálniuk kell(ene) minket. Engem is, meg Önt is, kedves olvasó!

Tényleg nem értem, miért nem lehet normálisan intézni még a politikától elméletileg független dolgokat sem. A tábláról, ha majd hozzájutok, ugyanitt ismertetni fogom a véleményemet.

pink

 

Béla király udvarháza

Már több alkalommal is írtam a Vas megyei Hegyfaluról, a községen átvezető régi főút mellett emelkedő impozáns dombról. Például:

https://www.vasmegyei-varak.hu/magyar/oldalak/hegyfalu/

Képe a szomszédos kertek felől, háttérben a Szent Kereszt titulusú plébániatemplom tornya (melyről sajnos nem maradt fenn középkori adatunk):

Hegyfalu motte.jpg

Régészetileg még kutatatlan, érdekes helyszín, hiszen a krónikák tanúsága szerint 1063. szeptember 11-én – egy még Dömösön bekövetkezett súlyos baleset következtében – itt, a Kőris patak melletti királyi udvarházban halt meg I. Béla király.

A kiváló hadvezérként ismert uralkodó, éppen egy német támadást kivédendő vonta össze hadait a mai is fontos főutak kereszteződésénél található Hegyfalu mellett. Nevéhez köthetők az 1051-ben és 1052-ben III. Henrik császár támadásait visszaverő sikeres harcok, majd 1060-ban a belviszályok idején több csatában legyőzte bátyja, I. Endre  (András) német és cseh segédcsapatokkal kiegészült seregeit is. Ő verte le 1061-ben Székesfehérváron az utolsó pogánylázadást. Értékálló ezüstpénzt veretett. Rövid uralkodása – vagy még azt megelőző hercegsége idején alapította a szekszárdi és (egy vitatott adat szerint) a kolozsmonostori bencés apátságot.

A “Bölény” ragadványnévvel is illetett király Somogyi Győző által elképzelt portréja:

I. Béla SGy

Megjegyzem, Vas megyében sem ez volt az egyetlen királyi udvarház, a Sárvártól délre található Ikerváron is volt egy s nyugatabbra, Körmendtől nem messze, a Pinka menti Lovászad (Luising) és Karácsfa (Hagensdorf) közös temetőjében is áll egy a hegyfaluihoz és az ikervárihoz megszólalásig hasonló motte (földhalomvár).

Hogyan kell elképzelni ezek korabeli képét? Talán jövőbeli régészeti feltárások majd elárulnak róluk ezt-azt. A jobban ismert nyugat-európai példák alapján az uralkodói hatalmat jelképező mottékon álló lakó(?) tornyok közelében lakomák tartására és külföldi követek fogadására egyaránt alkalmas – trónteremként is igénybe vehető – nagytermek, lakó- és gazdasági épületek (magtárak, istállók) állhattak. Az udvarházakhoz mindenütt kiváltságos királyi kápolnák tartoztak. Ezek papjai közvetlenül az esztergomi érsek – mint királyi káplán – alárendeltségébe tartoztak.

Hegyfalu kapcsán – amennyiben templomának titulusa középkori eredetű, felvethető hogy talán Szent István-kori alapítás lehetett. Első királyunk ugyanis 1018-ban a Bolgár Birodalom akkori fővárosa,  a mai Észak-Macedóniában található Ohrid ostromakor szerezte meg a Szent Kereszt egy darabját.

Mindez a mai Béla nap kapcsán jutott eszembe. (Tudomány és politika összefüggései kapcsán meg csak annyit, ha a jelenlegi teljhatalmú monarcha elkötelezettje volnék, talán már meg is kezdődhettek volna a hegyfalui feltárások. De persze távol áll tőlem a jelenlegi rezsim ún. értékrendje, a napi szintű lopás és a folyamatos gátlástalan manipuláció, hazudozás.  A műmagyarkodást sem keverem össze a normális és természetes patriotizmussal, a múltra pedig nem az aktuális harácsolási és önkényuralmi érdekek kiszolgálójaként tekintek. De ezeket tényleg csak zárójelben jegyeztem meg! Bízom abban, hogy előbb-utóbb a mi hazánk is – például Ausztriához és Szlovákiához hasonlóan – újra szabad, európai, demokratikus ország lesz, jogállam, törvény előtti egyenlőséggel és szociális piacgazdasággal, s az új Magyar Köztársaság, a történelem sérelmein felülemelkedve, a szomszédaival is békében és barátságban fog élni. Amihez persze újra méltóvá kell válnunk legkiválóbb elődeink gondolataihoz s tetteihez! Történelmünket is egyszer majd normálisan ki- és átbeszéljük! Megértjük, felfogjuk és helyesen értelmezzük. A németek például már túl vannak ezen, mi még nem.)

mecenatura